"Nagyon nehéz pillanatban vállaltam el, hogy írok a Tudományos Akadémia körüli botrányról. Az az érzésem ugyanis, hogy jelenleg józanul megközelíthetetlen a dolog."
A mai hazai közbeszéd egyik érdekessége, hogy eltűntek a tények ismertetésének és a közös ügyek megbeszélésének olyan óklasszikus formái, mint a normális híradó, a nemzeti hírügynökség vagy a Magyar Nemzeti Bank közleményei, kiolvadtak viszont a szocializmus nyilvánosságának őslényei: a politikai kabaré és a politikus színház, egyesek szeszélyes új szokásai telefonhasználatkor, a közéleti beszédtémák feltűnő kerülése nagyobb társaságban, ne adj’ isten suttogó üzemmód Orbán nevének kiejtésekor.
A közbeszéd ma az MTA átalakításáról szól. Az ellenzék támad, a kormány reagál, ahogy szokott. Van minden, tiltakozás, tüntetés, aláírásgyűjtés, de leginkább a szobák mélyén zajló pusmogás, hőbörgés, egyéni felháborodás. A nem a tudásiparban dolgozó ismerősök arról faggatnak, hogy mi ez. Miért tiltakoznak a tervezett átalakítás miatt? És miért hallgatnak az egyetemek?
Pusztán a választási matematika felől nézve lenne értelme az ellenzéki összefogásnak a májusi európai parlamenti választáson. A döntő kérdés mégis az lesz, mennyire tudják mozgósítani az Orbán-ellenes szavazókat.