Hogy a színészképző iskolák vizsgaelőadásai egy fesztivál keretében eljussanak egymáshoz és a szélesebb közönséghez, arra több kezdeményezést is láthattunk. Volt ilyen a megboldogult POSZT idején, néhány évig a miskolci színház szervezésében, a kecskeméti SZÍN-TÁR pedig már 15 éve várja a felsőfokú színművészeti képzőhelyek előadásait.
A Szemle Off merítése azonban nemcsak az az előbbiekre, hanem a művészeti szakiskolákra és az érettségit követő színészképzésekre is kiterjed. Az előadások után Szőcs Artur rendező és Rusznák András színművész vezetésével lehetett megbeszélni a látottakat.
Ahogy Benkő Nóra, a Városmajori Szabadtéri Színház igazgatója elmondta, a találkozó célja az volt, hogy a színészhallgatók a színházi és politikai megosztottságtól függetlenül megismerkedhessenek egymással, szakmai tapasztalatokban és személyes kapcsolatokban gazdagodjanak. Ez a fajta gazdagodás persze kívülről nem látható, főként nem azonnal, azt viszont a programsorozaton jártunkban-keltünkben láthattuk, hogy a fiatalok szép számmal nézték egymás előadásait, az azok közötti szünetekben pedig élénk beszélgetések folytak a Kristály Színtér melletti presszóban.
Más-más keretek között
A Színház- és Filmművészeti Egyetem két előadással érkezett, abból a praktikus okból, hogy a Funtek Frigyes és Quintus Konrád osztályába járó, jelenleg már negyedéves prózai színművész szakosokat kettéosztották: a Bernarda Alba házában csak színésznők, a Holt költők társaságában (egy kivétellel) csak férfiak játszanak, a szervezők pedig az osztály egyik felét sem akarták megfosztani a fesztiválrészvételtől. Mindkét előadást Funtek Frigyes rendezte.
A Bernarda Alba háza már az első percekben puritán eszközökkel (néhány szék, fekete függönyök, fekete jelmezek), szögletes mozdulatokból felépített nyitókoreográfiával teremti meg azt a rideg, önmagába záródott világot, amelyben az özvegyen maradt és nyolc év gyászra készülő Bernarda a lányaival él. Sikerül átélhetővé tenni a García Lorca-dráma fülledt, indulatokkal és elhallgatásokkal teli, balladai hangulatát. Ha néha túl sok is a hangerő vagy egy-egy gesztus, a zárómonológként felhangzó ballada, az Alvajáró románc egy egységes összképet mutató, impresszív előadást zár le.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
