Mikor érti meg végre Magyarország miniszterelnöke - akit szerfölött okos embernek mondanak még az ellenségei is -, hogy vannak bizonyos pontok, amelyeken nem mehet túl? Mikor érkezik el az a pillanat, amikor a Fidesz politikai bizottsága azon kezd gondolkodni, hogy miként tudnak szépen veszteni egy saját maguk által kreált konfliktusban, hogy miként lehet udvariasan megfogalmazni egy olyan mondatot, aminek az a tartalma: elnézést, hülyék voltunk?
Az Alkotmánybíróság múlt hétfõn kihirdetett döntése a parlament háromhetenkénti ülésezése ügyében például pompás alkalom lett volna a gyakorlásra. Az Ab óvatosan bár, de kimondta, hogy a parlament új ülésrendjérõl szóló intézkedés a házszabály módosítását igényelte volna. Márpedig a házszabály kétharmados törvény, és azokat - amint az Ab épp az elõzõ határozatában kinyilvánította - nem lehet szétszedni, és felesekké párolva belediktálni a közjogba. Az Ab tehát nem azt szögezte le, hogy maga a háromhetenkénti ülésezés alkotmányellenes: ilyen döntést éppenséggel hozhat a parlament. De csak kétharmados többséggel. Az Ab december 15-ig adott határidõt a parlamentnek arra, hogy a mulasztásos alkotmánysértést orvosolja, azaz ekkorra kellene a házszabályba iktatni a parlament pontos munkarendjét. Márpedig a háromhetenkénti ülésezést csak valami gigantikus szocialista árulás révén lehetne átnyomni. Ehhez képest Áder János - valamely csak számára ismeretes okból - az Ab döntését elsöprõ gyõzelemként értékelte a múlt héten. A Fidesz a mulasztásos alkotmánysértés fenntartását nyilván megpróbálja majd az ellenzék nyakába varrni, és minden marad a régiben.
A kétharmados törvények egyébként még 1989-ben, a Kerekasztalnál kerültek bele az alkotmányba, azzal a céllal, hogy az elsõ szabad választások után is konszenzusos politizálásra kényszerítsék a régi rend erõit. (Jobb európai körökben ez merõben szokatlan közjogi megoldás.) Akkortájt ugyanis, ha még emlékszünk rá, mindenki úgy gondolta, hogy a szocik alakítanak kormányt 1990 tavaszán. Ehhez képest tíz évvel késõbb, 1999 tavaszán még mindig a kétharmados törvények jelentik az egyetlen garanciát a parlamenti többség gátlástalan érdekérvényesítése ellen.
Igaz, ez a parlamenti többség most nem vörös, hanem fekete.
Szédítõ fejlõdés.
