„Össznépivé dagadhat az öröm” – Elolvastuk Kerényi lapját

  • Urfi Péter
  • 2014. június 9.

Publicisztika

Végigrágtuk magunkat a Magyar Krónika első számán. Kerestük a jót, addig kerestük, míg az agyunk belezápult. A fideszes pártlap nem kegyelmezett: diszkó, klotyó, „szer-elem” és „egész-ség”, Lagzi Lajcsi és Angry Birds, lóra termett lányok és a szendvicsember.

Ne mondja senki, hogy nincs a szavaknak ereje. Az elmúlt négy évből mindössze két esetet tudunk felidézni, amikor Orbán Viktor személyesen kényszerült azonnali és kínos mentőakcióra. A hallgatói tüntetéseken dühös diákok kritikus tömege bénította meg a fővárost, a Magyar Krónika esetében azonban Orbán meghátrálásához elég volt egyetlen levél, amelyet beosztottja, Kerényi Imre jegyzett. (A levélről lásd véleménycikkünket.)

A botrány mára elcsitult, de az első szám bemutatójáról azért mindenki tudósított. Eddig azonban senki nem vette a fáradságot, hogy becsületesen végigolvassa a lapot (eddig csak a vs.hu-n találtam rövidebb ismertetőt*). Erre vállalkoztam, utólag azt kell mondanom, könnyelműen, hiszen az eleinte szórakoztató dilettantizmus és politikai törleszkedés ilyen töménységben alig befogadható, az egész együtt pedig kifejezetten nyomasztó. De ne szaladjunk előre.

* A cikk megjelenése után akadtam csak rá Vári György remek cikkére.

false

A címlap értelmezésében elakadó olvasó Bencsik Gáborhoz fordulhat segítségért, hiszen a lap belsejében maga a főszerkesztő ír a koronázási palástról. Cikkének találó, figyelemfelhívó címe: A koronázási palást. Innen értesülünk, hogy a palást „képe szimbolikus erővel öleli körül új folyóiratunkat”. Maradjunk is ennyiben, illetve persze azt is tudjuk, hogy az alaptörvény dizánjának is fontos eleme volt a palást, amely most már bátran tekinthető a Kerényi-életmű vezérmotívumának. A palást alól a valódi címlapsztori, a Várkert Bazár látványterve kandikál ki, két japán turistacsoporttal a középpontban. A palást, a japán turisták és a rajzolt villanyoszlopok képeit nemzeti színű szalagok foglalják keretbe.

A főszerkesztői vezércikk címével (Pitypang) az elhíresült Kerényi-mondatra utal, ami egész jó fricska lenne, ha maga a szöveg nem lenne kibírhatatlanul bárgyú. Így indít:

false

„Az élet akkor is szép, amikor hideg van, ónos eső esik, a felhők alja földig ér, és még éhes is az ember. De napsütésben még szebb.”

A lapszám olvasása közben végig ez volt a legfeltűnőbb: a gondolatok hiánya, az igénytelenség, a közhelyek hangzatos pufogtatása. Aki politikai pamfleteket vár, csalódni fog, az írások nyelve és attitűdje közelebb áll egy magánérdekű Facebook- vagy blogbejegyzéshez, bár a szerzők gondolatainak tarka pillangói természetesen főként az Isten, haza, család, valamint „kedves hobbijaim” témakörök körül szálldogálnak. Temesi Ferenc például nem csupán azt sorolja fel tételesen, hogy milyen sportokat néz a tévében, illetve milyen sportokat űzött hosszú élete során, de megtudhatjuk azt is, hogy ebéd után jógázik, és még a „klotyón” is olvas.

A másik általános jelenség, hogy az írásművek sokszor erősen emlékeztetnek egy Wikipédia-szócikkre, amennyiben közismert tényeket ismertetnek bármiféle hozzáadott érték vagy szelekció nélkül. Ezek nemcsak az olvasást teszik nehézkessé, de a saját gondolatok elől veszik el a teret – már amikor ilyesmi egyáltalán felmerülne. Jankovics Marcell Piros pünkösd című írásának például majd’ minden bekezdése ilyen:

„Pünkösd vasárnapja és hétfője a protestáns egyházakban is főünnep, sok helyütt ekkor tartják a konfirmációt, a serdülők rituális felnőtté avatását (l. katolikus bérmálás, zsidó Bár micvá).”

false

De ugyanúgy felhabosított szócikket kapunk az Újszínház előadását magasztaló Sándor Tamás sebészprofesszortól (!), a Várkonyi Nándort magasztaló Tarlós Istvántól és az Egerszalók népi kultúráját magasztaló Gáspár Ferenctől. Igaz, utóbbi a középkori oklevelektől és az 1249-es szőlőtelepítéstől végül eljut valódi témájáig, a barlang- és lepkemúzeumokig, és azokat már olvashatóan, kedélyesen mutatja be. Bencsik András huszárokat magasztaló cikkében hosszan idéz is a Wikipédiából, és ő végül ide jut el:

„Az utód szemén kicsordul a könny. Nem az elveszített huszárságot siratja, mert azt könnyen újjá lehetne szervezni, ha szükség volna rá, éledezik is egy szép civil mozgalom, hanem elveszített emlékezetét. Elveszített önbecsülését. Annak fájdalmas beismerését, hogy volt egy korszak a világban, amikor az emberi bátorság, vitézség, férfias elegancia egyet jelentett a magyarral. Amikor az volt az ideál, hogy nem sokáig, hanem szépen és bátran kell élni. És meghalni. Úgy, mint egy magyar. Ezt a világ még ma is tudja rólunk. Csak mi nem tudjuk magunkról. De már tanuljuk. Huszár, most igazán szükség van rád.”

A politika csak áttételesen és – mondjuk a több szerzőt delegáló fideszes lapokhoz képest – szelíden jelenik meg, általában abban a formában, hogy most már minden szép és jó, bezzeg a szocik alatt, bezzeg a hanyatló Nyugaton stb. Jellemző példa erre Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök, aki egy rossz szót nem szól a bukott baloldalra, csupán üdvtörténeti kontextusba helyezi Orbán Viktor választási győzelmét:

„Az utóbbi hetekben, hónapokban úgy tűnik végre egyfajta megerősítést, confirmatio-t kapott a nemzet, egész társadalmunk.”

false

Az Országépítés rovatban, mintegy harminc oldalon bemutatott Várkert Bazár tökéletes terepe ennek a szemléletnek. Lám, mióta rohad nemzetünk e büszkesége, és a szocialista kormányok is hagyták rohadni, az Orbán-kormány viszont pár év alatt lemosta az évszázados gyalázatot. A főszöveget Csontos János jegyzi, és ahhoz képest nem is rossz. A szokásos lexikoninformációk mellett olykor unalmas, de kétségkívül aprólékos módon ismerteti a felújítás minden kis részletét, és közben csak egyszer sukorózza el magát. (Értsd: meghiúsultak Bajnai és Gyurcsány „vadkapitalista” tervei a „kétes jellegű fürdők” és egyebek építéséről, így nem lett a Várbazárból fővárosi Sukoró.) Külön írással jelentkezik a beruházásért felelős kormánybiztos, két építész, de a kivitelező cég vezérigazgatóját és a Pest Megyei Kormányhivatal vezetőjét sem lehetett kihagyni, hiába nincs semmi mondanivalójuk. Ezen kár is lenne fennakadni, hiszen Kerényi maga mondta: a lapnak az is célja, hogy a kormányközeli elitnek legyen fóruma – tehát az olvasók kényeztetése mellett a szerzők kényeztetése is fontos.

A Várbazárról szóló blokkban Koltay Gábor nosztalgiázik még az Ifiparkról, de itt találjuk a lap egyik fénypontját is. A Magyar Krónika első száma legtöbbször még csak nem is röhejes, mindenhol csak az üresség, a középszerűség és az ízléstelenség tobzódik, Kerényi azonban nem hazudtolja meg önmagát: a Várbazár árvalányhajas átadóünnepségét rendező Lőrinczy Györgynek ír levelet, amelynek már a közcímei is zseniálisak:

false

„Te a rendezvényszervezés mestere vagy” – kezdi a méltatást, és végigveszi, milyen pompás volt minden a fanfároktól az „Experydance” táncáig (helyesen: ExperiDance).

„És a jelmezek! Szálfatermetű táncosok méteres lábakkal a ragyogó csizmákban, szép leányok csipkével dúsan díszítve, selyemben és bársonyban! Így palotás a Palotás!”

De amikor belekezd annak taglalásába, hogy milyen programok legyenek a Várkertben, akkor elszabadul az őrület. Jelszava: „Törekedjünk a tömegek elbűvölésére.” Ezt így részletezi, és most tegyük túl magunkat azon, hogy neki mi köze van ehhez, hiszen mindenhez köze van:

„Az I. számú Déli Palota legyen talán a gyermekeké.”

„A II. számú Déli Palota legyen talán mindenkié. Ha itt létrehozható a tervezett Rock Múzeum, össznépivé dagadhat az öröm.”

Az Északi Palotában a „szőnyegekkel dúsan díszített termeket keletkutató magyar hősökről nevezzük el. E termek egyikében ebédeljen a katari uralkodó család. Egy másikban ünnepeljük meg születésnapján Grosics Gyulát. A harmadikban felléphet akár Lagzi Lajcsi is”.

Attól már megkímélném az olvasókat, hogyan fogja Kerényi idecsalogatni egész Európából a kínaiakat a holdújévre szervezett ünnepséggel, akik „a föld alatti hatalmas térben kedvükre durrogtathatják a kínai peterdákat is”. De, figyelem, nem csak emiatt volt érdemes felújítani a Várbazárt: „Ugyanitt, a föld alatt, esténként jöhet a rock-koncert. Vagy a discó.”

A lap szerkesztettségét dicséri, hogy vannak visszatérő témák, a kínaiak például előkerülnek Eőry Ajándok orvos-természetgyógyász írásában is, amely az egészséges életmód fontossága mellett arra is rávilágít, hogy a kínai–magyar „közös történelmi tudat” nem másnak, mint „hun őseinknek” köszönhető. A huszáros cikkre pedig szépen megfelel a Lóra termett lányok című ismertető, amely így összegez:

„Mindez nem jelenti azt, hogy a lányoktól idegen lenne a szilajság: a maguk örömére bármikor szőrén ülik meg a lovat, s lobogó hajjal vágtatnak a nálunk még létező rónaságon.”

false

Mindazonáltal a lap szerkesztési elvei átláthatatlanok. Miért és kinek kell elmagyarázni külön cikkben, mi az az Angry Birds? Ha már van olyan rovat, hogy a hónap embere, akkor miért intézik el szegény Rubik Ernő életművét két félhasábban? Miért közölnek egy részletet Zrínyi Miklóstól? És miért hozzák le Csukás István már korábban publikált versét még egyszer? És Orbán Viktor emlékműügyben írt levelét, amit bárhol el lehet olvasni? Ha már akarnak cikket az EP-választásokról, és ezt muszáj egy aktív politikusnak írnia, akkor miért szól Prőhle Gergely rövid cikkének kétharmada a Várbazárról? Ha nem akarnak politikával foglalkozni, akkor minek a semmitmondó és elfogult áttekintés az elmúlt 24 év összes parlamenti ciklusáról? És miért van a hírrovatba bevágva egy bibliai idézet arról, hogy Jézus Krisztus a mi Urunk? És tényleg, tényleg: divattippek?

A tördelés hányaveti, a névmutató oldalszámai rossz helyekre mutatnak, rengeteg a helyesírási hiba, kis felbontású képeket nagyítottak fel, a szövegek szerkesztettségéről nem is beszélve. Sokat elárul a vállalkozás komolyságáról az ún. Levéltár, ahol most olvasói levelek helyett a Magyar Krónikáról szóló cikkek részletei találhatóak, szám szerint hét. Ebből kettő innen, a magyarnarancs.hu-ról származik, ami megtisztelő, bár kettőből egyszer sem sikerült eltalálni online felületünk nevét. Az egész Magyar Krónika-ügyet kirobbantó cikket is idézik, amelyet ugyebár a Cink közölt – ezt éppenséggel a PestiSracok.hu-nak tulajdonítják.

Még ami jól indul, az is sokszor csúf véget ér. Például az nem tűnt hülyeségnek, hogy Ókovács Szilveszter egy operaénekesről írjon miniportrét. De, őszintén kérdezem, mit jelent ez az első bekezdés?

„Jonas Kaufmann neve ugyan a németben kereskedőt jelent, és a művész bizonyos értelemben üzletember is meg ’eladó’ is – tavaly tiszteletét tette az Operaház színpadán, volt szerencsém kereskedni vele. Kaufmann most éppen az utolsó romantikus, Richard Strauss dalainak válik szendvicsemberévé.”

Hargitay András világbajnok úszó és már régóta állatorvos, a vele készült interjú közben örültem, hogy végre valamit nyugodt szívvel dicsérhetek, de aztán jött az obligát kérdés: „Fontos-e a hit, az önbecsülésünk?” És ha már így megkérdezték, Hargitay kifejti, mennyivel jobb, ha egy kormányfő stadionokat ad át, nem pedig „steriltű-automatát”. Ami pedig az önbecsülést illeti:

„Már maga a nyelvünk is kincs. Választékosabban tudunk kifejezni mindent, mint más nyelvek. A mi nyelvünk mellé- és nem alárendelő. Elfogadó és társként kezelő. Oly egyszerű dolog például ez is. Mindenki keresi az 5. elemet, filmek szólnak erről, holott naponta megyünk el mellette. A mi nyelvünk választ ad rá: ez a szer-elem.”

A családi rovat is hasonlóan magabiztos. A szerzők házasok: Döbrentey – a tartalomjegyzékben Döbrentei – Ildikó író és Levente Péter „önképző társaslény”. Felállítják a diagnózist:

„A mai tévé- és számítógép képernyőkön, okos telefonokon nevelődött ember, ha szerelemről beszél, azon a testiséget érti. Ez a világ támadása a szerelem ellen…”

Pedig látnunk kéne, hogy „Isten legszebb, el nem múló földi ajándéka a szerelem”. Majd éles szemmel mutatnak rá:

„Két férfi nem nemzhet gyereket, hiába dúl a szerelem köztük. Csak két különböző fél(e)ségből lehet egy egész-ség.”

Nagyjából itt vesztettem el a humoromat, ekkor sokalltam be ettől a sok agyatlan, kártékony észosztástól. Hosszan idézhetnék még gyöngyszemeket, de nem érdemes. Itt tényleg az az egyetlen látható gondolat vonul végig az írásokon, hogy mindenki szeretne Orbán Viktor szerzőtársa lenni. Továbbá pitypang.

A következő szám is jónak ígérkezik, akárcsak az előttünk álló évek, amikor ez a csapat vezeti majd az országot.

false

 

false

Figyelmébe ajánljuk

Önarckép feketével

  • - turcsányi -

Ha van igazság a földön, Bert Schneiderből hétcsillagos hollywoodi aranyifjú válik. Egy léha, semmirekellő alak a sztárjelöltek örökké vidám, szőke és bikinis karéjában, a nyitott tetejű sport Mercije oldalának támaszkodva, golfhoz öltözve néz el a távolba, s számolja Los Angeles mindig felhőtlen egén az angyalokat.

Kiszámolós

Ha Ed Sheerannek van harminc kamionja, hat pengető alakú óriáskivetítője, öt saját fejlesztésű looper pedálja a forgószínpad öt különböző pontján, és 135 percet játszik – saját állítása szerint – nagyjából 70 ezer embernek, akkor hány keringős lüktetésű balladát játszhat el?

Az egyedüli boldogság

  • Balogh Magdolna

A dán írónő (1917–1976) bő öt évtizeddel ezelőtt befejezett, 1967 és 1971 között írt ön­életrajzi trilógiája azt az utat mutatja meg, ahogyan egy szegény sorsú, munkáskörnyezetben felnőtt lányból ismert és népszerű, számos díjjal kitüntetett szerző válik.

Térerő

A modern nagyváros az ipari forradalom következménye; a korábbiaktól gyökeresen eltérő termelési struktúra nyomán alakult ki az a térszövet, amelyben az európai civilizáció máig élni, bár lassan inkább csak túlélni próbál.

A vasutasok kérték

Talán Stephenson óta nem fordult elő, hogy egy működő vasúttársaság arra biztatta volna utasait, hogy ne vegyék igénybe a szolgáltatásait.

Magyar western fűnyíróval

Ha azt mondom, vásári bábjáték, azt mondod, Vitéz László. És persze Kemény Henrik. A műfaj magyarországi történetének meghatározó alakjai máig ott állnak minden, e hagyományt követő előadás mögött.

Veszélyes álmok

  • Eörsi Mátyás

Mire gondol az olvasó, ha azt hallja: „Zöld, biztonságos, versenyképes”? Vagy ezt: „Helyreállítás, erő és a hovatartozás érzése”? Esetleg ezt: „Együtt. Ellen­álló. Európa.”?