Nyílt levél Hoffmann Rózsának

  • Világi Mariann
  • 2011. december 18.

Publicisztika

„Sajnos sokszor nem vagyok elég fegyelmezett, és kitérőket teszek a tankönyvből. Saját anyagokat is szoktam készíteni, nem is mondanám meg, hogy milyen modern technikai eszközökkel, mert még kikapnának ezek az eszközök, és a gyerekek is meglátnák, milyen volt a géprombolók indulata a legújabb kor hajnalán.”

Drága Rózsa!

Szombat kora délután van, és ahelyett, hogy dolgozatokat javítanék, amiket még a karácsonyi szünet előtt ki kellene adnom, Neked írok levelet. Kérlek, ne haragudj a tegező formáért, de úgy érzem, kollégák vagyunk. Gondolom, nálatok is a tegeződés járta az iskolában, függetlenül a tanárok életkorától, hiszen mindannyian ugyanazt a felelősséget gyakoroljuk az iskolai osztályokban és az iskolába járó gyerekek tekintetében.

Miért is írok neked? Elsősorban azért, mert el tudnálak képzelni kollégának az én iskolámban. Nálunk ugyanis szerencsére nagyon sokféle tanár van. Szívesen tanítanék veled egy osztályban is. A gimnazista gyerekek benned egy rendszeres, pontos, naponta kiszámíthatóan tanító és a számonkérést igen komoly dolognak tekintő tanárt láthatnának, akivel a nyelvtanulás kemény munka. Tisztelnék szigorodat, és azt, hogy mindenáron szereted őket, és az ő érdekükben vagy olykor rendíthetetlen.

Velem is ellennének ugyanezek a gyerekek. Követelni én is szoktam, de valahogy kiszámíthatatlanabb vagyok nálad. Sokszor előfordul velem például (egyéb rossz tulajdonságaimról most ne essen szó), hogy a tananyag vagy a tankönyv apropóján vállalkozásba, netán újításba kezdek. A minap is, képzeld, mi történt velem. A tankönyv – ami talán nincs is a hivatalos tankönyvlistán, mert már túlzottan haladó szintű, és talán más okokból sem – szofisztikált, személyiségeket leíró jelzőket (bocsánat: mellékneveket) tanít a harmadik fejezetben, amit egy vékony kerettörténetbe helyez, hogy emészthető legyen. Természetesen a minimum 30, személyiségeket leíró melléknevet simán be is lehetne vágatni egyik óráról a másikra. Ehelyett van egy vékonyka szövegkörnyezet, amelyben tíz ember magát jellemezve jelentkezik (innen a melléknevek) egy televíziós valóságshow-ba, nevezetesen a Nagy Testvérbe (Big Brother). A gyerekeket (16-17 évesek) nemcsak arra kértem, hogy ők is vegyenek részt a válogatásban, vegyenek fel különféle szemszögeket. Ennél tovább mentem. Megkerestem egy valódi jelentkezési lapot (legalább hat oldal, és a megfelelő angol tévécsatorna eredeti show-jához készült), amelynek részletes és elborzasztó kérdéseire többségében nem nyilvános személyes adatokkal, személyes élményekkel, megtörtént eseményekkel kell felelni, hogy elkészíthető legyen a jelentkező pszichológiai és szociális profilja. Ezt a kérdőívet is feldolgoztuk (a módszertani részletekkel most nem fárasztanálak, de szívesen elmesélem, ha szeretnéd). Azt hiszem, hogy nemcsak a diákjaim nyelvtudását építettem, de hozzájárultam világismeretükhöz, erkölcsi nevelésükhöz, kritikai érzékük fejlesztéséhez.

És bizony még tovább mentem. A show-műsor címének apropóján elővettem George Orwell 1984 című, világhírű negatív utópiáját (reméljük, hogy valóban az), és elolvastuk közösen az első fejezet néhány alapvető részletét a szép új világ (ez itt nem egy másik, hasonlóan híres mű címe) intézményrendszeréről és az ember feladatáról. Megismerték nemcsak az új intézmények neveit, de az Újbeszéd néhány alapvető fogalmát.

Emlékeztetőül néhány sort idéznék abból, amit az órán természetesen angolul olvastunk.

„Onnan, ahol Winston állt, éppen el lehetett olvasni a Párt három jelmondatát, amely díszes betűkből volt kirakva az épület fehér homlokzatára:

A HÁBORÚ: BÉKE

A SZABADSÁG: SZOLGASÁG

A TUDATLANSÁG: ERŐ.”

Szóval ezekről a dolgokról is beszélgettünk, természetesen kizárólag a szövegre szorítkozva.

Nehezen tudnám eldönteni, hogy az, amivel két órán keresztül is foglalkoztunk, a diákok tudását és/vagy kompetenciáját fejlesztette-e. De erre majd még visszatérek.

Sajnos – mint már említettem – sokszor nem vagyok elég fegyelmezett, és kitérőket teszek a tankönyvből. Saját anyagokat is szoktam készíteni, nem is mondanám meg, hogy milyen modern technikai eszközökkel, mert még kikapnának ezek az eszközök, és a gyerekek is meglátnák, milyen volt a géprombolók indulata a legújabb kor hajnalán.

Persze igyekszem tanári kompetenciáimat is használni, és úgy érzem, hogy olykor versenyképes vagyok a nyomtatott tananyagokkal is. Lehet persze, hogy el kell majd bizonytalanítanom magam, ha a jövőben az ilyesmi nem fér bele a tartalmilag szabályozott, folyamatában ellenőrzött tantervekbe. (Tudom, hogy a fránya kimeneti szabályozás, ami méréseken keresztül jelez vissza, és készteti/kényszeríti esetleg a tanárt a jó tudás, ismeret, készségek megszerzésének segítésére, nem a te kedvenced. Bizonyos tekintetben meg is értem, hiszen így térben és időben nehezebb „a mindenki” ellenőrzése. Lehet, hogy csak évente vagy kétévente derül ki, hogy a gyermeket nem megfelelően nevelték és okították. Jobb, ha naponta világos, mi is a kötelező penzum. Csak bírják az ellenőrök! E tekintetben egy kicsit aggódom, de remélem, megoldjátok.)

Az igazat megvallva, én veled mintegy egyidős vagyok, tehát emlékszem még azokra az időkre, amikor tanmenetet szignáltunk mind a 120–140 órára szeptember elsején. Nem mintha sűrűn használtuk volna, de minden év elején izgatottan vártuk, hogy drága munkaközösség-vezetőnk a géppel írt másolati példányokat mosolyogva elénk tegye, hogy aztán a következő év szeptember elsejéig békésen lapuljanak a vezetői íróasztal valamelyik fiókjában, hacsak nem jött közbe valamiféle külső látogatás.

De másról is szeretnék veled, legalább így, e levél keretében eszmét cserélni. A minap láttalak nyilatkozni az egyik televíziós csatornán, és rádöbbenhettem, hogy valódi pozitív tanáregyéniség vagy. Amikor a főszerkesztő asszony arról érdeklődött, hogy milyen érzésekkel tölt el az a tény, hogy egy közvélemény-kutatásban a népszerűségi indexen nagyon, de nagyon hátul szerepelsz, te rögtön azt tudtad mondani, hogy ezt igazi fejlődésnek tekinted, hiszen korábban egyáltalán nem szerepeltél még ezen a dicsőségtáblán, és e korábbi állapothoz képest – mindenki számára világosan látható és érthető módon – előreléptél.

Ebben a beszélgetős műsorban más is megfogott. Azt mondtad, hogy a szervezeti átalakítások fő szabálya a nagy átalakításoknál, amelyeknek nemsokára mindannyian részesei lehetünk, hogy a korábbi erősségeket meg kell őrizni, azokra kell alapozni a jövőt. És a magyar pedagógia ezertizenöt évének (sic!), az elért sikereknek egyik alapja a normativitás. A szívemből szóltál. Elgondolkozva ezen a nagyszerű állításon, azon tűnődtem, hogy ezt te egy vezetéstudományi tankönyvből tanultad meg, vagy a megszerzett kompetenciád része-e, és hogy mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás. És lassan rájöttem, hogy e tekintetben nem tudok döntést hozni.

Amikor pedig visszaszámoltam az ezertizenöt évet, 2011–1015=996, egy pillanatra a szívverésem is megállt, majd pír öntötte el az arcomat. Rögtön tudnom kellett volna: „pro stabilitate regni nostri” („királyságunk megszilárdításáért”)… Ez szerepel a Pannónia hegyén álló Szent Márton-monostor királyi alapítólevelében, amely visszautal arra is, hogy Géza fejedelem hívta be a bencés szerzeteseket, 996 körül. Számolás nélkül is azonnal tudnom kellett volna, hogy mi a jelentése az 1015 évnek. Annyira elszégyelltem magam, hogy nem kapásból jöttem rá, mire is gondolsz, hogy újra elolvastam az alapítólevél fordítását. Rátekintettem az alábbi passzusra is, ami szintén része a mai Pannonhalmi Bencés Apátság alapítólevelének (még ha tudjuk is, hogy későbbi betoldások is szerepelnek benne a XI. századból):

legyen a monostor minden zaklatástól mentes, és legyen a szerzeteseknek joguk bármelyik apátjuk eltávozása után nyugodtan másikat választani, és tetszésük szerint bármely püspökkel felszenteltetni, valamint legyen szabad nekik akármely helyen bármelyik püspöktől a rendeket felvenniük.”

És igyekeztem mélyen elgondolkodni arról, hogy mi is ennek a passzusnak a lehetséges értelmezése.

De őszintén, túl kicsinek érzem magam ahhoz, hogy szó szerint merészeljem értelmezni a szöveget, és egyfajta szabadság és autonómia biztosítékát olvassam ki az uralkodói szövegből. Jó lenne, ha az értelmezésben tudós segítséget kaphatnék a te közvetítésedben.

Kollegiális üdvözlettel

Mariann

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.

Szarvashiba

Négy fogorvosi rendelő kialakítására írt ki pályázatot Szarvas önkormányzata 300 millió forint értékben. Az öt jelentkezőből kettőnél meghökkentő azonosságokat észleltek a bírálók. És egyeztek a lakcímek is.