Orbán és a magyar EU-s elnökség: jönnek a piszkos játszmák?

Szó, ami szó, a magyar polgárok alaposan elszokhattak attól, hogy a kormányzati propaganda az Európai Unióról esetleg pozitív dolgokat mondjon. Márpedig mostantól egy fél éven át még ilyen szörnyűség is előfordulhat. Megijedni nem kell: csak arról van szó, hogy 2011 első féléve után ismét Magyarországra került a sor, hogy ellássa az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét. És ahhoz, hogy ez az elnökség, amelyet a magyar kormányfő vezet, sikeres legyen, bizony jó híreket is generálni kell majd.

Áll még Brüsszel

Amikor Orbán Viktor a választási kampányban Brüsszel elfoglalását ígérte, egyébként nem erre gondolt. A szélsőjobbos hatalomátvétel terve az Európai Parlamentben (EP) egy másik „hadművelet” volt, mely jó néhány országban érdemi eredményt hozott – de félsikerrel zárult. Orbán osztrák és francia elvtársai fennállásuk óta először választást nyertek, és jelentősen erősödött a német AfD is. A francia EP-választás Marine Le Pen zajos sikerét hozta, de a törvényhozási választáson a Franciaországban megszokott, most baloldali vezetéssel felállt antifasiszta koalíció a szélsőjobbot végül harmadik helyre szorította. A holland, svéd és finn szélsőségesek szintén kikaptak a baloldaltól, ahogy visszaszorultak a spanyol és a portugál radikális jobb pártjai is. Összességében az Európai Parlament még így is érezhetően jobbra tolódott. A 2019–2024 között jellemző progresszív többség a múlté, a Fidesz pedig most már hivatalosan is megérkezett a szélsőjobbra. A Patrióták Európáért frakció valójában nem új: lényegében azonos az eddigi Identitás és Demokrácia csoporttal. A francia választás végével az is kiderült, hogy annak megalakításával Orbán ismét csak feladatot teljesített: az új csoportosulás főnökét Marine Le Pennek hívják.

Ezenközben az uniót a következő öt évben kormányzó koalíció továbbra is Európa-párti erőkből áll majd, amelyeknek továbbra is egyértelmű többsége van. A közeljövőben a francia–német tengely uniós politikája sem fog érdemben változni. Az olasz Meloni Brüsszelben többnyire szintén lojálisan viselkedik, és a Wildersék vezette holland kormány is a mérsékelt jobboldal támogatásától függ. Orbán Viktor brüsszeli „királysága” így csak pünkösdi lesz.

Az a bizonyos királyság egyébként sem abszolút, hanem alkotmányos jellegű. Erre gondolt a leköszönő belga miniszterelnök, Alexander De Croo is, amikor azt üzente magyar kollégájának: a soros elnökség nem azt jelenti, hogy te vagy Európa főnöke. Az unió fő intézményeinek egyszerre négy elnöke van. A legtöbbet közülük az Európai Bizottság elnöke – az EU de facto kormányfője – szerepel. Hasonlóan befolyásos az Európai Tanács, az állam- és kormányfők testületének elnöke. Van elnöke az Európai Parlamentnek is. Mindhármuknak ötéves mandátuma van. Hozzájuk csatlakozik, forgószínpadszerűen, fél-fél esztendőre egy-egy uniós tagország vezetője, mint a Tanács soros elnöke. A soros elnök közöttük csak a legkisebb, korántsem jelentéktelen, de mégiscsak átmeneti figura.

Erős a csábítás, hogy ehelyütt kimerítő fejtegetésbe kezdjek az uniós intézmények feladatairól – mégis, koncentráljunk inkább a magyar soros elnökségre. Mihez is kezd majd az Orbán-kormány a tisztséggel és a tisztességgel? És ez az egész felhajtás akkor most jó lesz-e nekünk, horribile dictu akár még Európának is.

 

A békegalamb etetése

Fotó:  MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher 

A témafelelős

A Tanács, amely a következő fél évben magyar vezetéssel működik majd, az Európai Unió két, egyenrangú törvényhozó szervének egyike, és a tagállamokat képviseli. A szemléletesség kedvéért mondhatnánk azt, hogy olyan, mint egy kétkamarás parlament felsőháza. Az alsóház szerepét a pártlogika mentén működő Európai Parlament játssza. A Tanács ülésein – a témának megfelelően – mindig az érintett ágazat, illetve szakterület tagállami miniszterei vesznek részt. A soros elnökség az ő munkájukat szervezi. Jelenleg tíz különböző miniszteri konfiguráció működik. Mögöttük mintegy százötven állandó szakértői munkacsoport dolgozik, amelyek félévenként nagyjából ezer találkozót tartanak. A következő hat hónapban ezek mindegyikén a magyarok dolga lesz az ülés napirendjének meghatározása és az ülés levezetése.

Azzal, hogy a magyar soros elnökség meghatározza, hogy saját időszakában milyen kérdések kerüljenek a munkacsoportok és a szakminiszterek asztalára, jelentősen befolyásolja valamennyi uniós intézmény munkáját.

Ha egy kérdést nem vesz napirendre, akkor automatikusan fékezi az előrehaladást, halasztja a végső döntést. Illetve fordítva: ha egy kérdést a Tanács elé visz és ügyesen tárgyal, elérheti, hogy a témában az unió mihamarabb konkrét lépéseket tegyen. Akkor is, ha az az ügy történetesen nem a közösség egésze, hanem inkább saját nemzeti érdekei szempontjából fontos. Normális körülmények között ezzel nem is lenne semmi baj.

Ismétlem: normális körülmények között. Az ugyanis, hogy az unió agendáját Orbán Viktor, egy minden európai mérce szerint szélsőséges politikus, ráadásul notórius bajkeverő határozza meg, sokaknak okozott álmatlan éjszakákat. Ahogy általános az aggodalom amiatt is, hogy Orbán, mint az elnöklő tagállam kormányfője, a szokásosnál gyakrabban szerepel majd az EU-tagországok, sőt az egész világ sajtójában, és lehetőséget kaphat arra is, hogy fontos nemzetközi tárgyalásokon az unió nevében szólaljon meg. Orbán Viktor nem is volt rest, a magyar elnökséget világkörüli úttal kezdte – úgy tűnik, bármiféle felhatalmazás nélkül, Európában senkivel sem egyeztetve. Először Ukrajnába ment, de Zelenszkij elnöknél elég nyilvánvalóan nem az EU álláspontját képviselte. Aztán – általános megrökönyödést keltve – Moszkvába szaladt Vlagyimir Putyinhoz. Aztán jött a Türk Tanács és az azeri elnök, akit megdicsért, milyen ügyesen rendet tett Karabahban, elüldözve az ottani örmény kisebbség gyakorlatilag egészét. Azóta pedig már megjárta Pekinget is, ahol újra – európai politikustól merőben szokatlan módon – hízelgett az autoriter kínai elnöknek. Mindezekkel a fellépésekkel Orbán világosan jelezte: esze ágában sincs lojálisan, az EU érdekében politizálni.

Pozícióját, és ezáltal Magyarország EU-tagságát éppen úgy piszkos játékokra fogja majd használni, mint eddig.

Ha megnézzük a magyar elnökséggel kapcsolatos várakozásokat, a nemzetközi sajtóban pozitív hangvételű cikket nem találunk. Gyakorlatilag nincs olyan vezető európai politikus vagy uniós tisztviselő, akinek nagyobb reményei lennének, mint hogy a magyar elnökséget az unió valahogy túlélje. Orbán Viktor persze alighanem örül ennek, és úgy érzi: már­is előnyben van. Egyrészt azért, mert a többie­ket már azelőtt sikerült kihozni a komfortzónájukból, hogy a feladathoz egyáltalán hozzálátott volna. Másrészt azért, mert ilyen „nagyratörő” várakozásokhoz képest, ha bármit produkál, az váratlan siker lesz…

Jogos a kérdés, hogy ha a magyar elnökség ekkora bajjal jár, akkor a tagállamok miért nem tettek valamit annak érdekében, hogy ezt a helyzetet elkerüljék. Az Európai Parlament tavasszal több olyan határozatot is hozott, amelyekben pontosan ezt sürgette. Felhívta a figyelmet arra, hogy bizonyos kérdésekben – például az ukrajnai háború vagy a jogállamiság ügyében – a magyar elnökség biztosan nem lesz képes arra, hogy feladatának megfelelően a tagállamok között elfogulatlan közvetítő legyen. Egyben jelezte: ha a dolgok rosszul alakulnak, a parlamentnek megvan a lehetősége arra, hogy a magyar elnökséggel egyszerűen ne tárgyaljon. Akár még azon az áron is, hogy a munka néhány hónapra leáll. A Tanács többségi döntéssel elvben megtehette volna, hogy a magyar elnökséget törölje, vagy legalább elhalassza egy olyan időre, amikor például a magyar kormány elleni jogállamsági eljárásnak vagy az uniós alapértékek megsértése miatt indított eljárásnak vége lesz. Ilyesmi azonban nem történt. Az okot nem tették közzé. A Tanácsra sajnos nem jellemző, hogy az ott folyó politikai vitákról a választóknak számot adjon. Talán kerülték a konfliktust, nem akartak újabb frontot nyitni az amúgy is kiélezett EU–magyar viszonyban.

Inkább ne csináljanak semmit

Vagy éppenséggel úgy gondolták, hogy ha muszáj magyar elnökséget tartani, akkor arra a legkevésbé rossz pillanat épp 2024 második féléve. Az európai parlamenti választásokat közvetlenül követő hat hónap, amikor újra kell választani a közös intézmények felső vezetőit, újra fel kell állnia az Európai Parlamentnek és az új Európai Bizottságnak is. Emiatt a jogalkotási munka szinte megáll. Ha pedig a Tanácsban nem történik szinte semmi, a magyar elnökség hatóköre, orbáni rombolási lehetősége is kisebb. Hogy ez még inkább így legyen, a magyarokat megelőző belga elnökség komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a fontos aktuális ügyeken még június vége előtt túlessünk. Így született meg a döntés a migrációs csomagról, a megtámadott Ukrajnának nyújtandó katonai és gazdasági segítség aktuális részletéről, az oroszok elleni következő szankciós csomagról. És ezért került sor még június végén az ukrán és moldovai csatlakozási tárgyalások megnyitására is.

A mindig jól informált Politico összesítése szerint a magyar elnökségre váró gyakorlati ügyek között olyanok szerepelnek, mint az európai védelmi ipar támogatását szolgáló, (mindössze) másfél milliárd eurós alap elindítása, egyes génszerkesztett növényekre vonatkozó szabályok, vagy a környezetbarátként hirdetett termékek megfelelési követelményei. Régóta húzódó kérdés a lakosságnak szánt pénzügyi befektetési termékek kereskedelmének szabályozása is. Döntésre vár a gyerme­kek elleni online erőszak megfékezéséről szóló kezdeményezés, és a késedelmes fizetések visszaszorítása a kereskedelmi ügyletekben. Ezekben az ügyekben a parlament már tavaly ősszel, idén tavasszal kialakította saját álláspontját. Vegyük észre: a hazai sajtó ingerküszöbét annak idején egyik sem érte el…

A magyar elnökség saját prioritáslistája azért korántsem ilyen „unalmas”. A világ a következő fél évben sem fog megállni, és lesznek fontos viták olyan kérdésekben, amelyek a jövő szempontjából meghatározók. Ilyenek például az unió versenyképessége, Európa saját védelmi képességének megerősítése, az EU bővítése és az ehhez szükséges belső reformok, az illegális migráció elleni küzdelem, a kohéziós és a mezőgazdasági politika 2028-tól következő újabb tervidőszaka, vagy éppen az egész Európára jellemző negatív demográfiai folyamatok. De a magyar elnökség munkaprogramja sok más kérdést is felsorol.

Eközben, érdekes módon, Orbánék elég sokszor ugyanazzal a mainstream, sőt progresszív szóhasználattal élnek, mint közvetlen elődeik, a szocialista spanyol, vagy a liberális-baloldali belga kormányok. Sejthetjük: ezek lesznek azok a területek, ahol semmit sem fognak csinálni, ha egyszer még arra sem szántak időt, hogy saját „spint” adjanak nekik.

Ugyanakkor van néhány ügy, ahol Orbánék a fősodortól merőben eltérő szövegeket tolnak – és alighanem pont itt akarják majd aktivizálni magukat. A versenyképességről és a kereskedelemről szóló részeknél bizonyára összehúzódik majd néhány uniós szemöldök a Kínával kapcsolatos passzusok hangvétele miatt. Sokaknak furcsa lesz a keleti fosszilis energiaimporthoz szükséges gázvezetékek kiépítésének sürgetése. Mindenki pontosan érti majd azt is, hogy a bővítés ügyében Orbán miért beszél kizárólag a Balkánról, vagy miért sürgeti a Törökországhoz fűződő kapcsolatok felmelegítését. A demográfiai kérdések, a nemek közötti egyenlőség, az alapjogok, vagy épp a családpolitika hangsúlyozásánál sem nehéz észrevenni, hogy az LMBTQ-közösségre vonatkozó utalások ezúttal teljesen kimaradtak. A migrációs ügyek tárgyalásánál szintén egyértelmű, hogy az Orbán-kormány a szélsőjobboldalnak kedves megközelítést követi. Az sem mindennapi, hogy egy a saját demokráciájának leépítése miatt épp a vádlottak padján ülő kormány próbálja meg az uniós intézményeken számon kérni a jogállami normák teljesítését. „Még szerencse”, hogy a korrupció kérdését egyetlen rövidke említéssel elintézik…

Első nyilatkozataik alapján a lebonyolításért felelős magyar diplomaták igyekeznek rendesen viselkedni, és a kötelező szövegeket felmondani. De ha a többiek közül esetleg néhányan hittek is volna nekik, a moszkvai kaland után bizonyára már nem teszik. Emlékezzünk: a 2011-es első magyar elnökség idején az EU vezetői Orbánt, mint szégyellnivaló rokont, igyekeztek eldugni, megfosztani minél több nemzetközi szereplési lehetőségtől. Minden okuk megvan arra, hogy ezúttal is így tegyenek. Alighanem ezért történt az is, hogy az Európai Bizottság tagjai július elején, szokatlan módon, nem jöttek el Budapestre találkozni a magyar kormánnyal. Ha ez így megy tovább, a magyar elnökségnek Európa számára igazán fontos eredményei aligha lesznek.

*

Magyar szempontból ettől függetlenül hasznos lehetne, hogy a soros elnökség idején a tisztet betöltő ország és az unió polgárainak figyelme mindig egymás felé irányul. Az uniós polgárok óhatatlanul többet hallhatnak majd Magyarországról, a magyarok pedig Európáról. Ez pedig kölcsönösen erősítheti az összetartozás érzését. Ennek a jelentőségét a mai, konfliktusokkal terhes világunkban nem szabad alábecsülni. De ahhoz, hogy ez így legyen, az unió és az elnökség ügyeinek a belpolitikában is érdemben témává kellene válnia, amiről a magyar sajtónak is alaposan, érdekfeszítően be kellene számolnia. Hogy ez sikerül-e, legalább annyira Magyarország uniós érettségének mércéje lesz majd, mint az, hogy mit végeznek majd Brüsszelben a magyar diplomaták.

A szerző közgazdász, a Demokratikus Koalíció európai uniós szakértője.