Történelmi ismereteink nagymértékben meghatározzák későbbi világnézetünket: azt, hogy milyen kép alakul ki bennünk más népekről (például a románokról), bizonyos történelmi problémákról (Trianonról, a nácizmusról, a kommunizmusról stb.) és természetesen önmagunkról. Csakhogy ezek az ismeretek az átlagember (az átlagérettségiző) fejében többnyire hiányosak, előítéletesek, ráadásul javarészt tévesek is.
Ennek okát a történelemtanítás jelenlegi struktúrájában is kell keresnünk. Általános és középiskolában nyolc évig tanuljuk a tantárgyat; kétszer ugyanazt, kronológiai rendben, az őskortól a legújabb korig - van történelemkönyv, amelyben fotó van a World Trade Centerbe szálló repülőgépről. A szaktanárok nagy része hajlamos elmerülni a részletekben, aminek többnyire az a következménye, hogy az utolsó évre már jelentős a lemaradás. De még ha tartják is a tanrendet, a nyolcadik, illetve tizenkettedik évfolyamban a második féléves anyagot egyszerűen nincs idő átbeszélni. Kicsi az óraszám - mondhatják a tanárok, és nemcsak a történelem-, hanem a kémia-, matematika-, irodalom-, idegennyelv-tanárok is. Ha rajtuk múlna, egy diáknak mindennap nyolc órája lenne.
*
Azt gondolom, a tananyagot kellene átstrukturálni - akár azon az áron, hogy új korszakhatárokat húzzunk, szakítva azzal a régi felfogással, miszerint "forradalomtól forradalomig" kell tanulni a történelmet. Jelenleg a 9. évfolyamon a kezdetektől a kora középkorig, illetve honfoglalásig, a 10. évfolyamon a francia forradalomig, a 11. évfolyamon az első világháborúig jutnak el, míg a 12. évfolyamon a huszadik századot (az első világháború elejétől vagy végétől, ez tankönyvtől függ) tanulják a fiatalok. A korszakhatárokat azonban ki lehetne tolni, például így: 9.-ben Amerika felfedezéséig (1492), 10.-ben a kiegyezésig (1867), illetve a Német Császárság kikiáltásáig (1871). Az utolsó két évre maradna a jelenkorig hátralévő 130 év, melyet a gazdasági világválságnál kellene "félbevágni".
Ez nem tananyagcsökkentés lenne, csak a súlypontokat helyeznénk át. Radikális változtatást a 9-10. évfolyamnál képzelek el: ebben a két évben tanulják a diákok a legtöbb olyan történelmi eseményt, amikre egy hétköznapi embernek - mondjuk ki - egyáltalán nincs szüksége. Nem a görög vagy a római történelemre gondolok (bár azon is lehetne módosítani), hanem az ókori Kelet vagy a Római Birodalom bukása utáni kora középkor részletes tárgyalására. 10.-ben szintén sok "felesleges" információval árasztjuk el a diákokat: elsősorban a középkori egyetemes történelemre (és még véletlenül sem a magyarra!) gondolok. Nem arról van szó, hogy a "kihagyásra szánt" témákat dobjuk a kukába és felejtsük el őket, hanem arról, hogy sokkal rövidebben, sokkal egyszerűbben, jobban összefoglalva kellene bemutatni őket. A kivételes képességű tanulókat továbbra is terhelhetjük ezekkel az adatokkal, mondjuk fakultáció keretében.
*
A mai érettségizők jelentős részének olyan hiányosságai vannak történelemből, ami már-már arcpirító. Hiába vagyunk büszkék a jól megírt tankönyveinkre (általános és középiskolában is egyre nagyobb és jobb a választék), hiába hivatkozunk arra, hogy nálunk mennyivel magasabbak a követelmények, mint Nyugat-Európában, az eredményeinken mindez nem látszik. Némely tanár személyisége sem olyan, hogy kellőképpen fel tudná kelteni a diákok érdeklődését; vagy a legérdekesebb témákról tartanak száraz órákat, vagy autoriter módon ráerőltetik a véleményüket diákjaikra.
"Mit kell a történelmen megérteni? Le kell ülni, és meg kell tanulni" - hangzik el a gyakori érvelés szülőktől, laikusoktól. Ezzel a szemlélettel nehéz mit kezdeni. A történelemtanulás legfontosabb hozadéka az lehetne, hogy vitát generál, hogy a diákok az eseményeket több szempontból megvizsgálják, vitatkozni, érvelni tanulnak. Az idősebb korosztály az iskolai történelemórán többnyire végighallgathatta az "egyetlen igazságot", kérdéseket feltenni pedig eszébe sem jutott.
A tanárok felelőssége óriási. Számtalan olyan esetről tudunk, amikor az órán igencsak öncélúan értelmezik a "tanári szabadság" fogalmát. Példának elég említeni a kilencedikes diákoknak fél éven keresztül a tőzsdéről magyarázó kollégát. S különösen lehangoló, amikor az általános iskolában gimnáziumot, míg a gimnáziumban egyetemet "játszanak" a tanárok; saját tudásukat demonstrálják, ahelyett, hogy a tanulók érdeklődését keltenék fel.
A történelmi folyamatok elemzése, a következtetések levonása az egyik leglényegesebb feladata a tanulásnak, de a töméntelen mennyiségű adat között sokszor elvész a lényeg. A diákok fejét állandóan politikatörténettel tömjük az életmódtörténet helyett - amiből pedig valódi következtetéseket lehetne levonni egy adott korszakra, ám az a legtöbb tankönyvben csak ún. modulként jelenik meg, amit időhiány miatt gyakran ki is hagynak. (Pedig tíz éve külön tankönyvek is megjelentek Életmódtörténet címmel, de sajnos nem terjedtek el a közoktatásban.) Politikatörténettel nagy "mennyiségben" elegendő volna a francia forradalomtól kezdve foglalkozni, onnan viszont a mainál részletesebben - hiszen az új érettségikövetelmények szerint a tételek 60 százalékának a 19-20. századra kell vonatkoznia.
A mai diákok nagy része nem tud térképet olvasni, nem tud forrást elemezni. És nem azért, mert "a mai fiatalok ilyenek", hanem mert nem tanítjuk meg őket ezekre a készségekre. A vázolt koncepciónak pontosan az lenne a lényege, hogy a felszabadult idővel végre lehetőség nyílna erre, továbbá egyes problémák megvitatására, mivel például Trianon vagy a holokauszt sokkal elevenebben érint ma is minket, mint István törvényei vagy akár az igazságos Mátyás király. Az árpádsávos zászlót lengető fiatalok közül ugyan melyik hallott például az Ausztriában élő román ügyvéd, Aurel C. Popovici 1906-os tervéről, melyben az Osztrák-Magyar Monarchia föderális alapú átszervezéséről értekezik? Nem beszélve arról, hogy a második világháború utáni egyetemes és magyar történelmet minimális szinten tanítjuk. A közelgő érettségi, szalagavató, tablófotózás és miegymás miatt nem jut idő arra, hogy a végzős diák pontos képet kapjon mondjuk a szocializmusbéli ügynökök tevékenységéről, miközben a médiában nap mint nap hallani ezzel kapcsolatos eseményekről. Számtalan segédeszközt lehetne alkalmazni: a játékfilmektől kezdve a kiváló történelmi folyóiratok használatáig (a Rubicon egyes tematikus számait akár teljes egészében megbeszélés/vita tárgyává tehetnénk). A gyerekek vitatkozzanak, tanuljanak meg gondolkodni. A tanárok pedig különböztessék meg a lényegest a lényegtelentől. Csak rajtunk múlik.
A szerző történelemtanár.
