Nemzeti Családpolitikai Koncepció címen májusban készült el a Szociális és Családügyi Minisztérium szakértői által készített tervezet. Harrach Péter szociális és családügyi miniszter az éles kritikákra reagálva elmondta, hogy a koncepció még nem végleges; a 68 oldalas irományból azonban világosan kiderül a kormány értékrendje. Az egyház és állam tökéletes összefonódását és a macsó konzervativizmust kiindulópontnak tekintő anyag kulcsszavai a "keresztény/keresztyén családmodell", "ép család", "egészséges család", "hagyományos családmodell".
Lássuk, mit értenek a kifejezések alatt a magyar jobboldal homályba burkolózó ideológusai.
A magyar nemzet legfőbb értékei a család és a házasság, mely utóbbi nem magánügy, hanem "a polgári társadalomban betöltött szerepénél fogva a társadalom egészét érintő közügy". Ezért is lenne indokolt az érvényes házasságkötés életkorát 14 évre leszállítani. A tervezet szerint a korai házasélet örömei csak a lányokat illetnék meg: nyilván így lehetne elkerülni a leányanyaság szégyenét, és azt, hogy a fiatal nők férfikontroll nélkül maradjanak. Sem a korai gyermekszülés kapcsán, sem később nem esik szó a megelőzésről vagy szexuális felvilágosításról, netán arról, hogyan lehetne elérni a 21. század küszöbén, hogy az erősebbik nem könyörgés nélkül húzzon kondomot.
A koncepció az Alkotmánnyal összeegyeztethetetlennek tartja azon jogszabályokat, amelyek "az élettársakat nemüktől függetlenül a házastársakkal azonos jogállásba helyezik". Az élettársi kapcsolatokból ugyanis kevés gyermek születik, és az ilyen kapcsolatok a fogyasztói társadalom megtestesítői, amelyekben a "partner is fogyasztási cikk (...), aki tetszés szerint jobbra cserélhető".
Néhány éve ráadásul az azonos neműek is regisztráltathatják magukat élettársként. Az egyneműek kapcsolata a "legjelentősebb veszélyforrás és deviancia", hiszen a melegek "tagadják a család értékét", ezért jogi eszközökkel kell megakadályozni, hogy "a gyerekek erre szocializálódjanak". A tervezet készítői nyilván nem hallottak arról, hogy a dán vagy holland melegek például nem hogy a család értékét nem tagadják, de szívesen fogadnak gyerekeket örökbe, igaz, az ő családpolitikai koncepciójuk nem is szögezi le, hogy az ideális család egy punciból, egy fütyiből meg még sok kis ilyenből áll. Másképp gondoltuk idáig a szocializáció fogalmát is: az ugyanis pontosan a homoszexualitás elfojtását jelenti. A melegek deviánsként való definiálása és kirekesztése ellenkezik az Európai Tanácsnak a homoszexuálisokkal szembeni diszkriminációt érintő ajánlásaival. Habár Harrach Péter a magyar melegszervezetek tiltakozása után kijelentette, csak olyan koncepciót ír alá, ami megfelel az európai normáknak, a tervezet ezen része nem teljesen idegen a minisztertől. Harrach az RTL Klub műsorában az intézetben nevelkedő lányok prostitúciójával kapcsolatban kifejtette, nem csak az a baj, hogy a lányok prostituálódnak, hanem az is, hogy csömörük lesz a férfiaktól, ezért egymás karjaiban vigasztalódnak.
Harrachtól - akit Orbán osztályfőnök a kormány legsikeresebb nebulói közt tart számon - nem áll távol a tervezet azon állítása sem, miszerint "a kiegyensúlyozott családok arról ismerszenek meg, hogy elítélik a magzatok megölésének törvényességét"; a miniszter a tavalyi, abortuszról szóló alkotmánybírósági döntést megelőzően kijelentette, hogy a kormány mindenképpen adminisztratív eszközökkel kívánja csökkenteni a terhességmegszakítások számát. Adminisztratív eszközöket szép számmal vezetne be a tervezet is: visszaállítaná a kádárizmusból jól ismert házassági tanácsadást, amelyben az egyházak nyújtanának segítséget az államnak, vagy a 30 napos várakozási időt. Új, C-elem viszont az általános egészségi állapotra, mentális képességekre, fertőző betegségekre és genetikai adottságokra kiterjedő házasság előtti orvosi vizsgálat. A húszas években a német nemzet elgyengülését megakadályozni hivatott hasonló vizsgálatsor nagy divat volt, és ezzel a módszerrel nyilván ma is ki lehetne védeni, hogy aranyeressel, cukorbeteggel vagy terméketlen nővel kössük össze életünket, s tegyük kockára a magyarság genetikai állományát.
A családügyi polip körbefonná a szabadidőt is: a fiatal családokat baráti társaságok kialakulásához segítené, az idősek - akiknek "értékrendjében a béke és nyugalom mellett a haza a legfontosabb" - civil szervezetekben tehetnék hasznossá magukat, a problémás családoknak történő segítségnyújtás pedig - szerény díjazás ellenében - a magányos nőkre és munkanélküli asszonyokra hárulna. A nők társadalmi hasznosságát elősegítő Kinder, Kirche, Küche szentháromságának feltámasztásával nem érné az országot többé az a szégyen, hogy "a lányok többsége nem tanult meg háztartást vezetni", és végre talán a feministák is figyelembe vennék "az emberi magatartás alapvető törvényszerűségeit".
Ez utóbbi csoport egyébként a melegekhez és a vadházasságban élőkhöz hasonlóan a minisztérium alkotóinak megvetését bírja: feminista mozgalmak helyett ugyanis "családpárti, családbarát mozgalmakra van szükség, amelyek nem szembeállítják a férfiakat és nőket, hanem magasabb szinten fogalmazzák újra a család szerepét". A feminizmustól való nyilvános elhatárolódásuk esetén ilyen családbarát mozgalomnak számíthatna a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen nevű szervezet, akik szerint a nők és gyermekek a férfival egyenrangúak a családban, és nem kényszeríthetők alárendelt szerepre.
Az egyházaknak kiemelt szerep jut a családok és házasságok életében: a keresztény/keresztyén házasság a "legpéldaszerűbb terepe annak az antropológiának, amelyben az egyén önmagát igazán csak a másik ember kibontakozásának segítésében tudja megvalósítani". A családok természete tehát világnézeti egyetértést feltételez, ez ugyanis "erősíti a család belső összetartozását". Ezekből a megállapításokból az következik, hogy elítélendő, ha a katolikus buddhistával, vagy evangélikus izraelitával házasul, vagy ha a katolikus szülők gyermeke megtér a Hit Gyülekezetében.
Az egyházak mellett fontos szerepet játszanak a családi életre nevelésben az iskolák: az általános- és középiskolák, illetve felsőoktatási intézmények diákjai családórákat látogatnának, a pedofil vonal erősítéseképpen pedig "a tanárok több időt töltenének tanítási időn kívül a gyerekekkel", sőt, ezért meg is fizetnék őket.
A minisztériumi anyagra a teljes logikátlanság és a szoft-fajvédő vonalvezetés mellett a minimális tudományosság hiánya jellemző. Minduntalan valmiféle felmérésekre hivatkozik, s ezek légbőlkapott megállapításait általános érvényűnek, ezáltal pedig normatívnak tekinti. A magyar boldogságvizsgálatból például megtudhatjuk, hogy az élettársi kapcsolatban élőknek és különálló házasoknak az élvezetek és a szabadság fontosak, míg az együtt élő házasoknak a családi biztonság. Kövér miniszter örömére kiderül, hogy "az özvegyek számára különösen fontos a nemzet biztonsága". A boldogság egyébként a tárca által pontosan meghatározott fogalom, és harmóniát, kölcsönösséget, illetve "a külső körülményektől független belső szabadságot" (lásd még: Nagy-Lovass: A kábítószerek világa, Medicina, Budapest 1985) jelent.
A családon belüli bántalmazás tárgykörét néhány mondattal elintézve a minisztériumi anyag megállapítja, hogy a bántalmazott nő legtöbbször nem mer feljelentést tenni. A polgárok magánéletébe amúgy két kézzel beletúró koncepció szemérmesen elhallgatja az életközösségen belüli nemi erőszakot, amely 1997 óta még akkor is büntetendő, ha eddig nem akadt magyar nő, aki fel merte volna jelenteni az erőszakolót. Lehet, hogy ép és egészséges családban az ilyesmi nem fordul elő. Keresztény/keresztyén családban viszont igen. Gyulai Endre szeged-csanádi püspök a házasságon belüli nemi erőszakról szólva a Magyar Hírlapnak elmondta: az egyház tanításai szerint a feleknek komolyan kell venniük házastársi kötelességeiket, és ő nem hiszi, hogy "a házasságon belül ugyanolyan kényszerről lehetne beszélni, mintha valakit egy parkban molesztálnak". Pedig legalább Morvai Krisztina Terror a családban című könyve óta tudhatjuk, hogy akit megerőszakoltak, az borzalmas élményeivel él együtt, akit viszont családtagja erőszakol meg, az az elkövetővel. A püspök nem szól arról sem, hogyan lehet egy Viagrával felállított fallosszal közeledő férj esetén "megbeszélni az esetlegesen eltérő igényeket és közös elhatározással megoldani". Amíg Nyugaton a keresztény egyházak a bántalmazott nők és gyermekek részére segélyszolgálatokat működtetnek, és a szószékről tanítják a nőket mindig egyenrangú félként kezelő Názáreti szavait arról, hogy az erőszak Isten akaratával ellentétes, addig Gyulai püspök szerint megengedhető néhány "atyai pofon" (ezt egyébként a Tárki felmérése szerint a katolikusok 83 százaléka elfogadhatónak tartja).
A tervezet hosszú oldalakat szentel a fogvatartottak mentális állapotának, és megállapítja, hogy a sivár börtönviszonyok között "jó hatással van rájuk egy jó hangulatú missziós foglalkozás". Kevésbé vicces viszont, hogy bár az alkotók még a hajléktalanoknak is két egész mondatot szentelnek, "egész magyarságban gondolkodó" társadalmi koncepciójukból kimaradtak a romák. Lehet egyébként, hogy rájuk gondoltak, amikor leszögezik, hogy a szülőknek jogukban áll a család kulturális hagyományaival összhangban nevelni gyermekeiket, bár errefelé ilyenkor szoktak feltűnni a fehér szociális munkások és polgári újságírók, akik tavaly felháborodva ítélték el a 11 éves boldogkőújfalui roma kislány-anyát, mondván, a kulturális különbözőség nem indokolja a két tizenéves paráznaságának gyümölcsét.
1999-ben, a Nemzeti Családpolitikai Koncepció számára már nem is léteznek.
