Úriember nem kapkod. A segélyszervezetek biztonságát nem szavatolta senki, ezért elhagyták Goma környékét, és elmondták, hogy uszkve egymilliónyi ember (egy egyes, valamint hat nulla) hal meg nemsokára étlen, szomjan vagy betegségektől, ha azonnal nem kap segélyt. Az azonnal szóra természetesen mindenki azonnal pattant: a Biztonsági Tanács üléstermébe vonult vissza, majd nem döntött. Legközelebb döntött, úgyhogy nem kell a cinikus duma, miszerint tétlenül néznék emberek halálát. Különben is, lesz valamilyen akció, ha ez bárkit is boldoggá tesz, az Egyesült Államok - egy multinacionális haderő részeként - pár hónapon át mintegy ötezer katonával biztosítja a segélyosztást; különben is a menekültek megindultak haza, Ruandába, lassan megoldódik ez a válság is. Meg aztán a rádió is bemondta, hogy szemtanúk szerint a menekültek láthatóan jól tápláltak, nem kell tehát felülni az ostoba emberbaráti rémhírterjesztésnek: az öregek rendesen kapják a nyugdíjat, a haladó értelmiség alkot, a gyerekek legóval játszanak.
Mindeközben arról hallgatva van, hogy azért még mintegy félmillió (egy ötös meg öt nulla) ember nem indult vissza, valamint a lázadók nézeteltérése Mobutu zaire-i diktátor rezsimjével még nem tisztázódott. És arról sem ildomos beszélni, hogy ez az egész baszakodás csak arról szólt, hogy ki a főnök Afrika szívében: az ott hagyományosan uralomra és befolyásra törekvő franciák vagy ezúttal is az egyetlen szuperhatalom, az USA lesz kénytelen rendet tenni. Orosz rulett afrikai változata: ketten belezik egymást kifele, a többiek meg nézik; az veszít, aki előbb fordul el undorodva.
És az sem mellékes, hogy végre Kanada is főnök lehet valamiben: kitartóan harcolt a nemzetközi erők parancsnoki tisztéért. Megkapta, megérte.
