A klímavédelem lett a legfőbb téma Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter keddi, országgyűlési meghallgatásán: az európai ügyek bizottságában helyet foglaló ellenzéki képviselők a magyar kormány (illetve személyesen Orbán) múlt heti vétóját hányták a szemére.
Mondani sem kell, az efféle kritikák rendszeresen leperegnek korunk mérsékelten felelős minisztereiről, de közben Gulyás megosztott hallgatóságával néhány - leginkább azok igénytelensége miatt – figyelemreméltó érvet is.
| ||
Ej, ráérünk arra még!
Először is, szerinte semmi sem sürget bennünket klímaügyben, majd e merő patópálizmust mintegy finomítva előadta, hogy 1990 óta jelentősen csökkent Magyarország szén-dioxid-kibocsátása.
Első pillanatra még a számok és tendenciák kreatív kezelésének korában is pofátlan húzásnak tűnhet egy olyan kiindulópontot választani, amit a kibocsátásban addig jeleskedő magyar ipar példátlan összeomlása követett - de valójában itt az Európai Bizottság jelölt ki egy számunkra igencsak kedvező nullkilométert a minimumkövetelmények teljesítéséhez.
Ehhez képest semmi sem garantálja, hogy az ország a CO2-kibocsátás mai állapotához képest javítani tud pozícióján és ebből a szempontból arra sem tennénk nagyobb téteket, hogy a 2030-ig szóló európai klímavállalásunkhoz tartani tudjuk magunkat. Ez utóbbi tekintetben még rosszabb is a helyzet, a magyar kormány inkább a szén-dioxid kibocsátás növekedésével számol, elvégre "mi" ezt is megtehetjük.
Habár Gulyás miniszter szerint minden jól halad, vállalásainkat tekintve csupán pár százalékkal vagyunk elmaradva a tervektől, ám kijelentéseit árnyalandó érdemes belekukkantani az Európa Bizottság helyzetértékelésébe is. A testület ugyanis pár nappal a múlt heti klímacsúcs előtt meglehetősen lesújtó lépet festett Magyarország klíma- és energiatervéről, amelyből legalábbis az tűnik ki, hogy a kormányzat e tekintetben is a megúszásra törekszik.
Szén-dioxid kibocsátásnál 52 százalékos csökkentést vállaltunk be (hangsúlyozzuk: 1990-hez képest!), a megújuló energiaforrások arányánál pedig pont azt a 20 százalékot, amit minimálisnak előírtak a számunkra. Ennek értékeléséhez is illik elmondani, hogy bár a fűtési energia előállításában papíron már 2016-ban is közel 21 százalék volt a megújulók aránya, ám ez csupán addig tűnik lelkesítőnek, amíg nem tudjuk, hogy ennek zömét fa és egyéb biomassza elégetése teszi ki (a fatüzelést pedig megújulónak nevezni pusztán a szavakkal való bűvészkedéssel lehet, amiben mondjuk, kormányzatunk rendre jól teljesít - lásd egy korábbi cikkünket).
Miért ne rakjunk rossz fát a tűzre?
A biomassza-égetés Magyarországon elterjedt gyakorlata pazarló, szennyező és a megújulás szempontjából egyáltalán nem zöld. A tél szépségeihez - nálunk is, de nem csak Magyarországon - most már hozzátartozik a rendszeresen elrendelt szmogriadó.
Bekapcsoljuk a klímát
Sajnos azzal az optimista forgatókönyvvel sem tudunk mit kezdeni, hogy az összességében értelmezett felmelegedés majd csökkentené a fűtési összeget – egyrészt a minden irányú időjárási szélsőségek gyakoribbá válása ritkán hat a spórolás irányába, másrészt a forró napok gyakoribbá válására a lakosság nálunk és egyben világszerte jól kalkulálhatóan az energiazabáló mesterséges klimatizálás mind intenzívebb alkalmazásával fog válaszolni.
Az Európai Bizottság a magyar tervezet félkész jellegét, a célok és elképzelések kidolgozatlanságát, az ambíciók teljes hiányát kritizálta - egybehangzóan a hazai környezetvédő szervezetek bírálatával. Ők már azt is a kormányzat szemére hányták, hogy a kifelé hangoztatott állításával szemben ma is súlyos pénzekkel támogatja a fosszilis energia felhasználását. Egy a megújuló energiával és a klímapolitikával foglalkozó, nem kormányzati szervezetek részvételével tartott tavaszi konferencián hangzott el a találó megfogalmazás, hogy Európát a vasfüggöny helyett a szénfüggöny fogja kettéválasztani.
Miközben tudjuk, ha egy nemzetközi szervezet a hazai ellenzék vagy legalábbis a civil szféra véleményével összhangban bírálja a kormányt, az a Fidesz részéről orvtámadásnak minősül, ami rögtön ki is jelöli a kritika helyét a papírkosárban.
| ||
Egy tekintetben azonban nem spórolnak a magyar hivatalos ígéretek: az atomenergia nélkülözhetetlenségének hangoztatásával: ahogy Orbán fogalmazta, Paks nélkül nincs klímavédelem (sem úgymond alacsony rezsi), ami szépen, lassan a nyílt zsarolás terepére viszi a magyar-európai klímavitát.
Atombiztos érvek
Lehet, hogy sokakat meglepetésként ért, amikor Orbán Viktor az európai állam- és kormányfők múlt csütörtöki csúcstalákozóján (két másik V4-es állam, Lengyelország és Csehország valamint az e tekintetben némileg kakukktojásnak számító olajpala-nagyhatalom Észtország vezetőivel együtt) gyakorlatilag megtorpedózta a közös európai vállalást, amely szerint 2050-re csak annyi szén-dioxidot bocsájtanánk ki, amennyit így vagy úgy, természetes vagy mesterséges úton, ki tudnánk egyenlíteni (ugye, ezt hívják klímasemlegességnek).
A meglepetés forrása talán az lehetett, hogy Palkovics László innovációs és technológiai miniszter pár nappal korábban még úgy vélekedett, hogy Magyarország klímapolitikai célja az, hogy 2050-re lehetősége legyen energiaszükségletének klímasemleges előállítására. Mondjuk azért ez az előző megfogalmazás elég dodonai, továbbá Palkovics miniszter ígéretei sem mindig szoktak teljesülni, ahogy az az MTA-ügyben a minap kiderült.
De nálunk amúgy sem ilyen szinten születnek a döntések és Orbán Viktor számos alkalommal kinyilvánította már, hogy hidegen hagyják a Föld, sőt akár az szűkebb pátriánk jövőjével, élhetőségével, természeti környezetével, stb. kapcsolatos felvetések, vélt és valós szövetségesei kiválasztásában sem játszanak szerepet efféle szempontok.
| ||
Döntését értelmező utólagos megnyilvánulásaiból, nyilatkozataiból három olyan okot is ki lehet hüvelyezni, amelyek miatt elvetette a közös klímacélokat - ezek közül ezúttal a változatosság kedvévért hiányzott a baráti kézben lévő magyar ipar (meg a nálunk megtelepedett német autóipar) védelme, amin korábban Szijjártó Péter külügyminiszter lovagolt kedvtelve a közös klímaprogramok ekézése közben.
- A rezsicsökkentés megvédésének emlegetése ezen az orbáni szinten nem lépett túl a szokásos brüsszelezésen, e formában kizárólag a hazai szavazóbázis etetésére szolgáló maszlag.
- A lengyel és cseh pillanatnyi szövetségeseink melletti kiállás (amihez azonban nem csatlakoztak az átállásban jól teljesítő szlovákok!) legalább a kamarillapolitika szintjén értelmezhető: ha egyszer a lengyel kormány úgy kommunikálja, hogy segítség nélkül nem tud kitörni a szén rabságából, akkor jobb melléjük állni, számítva a jövőbeli kölcsönös szolidaritásra.
- De a dolog harmadik része már színtiszta zsarolás: Orbán, e tekintetben szövetségeseivel együtt tartja a markát: Magyarország (ami alatt többnyire magát és pártját szokta érteni...) meg az egész régió részére újabb pénzeket követel a közös klímastratégia támogatásáért cserébe, és nagyon is jól tudjuk, hogy ezek az emelt tétek kiknek a zsebében tűnnének el, ezúttal a klímavédelem jegyében.
Érvei más téren is értelmezhetetlenek: például saját, az ország lakosságának ellátását szem előtt tartó felelős magatartását, sőt előrelátását állítja szemben Európa többi felén uralkodó felelőtlenséggel. Miközben éppen az általa rendre elparentált államok tudtak előállni megvalósítható energetikai és klímatervekkel - sőt, jó néhány ország már ott is van a karbonsemlegesség határán.
Magyarország politikája szavakban a teljes energetikai biztonságot és az autarkiába hajló öngondoskodást célozza, valójában inkább az oroszokkal való szoros, elszakíthatatlan, módfelett költséges és az országot függésbe taszító együttműködésben ragadható meg.
