Paksi tapsi

  • Ámon Ada
  • 2006. május 11.

Publicisztika

2006. április 28-án (egy hosszú hétvége előtti péntek este) közmeghallgatást tartottak a paksi atomerőmű üzemidejének húsz évre esedékes meghosszabbításáról. Miközben a vezérkar tapsát hallgattam a helyi középiskola nagyelőadójában, azon kezdtem gondolkozni, hogy vajon hétéves unokaöcsém is megszólalhatna-e itt.

2006. április 28-án (egy hosszú hétvége előtti péntek este) közmeghallgatást tartottak a paksi atomerőmű üzemidejének húsz évre esedékes meghosszabbításáról. Miközben a vezérkar tapsát hallgattam a helyi középiskola nagyelőadójában, azon kezdtem gondolkozni, hogy vajon hétéves unokaöcsém is megszólalhatna-e itt.

*

A közmeghallgatás az enge-délyezési eljárás része. Olyan demokratikus lehetőség, amely egy adott területen felépítendő erőmű, hulladékégető stb. esetén szavatolja, hogy az érintett lakosság megismerje az építéssel és a működtetéssel járó környezeti kockázatokat. Ezen a nyilvános rendezvényen a hatóság által behatárolt területen élők bármelyike kérdéseket tehet fel, és hozzászólással élhet. Hasonló jogai van-nak bárkinek, aki igazolni tudja, hogy az adott ügyben érintett (és ahogy a jogszabály fogalmaz, ezzel "ügyféli státusba" kerül). Jelen esetben az Alsó-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség - becenevén Aduköfe - az atomerőműtől számított 10 km-es körben határozta meg az érintett területet. Vagyis mindenki, aki ebben a 314 négyzetkilométeres körben lakik, megmondhatja a tutit. Szót kaphatnak a környezetvédelmi szervezetek is. Így mi, néhányan az Energia Klubtól, ügyféli státusban láthatjuk, hogyan hallgatják meg a közt.

A közmeghallgatás kulcsszava a nyilvánosság. Nagy dobra is verték a közérdekű eseményt: a Tolnai Népújság hozta a hírt. Az MTI viszont csak tőlünk szerzett tudomást róla.

A jogi ceremónia bevezetéseként egy szigorú tekintetű hölgy azt kérte a megjelentektől, hogy tar-tózkodjanak a hangulatkeltéstől, szorítkozzanak az érdemi kérdések feltevésére, illetve a hozzászólásokra. Alátámasztásként mindenféle szankciókat helyezett kilátásba, úgymint mikrofon kikapcsolása, pénzbírság stb., majd hozzátette: ez itt, kérem, nem falugyűlés!

A közmeghallgatás nyugodtan folydogált, amolyan provinciális stílusban. A fővárosból lelátogató urak - a műszaki egyetem profeszszorai, az országos hatóság elöljárói - kedélyesen szemlélték, amint a köz gyakorolja jogait.

Felületes szemlélő számára úgy tűnhetett, mintha minden komolyabb személy a Paksi Atomerőmű Zártkörű Részvénytársaságot képviselné, hisz előttük egy kis táblácska hirdette: PA Zrt. A magyar nukleáris társadalomban járatosabbak számára azonban feltűnő volt, hogy a táblák mögött itt-ott az ELTE földtanászai, a nukleáris intézetek munkatársai, az Országos Atomenergia Hivatal vezetői és a környezeti hatástanulmány szerzői ülnek.

*

A közmeghallgatás első részében a köz kérdéseket tehetett fel. A hatóság és az atomerőmű képviselői készséggel válaszoltak is. De van egy alapszabály: ha valaki már feltett egy kérdést, azt még egy-szer nem lehet megkérdezni, akkor sem, ha a válasz semmitmondó, mellébeszélő, csúsztató vagy éppen a tényeket elferdítő volt.

Jöttek is a kérdések! Miért pont húsz év? Miért nem mondjuk 15 vagy 25? Ködös válasz érkezett: anno azt hitték, hogy csak ennyi van benne, de a nukleáris technológia fejlődik, és feltárták a berendezésekben rejlő tartalékokat. A második kérdés: mi lesz a hulladékkal? Magabiztos mellébeszélés. Megnyugtattak, hogy 2008-ig beüzemelik a bátaapáti lerakót. Ezzel el is lett intézve. Noha ez csak kis és közepes aktivitású hulladékok számára nyújt megoldást - gondoltam magamban. Egyébként a lerakóval kapcsolatban számos prob-lémát lehetne említeni, de hogy 2008-ban oda nem visznek hulladékot, az biztos. A kiégett fűtőelemekről persze nem szólt a fáma.

Tudakolná egy paksi tanár: miért nem számolnak inkább a megújuló energiaforrásokkal? A tájékoztatási igazgató teszi helyre zabolátlan gondolatainkat: "Először is Paks 40 százalékot ad." Úgy látszik, nem szokott még hozzá a tényhez, miszerint 35 százalékkal járulnak hozzá a magyar áramfogyasztáshoz. Kíváncsi vagyok, hogy egy ilyen horderejű hiba esetén mit kapna a nyakába egy zöld. Az erőmű tájékoztatásért felelős embere folytatta: sajnos - bár nagyon üdvös lenne - a megújulóknak nincs esélyük ebben az országban. Majd így zárta mondókáját: nem is versenyképesek.

Nincs idő eltűnődni, jő az újabb kérdező. Mi van azzal a 2003-as súlyos üzemzavarral? Nincs az véletlenül hatással a hosszabbításra? ", kérem, annak nincs semmiféle hatása erre a projektre. Nem is érintette az erőmű rendszereit. Kétségtelen, hogy "súlyos gazdasági károkat okozott, és bonyolulttá tette az életünket". Ekkor lelki szemem előtt megjelennek a főmérnök akkori napjai: "Még ez is! Nem elég nekem a kerti csap, még húsvétkor sem mehetünk a telekre!" Megnyugtatólag azért hozzáteszi: "Az év végéig megszűnik a probléma: tokozzuk, elszállítjuk." Ha ez ilyen egyszerű, akkor miért tarthat ilyen sokáig?! Már három éve, akár egy félbehagyott marokkó játék, egymás hegyén-hátán fekszik egy tartály alján három és fél tonna összetört radioaktív hulladék. (A közkedvelt játék ugyebár úgy zajlik, hogy néhány tucat pálcikát véletlenszerűen elejtünk egy vízszintes terepen, majd a játékosok egyenként emelgethetik el ezeket, amíg meg nem mozdul egy másik pálca. Esetünkben viszont hasadóanyagból álló rudakat fognak mozgatni. A kettő kockázata nyilván nem egyforma.) De mi lehet ebben az üzleti titok, ami miatt a nép nem ismerheti meg, vajh' mi történik "a tokozás-elszállítás" előtt? Tudniillik tavaly március óta perlekedünk (mármint az Energia Klub) az Országos Atomenergia Hivatallal azért, hogy a nyilvánosság megismerhesse a művelet esetleges kockázatait.

Beesik egy izgalmasabb felvetés: Kalocsa polgármestere szeretne közmeghallgatást a Duna másik oldalán is. A helyi környezeti hatóság igazgatója szokatlanul engedékeny: "ha megkeresés érkezik hozzájuk, nem zárja ki ennek lehetőségét".

Később megtudtuk, hogy habár bizonyos projektek esetében - pl. nukleáris erőmű - Magyarországnak a nemzetközi egyezmények értelmében kötelező jelleggel értesítenie kell a környező országokat a környezeti hatásvizsgálat megkezdésekor, ez most elmaradt. Erre is van magyarázat, igaz, jogilag nehezen értelmezhető a fenti kötelezettség ismeretében: az erőmű szerint kizárt, hogy szomszédainkra bármi veszélyt jelentene Paks. Ennek ellenére az osztrákok úgy döntöttek, hogy részt vesznek a környezeti hatásokat elemző folyamatban. Így az a furcsa helyzet állhat elő, hogy a Mariahilferstrassén lakók nagyobb sansszal szólnak bele a projektbe, mint a Nagyvárad tériek. Egy paksi osztályvezetőtől megtudtuk, hogy az osztrákok azért lehetnek érin-tettebbek, mert ők nem "élvezik" azokat az előnyöket, amelyeket a magyar lakosság. Teszem fel, az "óccsó" paksi áramra gondolt.

*

Miután a lakosság minden kérdésére megnyugtató hatósági válasz érkezett, következtek a hozzászólások - ennek során valódi kritikát lehetett megfogalmazni, illetve javaslatot lehetett tenni a környezeti hatástanulmánnyal kapcsolatban.

Nem tolonganak a jelentkezők. Végül az Energia Klub képviselője szólt. A civil képviselő furcsállta a 10 km-es sugarú körben meghatározott érintettséget egy nukleáris erőmű esetében (két nappal vagyunk Csernobil 20. évfordulója után), mondván, 2003 áprilisában a budapesti műszerek (cirka 100 km) is érzékelték, hogy kijött valami a paksi kéményen. Mondókáját néha meg kellett szakítania, mert a megjelent prominensek zúgolódása kissé bezavart. A teremben általános derültség. Furcsa, hisz eddig ilyet nem tapasztaltunk. Biztos meglepő, hogy mi vettük a fáradságot, és elolvastuk a hatóság honlapján található több mint ezeroldalas dokumentációt. Képviselőnk kifogásolta továbbá, hogy a környezeti hatástanulmány nem vizsgálja az ún. "legrosszabb forgatókönyv" tartalmát, azaz például egy súlyos baleset bekövetkezésének sem a valószínűségét, sem esetleges hatásait. A reaktortartály öregedése és sérülékenysége a legneuralgikusabb pontja egy meghosszabbított üzemidejű erőműnek. Ezt a problémát két mondatban intézi el a hatástanulmány: nyugodjunk bele, majd a nukleáris hatóság szakemberei jól megvizsgálják! Na, ja! Csak abba a lakosságnak már nem lesz beleszólása! Az Energia Klub azt javasolta, hogy a hatástanulmányt ebben a formában ne fogadják el, s az érintettséget terjesszék ki egész Magyarország területére, az ország több településén is legyen közmeghallgatás, mert egy atomerőmű üzemidő-hosszabbítása országos ügy.

Ezek után, habár nem lenne kötelességük, mégis intéznek hozzánk néhány atyáskodó mondatot az igazgató urak. Elsőként a hatástanulmány szerzője és koordinátora hangsúlyozza, hogy nagyon szereti az Energia Klubot. Utóbb ugyanerről az érzelméről a környezeti hatóság vezetője is biztosított. Ekkor már gyanakodtam, hogy talán viccelődnek. (Egy ilyen komoly eseményen?!) Mindketten elmondták, hogy az élet tele van kockázatokkal. Például történhetnek háztartási balesetek (belobbanó lisztpor otthon, a kenyérsütéskor), vagy akár az üzemidő-meghosszabbítás kezdetéig is előfordulhat egy komolyabb baleset (Pakson?!), arról nem is beszélve, hogy mi történne, ha egy meteorit csapódna a kontinensre. Nem állítom, hogy megnyugodtunk, és visszhangoztak fülemben a levezető elnöknő bevezető szavai: ez itt, kérem, nem falugyűlés! A saját igazgatójától mégsem vonhatja meg a mikrofont! Mi célszerűen azért utaztunk a közmeghallgatásra, hogy a paksi üzemidő-hosszabbításról beszéljünk. Úgy tűnik, ők pont erről nem akartak beszélni.

És ekkor feltűnt egy csillogó szemű ifjú, a Szilárd Leó középiskolai tanulmányi versenyre érkezett - lehet akár 17 éves is. Egyből a közepébe vágott: Paks nem kap elég hangsúlyt! A zöldek felesleges dolgokat fecsegnek. Végre komolyan kellene venni a fizika tanítását. Végül 3 dologra hívta fel a figyelmet: oktatás, oktatás, oktatás. (Valahonnan ismerős: tanulniÉ) Gyönyörű végszó. Az élet spontaneitása rendezőért kiált. Taps, először a teremben!

Hazafelé betértünk a Paksi halászcsárdába, ahol egy csöppet nagyobb komolyságot tapasztaltunk egy helyi esemény kapcsán: Reni és Karcsi lakodalmát készítették elő szorgos kezek.

A szerző az Energia Klub igazgatója.

Neked ajánljuk