Szavalóverseny

Publicisztika

Bő hat hét múlva újraválasztjuk önkormányzatainkat, többek között a fővárosit is. Ám a rendszerváltozás óta a főpolgármestert adó pártban mintha mostanában kezdenének gondolkodni azon, hogy hát miképpen is legyen október 1-jén.

Szavalóverseny

Bő hat hét múlva újraválasztjuk önkormányzatainkat, többek között a fővárosit is. Ám a rendszerváltozás óta a főpolgármestert adó pártban mintha mostanában kezdenének gondolkodni azon, hogy hát miképpen is legyen október 1-jén. Demszky Gábor és az SZDSZ sajátos viszonyáról többmázsányi elemzés született az utóbbi években - amihez jó néhány kilóval magunk is hozzájárultunk -, éppen ezért meglepő, hogy a "se vele, se nélküle" állapoton a maguk szempontjából a legrosszabbkor próbálnak túllépni a magas felek. Az ország nem egy területéről lényegében teljesen kiszorult szabaddemokratáknak létkérdés a jó szereplés Budapesten, és még meglévő nagy- és kisvárosi bázisaikon. Ehhez képest az elmúlt napokban másról sem hallani, mint a fővárosi szervezet és a főpolgármester közötti ellentétekről és listaállítási hörmörről - ami aligha magyarázható azzal, hogy nyár van, amikor a nyomorult politikai lapok hírínségükben a bolhából is elefántot csinálnak. Ha valóban oly sok a baj Demszkyvel, mint amit az egyre szaporodó bátor nyilatkozatok sejtetnek, nos, akkor bizonyosan nem az elmúlt napokban gyúlt a fejükben fény. Az európai parlamenti választások idején és után jelentek meg az első olyan tudósítások, analízisek a sajtóban, amik arról szóltak, hogy a főpolgármesteren a fáradtság jelei mutatkoznak, s erősen kétséges, képes-e megújulásra. Akárhogyan is számoljuk, ez két éve történt: ennyi ideje volt az SZDSZ-nek arra, hogy kulturáltan rendezze a kérdést (ahogyan ezt mindig is tenni szokták, nemdebár). Most már késő; a mostani purparlék óhatatlanul azt a benyomást keltik a szemlélőben, hogy voltaképpen néhány vacak listás hely miatt megy a nyilvános civakodás - ezt általában nem díjazzák a választók (urnabontáskor mindig meglehetős egyértelműséggel derül ki).

Kétségkívül van valami elkeserítő abban, ahogyan a pártok az egyik legfontosabb politikai pozíciót kezelik. Például az Országgyűlést uraló két parlamenti erő ciklusok óta képtelen hiteles, valóban az adott pártot képviselő, és reális esélyekkel harcba induló jelöltet kiizzadni magából. Kevés dolog mutatja hívebben az MSZP és a Fidesz provincializmusát, a másnapnál hosszabb távra tervezni képtelen szűklátókörűségét, mint ez a tény. Orbán Viktor attól fél, hogy egy fajsúlyos Fidesz-politikus Budapest első embereként riválisává nőné ki magát a pártban, veszélyeztetve az ő elnöki és nemzetvezetői ambícióit. Az MSZP-ben annyiban más a helyzet, hogy ott a kelleténél mindig tíz-tizenöttel többen vélik úgy magukról, hogy remek főpolgármester (miniszterelnök, miniszter stb., ahogyan éppen a helyzet adja) lenne belőlük. És mivel a párt szerencsétlenségére az alkotmány egyelőre csak egy ilyen pozíciót engedélyez, a nekibuzdulás vége rendre az lesz, hogy akkor inkább senki ne legyen, dögöljön meg a szomszéd tehene is. A súlytalan jelöltek - egyik és másik pártban is - semmi másnak, mint e mucsai politikai krédónak a következményei.

Végső soron nem más ez, mint a szavazóknak, az ő jogos elvárásaiknak a látványos semmibevétele. Szavalni könnyű a polgárok szolgálatáról, de olykor azért ennek tanúbizonyságát is kellene adni. Például azzal, hogy a pártok olyan főpolgármester-jelöltekkel vágnak a kampánynak, akiket nemcsak "jó szívvel" ajánlanak választóik figyelmébe, de akiket, horribile dictu, ők maguk is komolyan vesznek.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.