Joggal merültek fel aggodalmak, hogy a bírói kar a hosszú és kilátástalan küzdelemből azt vette észre, hogy a rezsim bosszújának áldozata, és az igazságszolgáltatás anyagi ellátottsága ismét mélyre zuhant. A tudástermelés területeihez hasonlóan a bírák is a kiéheztetés hatalmi fogásának célpontjai. Minden készen állt az elmúlt években egyre többször alkalmazott intézményes zsaroláshoz. Olyan elnöke van a bírák által választott új testületnek, aki hajlandó még a Türk Tanácshoz is ellátogatni. Nyugodtan gondolhatta hát az erőszakos cégfelvásárlásokon, rektorok meggyőzésén és egyéb zsarolásokon edződött hatalom, hogy nem kell ellenállásra számítania. Az ajánlat meg is érkezett: ha az OBT beleegyezik egy reformtervezetbe, kaphatnak pénzt – három évre elosztott fizetésemelést. A bírák önkormányzati testülete szoros szavazásban, 8:7 arányban megszavazta a visszautasíthatatlan ajánlatot.
Csakhogy, mint a későbbi tiltakozásokból kiderült, a bírói kar zokon vette, hogy áruba bocsátják autonómiájukat. Ezúttal nem néhány, hanem több száz bíró írta alá a tiltakozást. Miután kiderült, hogy Szabó Péter, az OBT elnöke nem tűnik nehezen meggyőzhetőnek, ha külön juttatásokat vagy műkincseket ajánlanak cserébe, az OBT jogosan tartva attól, hogy legitimitását veszti az őket megválasztó bírák szemében, rendkívüli ülést hívott össze. Az elnök a bizalmi szavazást megelőzve lemondott.
Pityke a mentén
Az Orbán-rezsim regnálása alatt a bírák és persze az állam többi polgára többször tapasztalhatta, mire is kell igazán egy autokráciának az igazságszolgáltatás. Először is legitimációs cicoma. A diktátorok nem sokra tartják azokat az intézményeket, amelyek az autonómia elve alapján működnek. A parancsolás korlátozottságát lehetetlen beilleszteni a tekintélyelvű világképbe, ahol minden a harc, a vezénylés és az engedelmeskedés köré szerveződik. Mégis kénytelenek megengedni némi szabadságot, mert a halálán levő Nyugat, amely olyan gyengeségekre épül, mint a demokrácia és a jogállam, sok pénzért és egyéb, szimbolikus javakért cserébe ezt követeli. Hogy ez a követelés az Európai Unió bürokratikus és politikai megegyezéseket kereső, gyakran a legfontosabb elveket (vagyis az EU alapértékeit) kicsorbító gyakorlatában mit jelent, nyomon követhettük az ún. jogállamisági kritériumok körüli vitákban. Mire rájöttek, hogy az Orbán-rezsimmel szemben csak annak nyelvén lehet eredményeket elérni, Magyarország a World Justice Project 2024-es indexén soha nem látott mélységekbe zuhant. Ezek szerint az itthoninál kicsit jobban áll a szabadságok és jogosultságok helyzete Panamában, Bosznia-Hercegovinában, Nepálban, Mongóliában és Kazahsztánban; az Európai Unió többi tagállama pedig beláthatatlan messzeségben van.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
