Orbán Viktor a múlt héten, Tusnádfürdőn a kormány "nyílt és szervezett politikai hazugságairól", meg az ellene való összpolgári fellépésről beszélt. Egyazon lendülettel nagygyűlést hirdetett szeptember 23-ára, a Hősök terére, kormányhazugság-ellenes általános aláírás-gyűjtési akciót kezdeményezett, valamint kiáltványt tett közzé, Jó reggelt, Magyarország! címmel. Egyszóval: moz-gó-sít!!
De mire?
Kezdjük a legegyszerűbb magyarázattal. Orbán Viktor szerint az MSZP 2006-ban azért verte meg fölényesen a Fideszt, mert hazudott - eltitkolta az ország valós állapotát -, és ezzel "megfosztotta a választókat a döntés szabadságától". A lényeg direkt nincs kimondva: nem Orbán stratégiája volt a hibás, nem a párt képtelen ígéretei váltak nevetség tárgyává, nem Orbán előző évekbeli politikája - amivel egyrészt saját szervezetét számolta fel módszeresen, másrészt nem tudott alternatívát kínálni a szavazóknak - vezetett a kudarchoz, csakis az ellenfél "hazugsága". A tusnádfürdői szómenés logikus folyománya, egyszersmind újbóli lezárása annak a "vitának", amely a választási vereség okait kutatta volna, s amelyet a párton belül maga Orbán nyitott meg, folytatott le és fejezett be. Én tiszta vagyok, én tiszta vagyok, hajtogatja Weöres Sándor versének hőséhez hasonlóan. Legyőzhetetlen vagyok, csak csalással verhetnek meg, mint Medgyessy 2002-ben, vagy hazugsággal, mint Gyurcsány 2006-ban. Mivel egy politikai elemzésnek nem feltétlenül kell tárgyaznia a politikus kényszerképzeteit, e ponton elhagyjuk eme interpretációs mezőt, távozás közben megjegyezve: ha Orbánnak még mindig így kell harcolnia az állásáért, akkor mégiscsak lehet ott valami kis nyomás a főnökön bizonyos hosszabb szabadságra menések ügyében.
Nézzük ezek után az orbáni mondatok szó szerinti jelentését.
A gondolatmenet fundamentuma a szocialisták "hazugsága". Ez sem új elem, választási kampányuk is a "nem ezt ígérték", "becsapták a magyar embereket" jelszavakra épült. A becsapás pedig abban állt, hogy a kormánypártok eltitkolták a költségvetési hiány valós mértékét (erről mindjárt), és nem mondták meg, hányfajta adóemeléssel sújtják majd a lakosságot. Márpedig az, hogy nem beszéltek a hiányról, úgy összezavarta még szegény Orbán Viktort is, hogy - állítja ő maga - sok millió sorstársához hasonlóan őbelőle is áldozat lett. (Huh, csak nem a szocikra szavazott?)
Jaj, ne. Nincs egyetlen olyan lap, tévé (beleértve a Magyar Nemzetet, a Heti Választ, a Hír Tv-t), amely ne közölt volna megszámlálhatatlan cikket, analízist az államháztartás katasztrofális helyzetéről. Az MSZP a kampányában arról beszélt, persze inkább olyan éterien és csillogó szemmel, és kevés konkrétummal, hogy mit óhajt tenni a következő négy évben; s hogy előrefele hazudott-e, azt 2010-ig folyamatosan van módunk megítélni. Valóban, a szocpárt arról nem szólt, hogy miképp akarja feltölteni a kiürült kincstárat. Sőt, arról sem, hogy a kincstár kiürült. A valós költségvetési hiány eltitkolására, kampány ide vagy oda, nemigen van felmentés: ez az adat ugyanis nem egy személy vagy párt tulajdona, hanem alanyi jogon jár minden magyar választópolgárnak. Arról viszont, hogy miért nem mondta el az igazságot a kampányban a jövőről, már könnyebb megérteni a kormányfő magyarázatát: a másik fél taktikájával szemben az politikai öngyilkosság lett volna. (És ő legalább nem ígérte le a csillagokat az égről.) A hazugság és a hamis ígéretek legalábbis 2002 óta elúrhodott választási kultúrájából a két nagy párt csak együtt, egy időben, egymással megegyezve léphetne ki: s erre - mivel éppenséggel a Fidesz ragaszkodott körömszakadtáig a bődületes, arcpirító hazugságokhoz - ebben a kampányban semmi esély sem mutatkozott. Hisz a Fidesz ahhoz éppen eléggé képben volt, hogy tudja: a kampányban tett állításai - például a társadalombiztosítási járulékok radikális csökkentése - kivihetetlenek. E tudás birtokában ígérték azt, amit - akkor hát ki is akarta "a magyar emberek szándékos félrevezetésével" megszerezni a magyar emberek szavazatait és a hatalmat? A Fideszben mindezzel épp úgy tisztában vannak, mint a közélet bármely más szereplője. Most Orbán talán azt gondolja, a szocialisták kisebb kaliberű hazugságai (az igazmondás hiánya) pusztán azért, mert az MSZP nyert, mintegy érvénytelenítik, ellényegtelenítik az ő ordító, égbe kiáltó hazugságaikat. Pedig nem: és épp ebből fakad a tusnádfürdői mondatok hamissága. Az ugyanis a legnagyobb hazugság, hogy a Fidesz lenne az igazmondás bajnoka, és hazugságra - mint azt Orbán helyesen állapítja meg - valóban nehéz politikát építeni.
Hogy evvel a hazugságszósszal a Fidesz ingoványos talajra tévedt, azt persze Orbán is érezte, azért is tett különbséget Tusnádfürdőn "kommunikációs túlzás" és hazugság között. Amit ők műveltek, az volt nyilván a "kommunikációs túlzás". Az ország nagyobbik fele ezt másképpen látja immár két választás óta. A polgárok a tapasztalat szerint az ártalmatlan lódításokat még hajlandók elnézni, azt a fajta nagyotmondást, amely síkhülye, analfabéta, diszkalkuliás, kérődző baromnak nézi őket, már kevésbé. Emiatt (is) történhetett meg, hogy 2002-ben egy kifejezetten közepes képességű politikus is legyőzte Orbánt, s hogy 2006-ban a kormánykoalíció az alig minősíthető ciklus után is nagyon meg tudta verni őt.
A tusnádfürdői gondolat tehát a vesztes futam újrafutása lenne, ugyanazon a pályán. Orbán talán azért vágott bele, mert úgy véli, evvel a dumával kétmillió embert megint, még mindig meg tud mozgatni. Ez tavasszal nem volt elég, de elég lehet október elsején. Vagy a következő két évben bármikor - abban a pillanatban, amikor széthullik a szocpárt: szétviszi a Gyurcsány keltette nagy nyomás. Orbánnak súlyos gondjai vannak a Fidesz egybentartásával, és csak abban reménykedhet, hogy Gyurcsánynak még nagyobbak a szocpárttal. Ha ez a pillanat eljön, a kétmillió támogató még sok is lesz. Az nyer, aki tovább húzza: és az nem esik szét, aki tovább marad egyben.
Ez akár sikeres stratégia is lehet - bár a történelem egyelőre egyetlen olyan esetet sem ismer, amikor az MSZP valóban széthullott. (Olyat sokat, hogy "majdnem". Sőt, a majdnem széthullás az MSZP-nek rendes, hétköznapi állapota úgyszólván.) Vagy inkább lehetett volna. Ha Orbán Viktor október 2-ig csöndben marad - valaki elhiteti vele, a Felcsút SE népszerű Zizujával, hogy a labdarúgó-világbajnokság egészen addig tart -, a Fidesz akár tarolhatott is volna az önkormányzati választásokon. De Orbán szolgálatba helyezte magát, mi több, a Hősök terére, Csurka István terrénumára hirdetett gyűlést, szimbolikusan is demonstrálva a választókerületekben mind szembetűnőbb megegyezést a Fidesz és a két szélsőjobboldai párt, a MIÉP és a Jobbik között. És az ilyesmi a kormánypárti szavazókat legalább annyira meg szokta mozgatni, mint az ő táborát. Gyurcsányéknak megint mázlijuk van, mint volt a Magyar Vizslával, a szerverfeltöréssel, Mikola doktor mozgósításával. A szocialisták elkezdhetnek reménykedni.
