A magyar politikai élet szereplői vajon mit gondolnak Orbán Viktor törvényesített teljhatalmáról?

  • Haskó László
  • 2020. április 5.

Publicisztika

Rossz az, aki rosszra gondol!

Nagyon kérem tisztelt olvasóimat, hogy következő okoskodásaimat ne tekintsék akadékoskodásnak, még kevésbé pártunk és kormányunk, továbbá annak bölcs vezetője hősi vírusellenes harcát a legcsekélyebb mértékben is akadályozni szándékozó cselekedetnek. Szó sem lehet róla! Mindössze egy igekötő használatának hiányára hívnám föl a figyelmet. Arról volna szó, hogy az elnök mond, és nem lemond.

Azt a világért sem vitatnám, hogy a járványellenes harcot az arra legalkalmasabb magyar hivatott irányítani. Ez

a probléma sokkal veszélyesebb annál, hogy szakemberre bízzák.

Ezt a véleményemet annak ellenére is fönntartom, hogy az Észak-koreai és a Fülöp-szigeteki diktátor kivételével az állam-, illetve kormányfők ezt a feladatot mégiscsak járványügyi szakértőkre osztották, míg ők megmaradtak az országuk vezetésénél. Azt gondolhatták, nem érdemes összekutyulni a dolgokat. Nem oszlatták föl a parlamenteket, még az ellenzéki képviselőket sem tették karanténba.

Felmerülhetne – de nem fog fölmerülni! –, hogy ha világszerte statáriális fölhatalmazás nélkül közönséges szakemberek birkóznak a vírussal, miért kell ehhez Európa erős emberének teljhatalom, mégpedig végleges.

Ne akadjunk fönn apróságokon, „Rossz az, aki rosszra gondol” – idézte ennek kapcsán Budapest főpolgármestere az angol térdszalag-rend föliratát – igaz, régi magyar közmondásként aposztrofálva azt. Azon se akadjunk fönn, hogy nem feltétlenül rossz az, aki rosszra gondol, lehet, hogy csak nem teljesen hülye.

Mint az az ötszáz év előtti udvari ember, aki látta, hogy Henrik király (angol király, e néven a 8.) éppen egy csínos (férjezett) udvari szűz formás vádliját masszírozza, szemmel is látható elégedettséggel. Ekkor a nagy király azt mondta, hogy térdszalag rendet adományoz a szűznek. Vagyis hazudott. Az udvari embernek persze levágták a fejét, mert a király úgy találta, hogy rosszra gondolt. (Szerintem igazságtalanság történt, mert a szexre még gondolni sem rossz.)

Hogy ki mindenki gondolhatott volna rosszat a vezér teljhatalmi igényéről a főpolgármesteren kívül?

A parlamenti képviselők biztosan nem. A kormánypártiak úgy gondolták, hogy a fejük most éppen jó helyen van, az ellenzékiek pedig elég régen gondoltak bármit is. Az könnyen elképzelhető, hogy államelnökünk, a magyar demokrácia hivatott és elszánt védelmezője gondolkodott valamin, hisz hetek óta – mióta áll a bál – színét sem láttuk, hangját sem hallottuk! Alighanem fölhívta bölcs és művelt elődjét az egykor volt és azóta is utolérhetetlen rátermettségű „álamelnököt”, aki megnyugtatta: semmi rossz nincs abban, ha valaki vezér és kancellár, Hindenburg elnök sem gondolt semmi rosszra. Így aztán államelnökünk – hallgatását megtörve – egy régebbi liberális kormányzótól (Kossuth Lajostól) vett idézetet mondott, és nem lemondott. Ő sem gondol rosszra.

A szerző sebész.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.