Az alkotmánybírósági határozat, melynek előadó bírója Stumpf István volt, közjogi érvénytelenségre hivatkozik, vagyis a törvény elfogadásának módját ítélte alkotmányellenesnek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy tartalmi szempontból ne lettek volna kifogásai – még ha Paczolay Péter különvéleményében ezt is hangsúlyozza. Kár, hogy ezen a ponton meg is áll – talán levezethette volna, hogy alkotmányos vagy épp alkotmányellenes-e tartalmilag e jogszabály, hiszen köztudott, hogy az első, még Sólyom László vezette Alkotmánybíróság egyház- és vallásügyi döntéseiben elnöki főtanácsadójaként Paczolay meghatározó szerepet játszott .
A határozat szerint a közjogi érvénytelenség ott érhető tetten, hogy a zárószavazás előtt olyan módosító indítványt fogadott el a parlament (T/3507/98.), amely nem az esetleges koherencia-zavarokat rendezi, hanem érdemi módosításokhoz, elvi és részletszabályok átírásához vezet, miközben a jogalkotás e végső szakaszában a házszabály már csak a koherencia-zavar feloldását engedi. Önmagában a házszabály-ellenesség még nem jelentene automatikusan alkotmányellenességet is, ám ez esetben a rendes jogalkotási eljárás lényegében „kiüresedett”. Ez pedig a jogállamiságon esett olyan súlyos sérelem, ami közjogi érvénytelenséghez vezet.
A bíróság ugyanakkor megvizsgálta a vitatott módosító indítványt, és nemcsak azt szűrte le belőle, hogy itt messze nem koherencia-zavar feloldásáról van szó, hanem azt is, hogy e módosítások elfogadása „kifejezetten jogbiztonságot sértő szabályozási helyzethez vezetett”. Sajátos módon tehát egyfelől eljárási alkotmányellenességre hivatkoznak, ám közben egy korlátozott tartalmi vizsgálatot is elvégeztek. Érdemes idézni a határozatból, mert tökéletesen példázza a sarkalatos törvény és a jogalkotási munka általános minőségét.
A határozat szerint „az Ehtv. rendelkezéseiből nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy a 2012. január 1. előtt egyházként nyilvántartásba vett szervezetek mely időponttól kezdődően milyen végső határidővel kötelesek, illetve jogosultak az egyházkénti nyilvántartásba vételt, illetve a – vélhetően az egyesületekről szóló – külön törvény szerinti bejegyzést kérelmezni, amelynek elmulasztása az egyház jogutód nélkül megszüntetésével jár”. Szerfölött érdekes a „vélhetően az egyesületekről szóló” kitétel – micsoda törvény az, ahol nemcsak egy kötelezettséghez kapcsolódó időpont nem világos, de az AB is csak vélelmezni tudja, hogy milyen egyéb törvény alapján kell majd e kötelezettséget teljesíteni?!
Nem világos az sem, hogy „az egyházkénti elismerés országgyűlési megtagadása esetén mi lesz a szervezet jogi sorsa – figyelembe véve azt a körülményt is, hogy a vallási tevékenység meghatározása [Ehtv. 6. §], (…), és az Országgyűlés általi mérlegelést is magában foglaló elismerési, illetve nyilvántartásba vételi eljárás egyébként is bizonytalanságot hordoz”. E ponton persze tovább is mehetett volna a testület – hiszen önmagában már az is probléma, ha egy-egy felekezet egyházi elismerése egyedi politikai döntés eredménye. Ez az állam semlegességének súlyos megsértése, amely elv jó kétszáz éves közjogi sine qua non minden demokratikus jogállamban. Már az amerikai alkotmány Első Kiegészítése is megtiltja a Kongresszusnak, hogy különbséget tegyen vallások között – márpedig a magyar parlament erre adott magának felhatalmazást. Talán nem véletlen, hogy ezt a kongresszusi képviselők Orbánnak írott levelükben – nem saját alkotmányukra, hanem mint jogállami és demokratikus minimumra utalva – szóvá is teszik.
Végül problémát lát a határozat abban is, hogy „jogállás, illetve megszűnés kérdése az egyházi fenntartású közcélú intézmények működésére is kihatással lehet”.
E három indok alapján az AB úgy látta, hogy e módosító nemcsak házszabály-ellenes, hanem a „normavilágosság hiánya miatt a lelkiismereti és vallásszabadság jogának sérelmét eredményezi”. Dönthettek volna úgy is, hogy e vitatott módosító rendelkezéseket mazsolázzák ki a törvényből, ám ebben az esetben pusztán egy torzó maradt volna. Így most a parlament újra nekifuthat e sarkalatos törvénynek – mi pedig a jogalkotás kritikán aluli minőségén túl arról is újra megbizonyosodhattunk, hogy az erőből átvitt alkotmányozás mögött a felkészültség minimuma sem volt meg. Az már csak a ráadás, hogy 12 nap múlva úgy lép hatályba az alaptörvény, hogy az alapjogok gyakorlásának biztosítékait az alkotmányozó képtelen megteremteni.
