Fejezd be, mint Beckham

  • Lendvai Dávid
  • 2013. május 23.

ReklámBlokk

Necces ügy ez a sportszponzoráció. Ha egyéni sportoló a szerencsés kiszemelt, bármi közbejöhet. Ám ha botrányoktól mentes az illető, sikeresen elfocizgathat 38 éves koráig is, hogy könnyek közt búcsúzzon Párizsban, angolként.

David Beckham jó ideje nem volt focista, hanem már önmagától is függetlenné vált márka. Focizott persze, de senki nem tudott focistaként gondolni rá, sőt: márkává válásával egy időben történhetett, hogy sikeresebb labdarúgó-megmozdulásait (vinklibe akadó szabadrúgás, gólt érő szöglet vagy félpályás emelés) már csak a véletlen rovására írták. Pedig Ryan Giggs (40) és Paul Scholes (39) idősebb nála, igaz, sokkal szarabbul néznek ki.

Hogy mennyire őszinte, amit Beckham búcsúzóul nyilatkozott, azt nem tudom, de hogy nettó hülyeség, az egészen biztos. „Szeretném, ha úgy emlékeznének rám, mint egy keményen dolgozó futballistára, akinek szenvedélye volt a játék.” Nem így fognak rá emlékezni. Hanem úgy, mint a divatikonra, aki mellesleg egész jó kis focista is volt, állítólag 115 válogatott meccsen játszott. (Felkészül Cristiano Ronaldo.)

Beckham nem lett legenda – képességei alapján lehetett volna az is, de nem hiszem, hogy ezt feltétlenül bánja. A legendák attól azok, hogy véget ér a történetük – Beckhamé aligha fog. Kivéve persze, ha ő vagy b. neje (nevezett asszony szintén a márka egyik fontos pillére) ne adj’ isten bolti lopásba keveredik, azonos nemű rendőrrel kapják rajta egy nyilvános WC-ben, vagy lenégerezi Barack Obamát.

A szponzorált sportoló élete folyamatos rettegésben telik. Elég egy kis (nagy) adag dopping vagy egy adag éjjeli véletlen (szándékos) barátnőlelövés, és máris ugranak a zsíros szerződések. A szponzorált csapaté kevésbé, a Standard Chartered bank valószínűleg csak akkor szedetné le a nevét a Liverpool mezéről, ha az egész csapat rögvest a kezdőrúgás után megenné az ellenfelet, egy ilyen pimf Suarez-harapás mit sem számít.

Ám neccesebb, ha a dolog több mint szponzoráció, hanem egyenesen marketingstratégia.
Itt van a Soproni esete, amelyik ügyesen elfoglalta a „magyar sör” pozícióját – kezdetben Kanadából importált magyarság szónoklattal (Száraz Dénes atya médiadebütálása), aztán a magyarkodás tárgyául a háromszoros olimpiai győztes vízilabda-válogatottat tette meg, sőt a márkáját szinte erre tette föl. Igaz, a koncepció részeként híres magyarokra is „emelték poharuk”, de a vízilabda-válogatottat olyan szinten magukhoz láncolták, hogy ebből nehéz már jól kijönni.
Magyarország nem nyert zsinórban négy olimpiát, a szakemberek szerint egy ideig nem is fog (ne legyen igazuk), ezért a Soproni most az utolsó szalmaszálba kapaszkodik: a reménybe.

Új spotjukban fülsértően bántó lelkesedéssel próbálják elhitetni, hogy az új generáció is képes lesz a Nagy Győzelemre – hiszen Benedek kapitány is kőkemény. Kőkínos ez már inkább. De még kínosabb lesz, amikor az újak majd nem győznek seholse, és a Soproni a vízilabdázókat (akik amúgy az olimpia évén kívül szinte senkit nem érdekelnek) ott hagyja megfürödve.
A márkájuk megmentése érdekében meg nyithatnak Nemzeti Italboltokat.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.