Otthon és otthonka

  • 1996. október 10.

Publicisztika

1997. október 27-én a Kossuth téri MIÉP-népgyűlésen, ha valami forradalom időközben ki nem törik, megjelenik és felszólalik a szájával Jean-Marie Le Pen, a francia Nemzeti Front nevű párt elnöke. Mivel ezt franciául fogja tenni, a hallgatóság, amelynek zöme feltehetően jó, ha németül beszél (azon is csak annyit, hogy
1997. október 27-én a Kossuth téri MIÉP-népgyűlésen, ha valami forradalom időközben ki nem törik, megjelenik és felszólalik a szájával Jean-Marie Le Pen, a francia Nemzeti Front nevű párt elnöke. Mivel ezt franciául fogja tenni, a hallgatóság, amelynek zöme feltehetően jó, ha németül beszél (azon is csak annyit, hogy wieviel meg jawohl), egy büdös mukkot nem fog érteni az egészből, meg egyébként is, ha kevesen lesznek, félni fognak, ha meg sokan, akkor Le Pent elnyomja a zsidó bankárok és hasogató bronhitiszek rémtetteit megéneklő történetekből kikevert népzsivaj.

Le Penről már sok rosszat elmondtak, így legyen e helyt annyi elég, hogy személyében egyrészt egy rendkívül gusztustalan sertés lepi el a Kárpát-medencét; másrészt viszont, ha az embernek van ideje meg türelme odafigyelni, láthatja: ezek a szerencsétlen húskészítmények, ez a Le Pen, meg a Jörg Haider és franc tudja, milyen nevű olasz, spanyol, belga és svéd kollégáik, ezek kezdenek kupálódni. A frontemberek, a nevesítettek nem, azok felállítanak egy hordót, a Concorde-tól a Kossuth téren át a Krasznaja plóscsagyig bárhol, ráállnak, és mondják a magukét, a hallgatóság úgyse ért egy mukkot se, és minél kevesebbet ért, annál jobb. Hanem a második garnitúrájuk, az a jelek szerint csendben szakért valahol hátul, papírmunkát végez, kapcsolatokat épít ki, és beviszi ezeket a pártokat az európai parlamentekbe és az Európa Parlamentbe. Le Pen várható hordószónoklatánál sokkal ijesztőbb, hogy esetleg hoz magával valakit a tanácsadói közül is, és valahogy sikerül odahatnia, hogy vendéglátói ne legyenek már olyan rettenetes bugrisok, legyenek képesek megkülönböztetni a népgyűléseket a reálpolitika pozícióharcaitól és kössék meg az elkerülhetetlen szövetségeket: elvégre, csak néznének rendesen körül, annyi a potenciális szövetségesük Magyarországon, mint borban a vigasz. Vannak parlamenti pártok, amelyek már most szívesebben kötnének ellenzéki szövetséget Le Pen vendéglátóival, mint más ellenzéki parlamenti pártokkal, ismét más parlamenti pártok vezetői viszont egészen a vendéglátók sajtójáig, ott megjelent, róluk szóló laudációjáig jutottak el saját múltjuktól való elhatárolódásukban. Harmadik parlamenti pártok vezetői a lábuk közé illesztett biciklinyereg segítségével vélik megismerni a hont s viszont, feltehetően attól a reménytől is sarkallva, hogy túrázgatás közben, mialatt jobbról s balról csak úgy hussannak mellettük nyárfák, feszületek, ukrán vendégmunkásnők, önkormányzatok, továbbá a parlamenti politizálás közben rendre elszalasztott lehetőségek - amelyek arra szolgálnának, hogy a dolgok a működő demokrácia szabályai szerint menjenek -, csak rágyönnek, hogy hát mit is akarnak ők tulajdonképpen és hogyan is kéne nekifogni. És ismét vannak negyedik parlamenti pártok, amelyek kormányra kerülvén - ritka, például a mostani kivételtől eltekintve - képtelennek bizonyulnak arra, hogy koalíciós partnerüket bizonyos alapvető normák elsajátítására ösztökéljék. A baj nem az, hogy Le Pen idetolja a pofáját, hogy a Kossuth téren buffoáriával szórakoztassa a pontosan erre érdemes nagyérdeműt, hanem hogy akár otthonkát is szabathat magára: hazajött.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.