Perek szárnyán

  • 1998. augusztus 6.

Publicisztika

Nem kell már sok idő ahhoz, hogy Funk Sándor legyen az egyetlen reálisan létező rekvizituma annak a sokszereplős színjátéknak, amely az akarata ellenére főszereplővé kijelölt doktorról "Funk-ügyként" híresült el. Áll majd az orvos a bírái előtt - már ha az ügyészség tud valamit kezdeni a hétfőn megkapott vádemelési javaslattal -, hátranéz, és azt látja: sehol egy régi ellenség. Az Élet kiírta a műből a színjáték többi főszereplőjét. Eltűnt a süllyesztőben Berta Attila, a volt budapesti rendőrkapitány, akinél meggyőzőbben senki nem tudta a kábítószerbetegek leszoktatására használt gyógyszert, a depridolt herointartalmú kábítószernek nevezni. (A vádemelési javaslat szerint evvel kereskedett Funk Sándor.) Az a rendőrtiszt, aki a nyomozás során erőszakkal kényszerített ki vallomásokat a drogbetegekből a doktor ellen, szintén lelépett a világot jelentő deszkákról. Jobban mondva leléptették: három héttel ezelőtt, miután szemfüles kollégái az asztalfiókjában nagyobb mennyiségű kábítószert találtak, az ő aktája is az ügyészségre vándorolt. És most ő is, akárcsak a doktor, a tárgyalás kitűzését várja. A sajátjáét, persze. Volt idő, amikor a politikai pereknek ez a váratlan fordulata - az tudniillik, hogy a hamis vád konstruálásában részt vevők előbb-utóbb maguk is a semmiben vagy az ítélőszék előtt találják magukat - úgyszólván rutineljárás volt. Mi meg, hülyék, aszittük, ennek vége.

Nem kell már sok idő ahhoz, hogy Funk Sándor legyen az egyetlen reálisan létező rekvizituma annak a sokszereplős színjátéknak, amely az akarata ellenére főszereplővé kijelölt doktorról "Funk-ügyként" híresült el. Áll majd az orvos a bírái előtt - már ha az ügyészség tud valamit kezdeni a hétfőn megkapott vádemelési javaslattal -, hátranéz, és azt látja: sehol egy régi ellenség. Az Élet kiírta a műből a színjáték többi főszereplőjét. Eltűnt a süllyesztőben Berta Attila, a volt budapesti rendőrkapitány, akinél meggyőzőbben senki nem tudta a kábítószerbetegek leszoktatására használt gyógyszert, a depridolt herointartalmú kábítószernek nevezni. (A vádemelési javaslat szerint evvel kereskedett Funk Sándor.) Az a rendőrtiszt, aki a nyomozás során erőszakkal kényszerített ki vallomásokat a drogbetegekből a doktor ellen, szintén lelépett a világot jelentő deszkákról. Jobban mondva leléptették: három héttel ezelőtt, miután szemfüles kollégái az asztalfiókjában nagyobb mennyiségű kábítószert találtak, az ő aktája is az ügyészségre vándorolt. És most ő is, akárcsak a doktor, a tárgyalás kitűzését várja. A sajátjáét, persze. Volt idő, amikor a politikai pereknek ez a váratlan fordulata - az tudniillik, hogy a hamis vád konstruálásában részt vevők előbb-utóbb maguk is a semmiben vagy az ítélőszék előtt találják magukat - úgyszólván rutineljárás volt. Mi meg, hülyék, aszittük, ennek vége.

Persze a vádemelési javaslat még nem vád, és a vád nem ítélet. Most még van némi remény arra, hogy megtudjuk: a doktor elleni terhelő vallomások milyen körülmények között jöttek létre; és kezelt-e rendőröket korábban Funk; és kiknek lehetett fontos a gyógyítás leállítása a Schöpf-Mérei Kórház addiktológiai osztályán, és miként foglalta le - megállapítottan törvénytelenül - a betegek kartonjait a rendőrség. És hogy Funk miként - főként: miért - került bele ebbe az egész mocsokba.

Lesz egy per, amelyben minden kiderül.

Vagy nem.

Az ország, ahol a kábítószerfüggő betegek - meg azok, akik velük együtt szenvednek - egyre kevesebb intézményi segítségben bízhatnak, már adott.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.