Heteken belül kezdődhet a kormány legújabb, „szuverenitásvédelmi” kampánya, amely ezúttal néhány civil szervezet, illetve az új kihívó, Magyar Péter megbélyegzését szolgálhatja. A minden eddiginél mélyebb félelemkeltés mellett cél lehet annak bemutatása, hogy valódi belső ellenségek törnek a hazára külföldi megbízásból, szándékuk a felforgatás, sőt, az alkotmányos rend megváltoztatása. Ehhez csak néhány törvénymódosításra van szükség, máskülönben szinte minden készen áll a Moszkvából látott represszió útjára bocsátásának.
A következő egy évben eldől, meddig mennek el a hatalom vesztét félve, illetve mennyire hajlandó ebben közreműködni az igazságszolgáltatás.
Február 28-áig érvényes az a szerződés, amelyet október 11-én írt alá a Szuverenitásvédelmi Hivatal (SzH) a mostanában egyesült államokbeli nehézségekkel sújtott Rogán Antal irányította Nemzeti Kommunikációs Hivatal udvari beszállítójával, a „kék plakátokat” és konzultációs íveket is gyártó Balásy Gyula-féle cégcsoporttal. A Hadházy Ákos novemberi Facebook-közléséből ismert keretmegállapodással nettó nettó 1,28 milliárd (bruttó 1,6 milliárd) forintért rendeltek meg kommunikációs szolgáltatásokat. A szerződés értelmében „a Megrendelő legfontosabb eszköze a nyilvánosság”, célja pedig az általa készített jelentések „nyilvánosság előtti bemutatása”, illetve „tevékenységének népszerűsítése” – írta akkoriban a parlamenti képviselő.
Első lépés: fogat a szuverenitásvédőknek
Nos, az SzH eddigi publikációi közül a nyilvánosság előtti bemutatásra és népszerűsítésre számot tarthatók azok a jelentések és „elemzések” lehetnek, amelyeket az ősz-tél folyamán tettek közzé az Átlátszóról, a Transparency International Magyarországról, majd az Ökotárs Alapítványról (néhány nappal attól kezdődően, hogy aláírták a keretszerződést Balásyékkal). Ezekben e civil szervezeteket vették célba mint a magyar szuverenitást veszélyeztetőket. A Narancs.hu ismertetéséből is kiderül, hogy az SzH valóságos ötödik hadoszlopi veszélyességűkként írja le a korrupcióellenes és társadalmi szervezeteket segítő organizációkat. Olyan szavakat és kifejezéseket találunk ezekben a „jelentésekben”, mint hírszerzés, befolyásszerzés, felforgató tevékenység, s minden esetben külföldi megbízást (és amely dolgozatok hét évtizedes folytonosságot vállalnak az egykori konstruált perekkel gondolkodásmódban, megfogalmazásban és szóhasználatban egyaránt).
Látva a kormány egyre durvuló gyakorlatát szóban és cselekvésében, nehéz nem arra gondolni, hogy a következő szintlépéshez nem véletlen a másfél milliárdos kampány terve éppen akkor, amikor az SzH „jelentései” többségükben már készen voltak. És amikor közvéleménykutatók már sorra azt mérték: a Tisza Párt friss kihívóként beérte a Fideszt és egyre mélyebben hódít meg fontos társadalmi csoportokat korábban a hatalom szilárd támogatói rétegeiből. Ráadásul ekkoriban már világos lett, hogy a gazdaság feletti felhők inkább sötétülnek. Ahogyan erről írtuk, „a gazdaság mind súlyosabb szerkezeti bajai az eddiginél is sürgetőbbé tennék valamiféle távlatos terv készítését, ám másfél évtizede először olyan országgyűlési választás előtt áll Orbán Viktor, amelynek kimenetelét tényleg nem bízhatja a véletlenre. Csakhogy – szintén először – a szavazatvásárlás ezúttal piszok drágának ígérkezik.” A meghirdetett új gazdasági stratégia inkább épül homokra, mint stabil alapokra, Orbán Nagy Terve egyébként is rémesen emlékeztet a nyolcvanas évek második felének zsákutcás gyorsítási programjához. A Magyar ellen indított támadások, lejárató kísérletek eddig semmilyen eredménnyel nem jártak, sőt, a Tisza „áradása” mind nagyobb hullámokban látszik terebélyesedni. Valamit mégis kell tenni annak érdekében, hogy egy és negyed év múlva ne körömrágva kelljen bevonulni a választási eredményváróba.
A szuverenitásvédők létrehozása már akkor azt sejttette, hogy távolabbi tervek vannak ezzel a szervezettel; a (politikai) sors furcsa játéka, hogy működésük kezdete, tavaly február 1-je éppen egy nappal előzte meg a kegyelmi botrány kipattanását. Most pedig már sürget az idő, a várható lejárató kampány – még ha ez minden vízcsapból is ömleni fog – esetleg kevésnek bizonyul a lecsúszó népszerűség megfordításához. Kézenfekvő tehát, hogy a nyomás növelése, a félelemkeltés fokozása érdekében első lépésben érdemes a szuverenitásvédőket megszabadítani a fogatlan oroszlán bénaságától.
Ehhez nem kell mást tenni, mint hivatalból hatóságra cserélni, ennek megfelelő hatáskörrel ellátni őket.
Novemberben az Alkotmánybíróság lerázta magáról a lényegi válaszadást, amikor azzal utasította el a Transparency panaszát, hogy mivel az SzH-nak nincs hatósági jogköre, nem is vonatkozik rá a tisztességes hatósági eljáráshoz való jog. A tisztességes bírósági eljáráshoz való jog sem sérül, mert az SzH jelentésével szemben bírósághoz sem lehet fordulni. Ne lepődjünk meg tehát, ha nemsokára hatósági jogkört kap az SzH. (Attól nem kell félni, hogy ennek jogorvoslat kötelező megadásával kell járnia: az Állami Számvevőszék úgy büntetheti meg milliárdos bírságokkal a pártokat, hogy ezzel szemben nincs bírósági felülvizsgálati lehetőség.)
Második lépés: alkalmazni a Btk.-t
Mivel a Fidesz abban következetes, hogy soha semmit nem mond vagy tesz véletlenül, sejthető, hogy az egy ideje keményedő szóhasználat sem teljesen előre gondolás nélkül való. Amikor Orbán október 23-án arról beszélt, hogy „megvan már a bábkormány, és annak vezetője is. Ez nem összesküvés-elmélet, hanem összeesküvés a gyakorlatban”, éppen csak ki nem mondta, hogy „és ennek meg is lesz a következménye”. Ha – tegyük hozzá – nem értenek a szóból az érintettek. A fenti állítás (bábkormány) ugyanis a Büntető törvénykönyv (Btk.) hazaárulás tényállását merítheti ki. „Az a magyar állampolgár, aki Magyarország függetlenségének, területi épségének vagy alkotmányos rendjének megsértése céljából külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, bűntett miatt öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” A hivatalos kiadáshoz fűzött értelmező magyarázat szerint Magyarország „szuverenitása és területi integritása olyan entitás, amelyet mindenki köteles tiszteletben tartani” (kiemelés tőlem – B.M.). A hazaárulás megvalósul a kapcsolat felvételével, illetve fenntartásával külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel. És e szervezetnek nem kell katonainak vagy rendészetinek lennie, bármely más (például gazdasági, kulturális) célra alakult szervezet is lehet. Vagyis Magyar Péter, a „báb” az Európai Bizottság és – legalábbis január 20-áig – az Egyesült Államok kormányának, a civilek pedig közvetlenül amerikai alapítványi szervezetek, közvetetten az amerikai kormány megbízásából lépnek fel hazánk alkotmányos rendje ellen! Mivel azonban utóbbiak hírszerző tevékenységet is végeznek, rájuk érvényes a törvényben leírt kémkedés is: „Aki idegen hatalom vagy idegen szervezet részére Magyarország ellen hírszerző tevékenységet folytat, bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” A legjobb jogtudósok által jegyzett jogi elemzésnek mintha folytatása lenne az SzH idézett „vizsgálati jelentése”. Az áll ugyanis a Btk.-ban, hogy „napjainkban a kémkedés rendszerint már nem korlátozódik a titkos adatszerző, adatszolgáltató tevékenységre, hanem annál lényegesen tágabb körű tevékenység”, „elegendő, ha az adatok alkalmasak arra, hogy bármely külföldi hatalom vagy külföldi szervezet ismereteit bővítsék és tevékenységét elősegítsék”.
Harmadik lépés: új tényállás kifaragása
A helyzet súlyosságától függően szükségessé válhat eddig nem üldözött „cselekmény” büntethetővé tétele. Ezt megkönnyíti, hogy – miként ezt fentebb láttuk – az egymásra épülő ráhangoló közlésekben (bábkormány) és gyakorlatban előkészítik a későbbi bekeményítést. Ilyenformán másfél éve – egy sor más mellett - új (gumi)fogalom került be a honvédelmi törvénybe. Amikor azon merengünk, hogy valóban a honvédség belső, karhatalmi bevetését tervezi-e a kormány számára életbevágó esetben, találkozunk a „felforgatás” fogalmával. A szükségállapot kihirdetésének már nem előfeltétele az erőszakos fellépés, elegendő „az alkotmányos rend megdöntésére, felforgatására vagy a hatalom kizárólagos megszerzésére irányuló cselekmény”. Semmiből nem áll legott átemelni ezt a szinte parttalanul értelmezhető fogalmat az állam elleni bűncselekmények közé.
Negyedik lépés: a Tisza eltérítése
Végső eszközként sor kerülhet a Tisza Párt betiltására.
Erre jelenleg nincs mód, a korábbi törvényi lehetőséget eltörölték. Az Alaptörvény 2010-es elfogadásakor kimaradt az alkotmányellenes pártok betiltásának vagy alkotmánybírósági vizsgálatuknak lehetősége. A párttörvény szerint: „Az ügyész törvényességi ellenőrzési jogkörét a pártok működése felett az e törvényben meghatározottak szerint gyakorolja. A párt törvénysértése esetén az ügyész keresetet indít a párt ellen.” Pártok bírósági feloszlatására akkor szokott sor kerülni, ha tevékenységükkel felhagytak és vagyonukról nem rendelkeztek, illetőleg egymást követő két általános országgyűlési képviselői választáson nem állítottak jelöltet. Az Alkotmánybíróság első elnöke, Sólyom László húsz éve úgy fogalmazott egy munkájában, hogy „a párt betiltása érzékenyen érinti az alkotmányosság egész rendszerét, s a demokráciára magára is veszélyes eszköz. A párt feloszlatása mindig politikai döntés. Annak megítélése, hogy valamely párt mikor és miért jelent veszélyt a demokráciára, mindig a konkrét politikai helyzettől függ, hiszen preventív intézkedésről van szó (kiemelés tőlem – B. M.). A betiltási okok sokfélesége – s még inkább a valóban alkalmazott betiltási okok eltérése – is azt mutatja, hogy minden ország mást érez leginkább fenyegetőnek, ha az igen általános »szélsőséges«, »alkotmányellenes« és hasonló minősítéseken túlnézünk.”
Harc a bíróságért
Ez persze agyrém, mondhatja bárki, ilyen nem fordulhat elő Európa közepén, az EU-ban. De ezt már oly gyakran mondtuk, mégis megtörtént a választási szabályok teljes eltorzítása, a nyilvánosság megszállása, lényegében az alkotmányos rend felszámolása. Meg a bíróságon úgyse menne át ilyen kirakatper – így a további ellenvetés. A legújabb események azonban azt bizonyítják, hogy a bíróságok lábhoz szoktatásának kísérlete zavartalanul zajlik. Fleck Zoltán jogtudós írta egy hónapja, hogy „nyugodtan gondolhatta hát az erőszakos cégfelvásárlásokon, rektorok meggyőzésén és egyéb zsarolásokon edződött hatalom, hogy nem kell ellenállásra számítania. Az ajánlat meg is érkezett: ha az OBT (Országos Bírói Tanács) beleegyezik egy reformtervezetbe, kaphatnak pénzt – három évre elosztott fizetésemelést. A bírák önkormányzati testülete szoros szavazásban, 8:7 arányban megszavazta a visszautasíthatatlan ajánlatot.” Most pedig az Országos Bírósági Hivatal hatalom által kinevezett elnöke, Senyei György Barna közleményben ment neki az egyértelműen kormányhű Kúria-elnök Varga Zs. Andrásnak. Utóbbi a bíráknak küldött újévi levelében nem kevesebbet írt, mint hogy a kiemelt bánásmódot, a jelentős fizetésemelést „nem ingyen kaptuk”. A bírák jelentős része szerint azonban ez sima zsarolás, a parírozás kikényszerítése, sérti a bíróságok függetlenségét. Varga Zs. ezt úgy ítéli meg, hogy „a megállapodás ellen fellépve, megfontolatlan felhívásokhoz csatlakozva, amelyek ráadásul politikai nyilatkozatokkal keveredve kerültek nyilvánosságra, a Kúria biztonságából másoknak a miénknél szerényebb várományát kockáztatták”. Senyei viszont úgy látja, hogy a levél „az igazságszolgáltatás rendszerének szervezeti normáitól, etikai elveitől és hivatali kultúrájától úgy tartalmában, mind stílusában teljes mértékben idegen”. A bírák pedig – a jogszabályok keretei között és azoknak megfelelő formában – a bíróságok igazgatásával kapcsolatosan szabadon véleményt nyilváníthatnak. „Emiatt tehát bármely – akár burkolt formában is –, kilátásba helyezett szankció alkalmazása jogkorlátozásnak minősülhet.”
Nem állítom, hogy a leírtak be fognak következni, illetve ez fog történni. Látható azonban, hogy a hatalom mindinkább önnön sáncain belülre szorul: a kormányzásra képtelenség napról napra láthatóbb, a reálfolyamatok egyre kezelhetetlenebbé válnak, amelynek hullámain egy váratlanul a semmiből előbukkant rivális tör mind magasabbra. A most már világosan egzisztenciális létéért küzdő berendezkedés minden ezt semlegesítő kísérlete látványos kudarcot vall. Egyszerűsödik a bevetett eszközök tára: semmivel nem alátámasztható gazdasági csodafegyver ígérgetése, ezzel párhuzamosan a megfélemlítés véget nem érő sorozata a társadalom legaljáig lecsüngő intézkedésekkel, elbocsátásokkal, az elnémítás és megtörés legváltozatosabb formáival. Amelyek eredménytelen elfogytával nem marad más, mint a nyers erő. A történelem erre megtanított minket.
(Címlapképünkön Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője. Fotó: MTI/Balogh Zoltán)
