Győző és Zsozsó

  • Lendvai Dávid
  • 2014. március 10.

ReklámBlokk

Ha egy reklámügynökségnek egyáltalán nincs semmilyen épkézláb ötlete, akkor eszébe jut, hogy legjobb lenne egy ismert arccal eladni a terméket.

Az még a jobbik eset, ha egy márkának van valódi imázsa, és ehhez keresgél olyan arcot, aki azt kiválóan tudja közvetíteni. Egy „ismertemberes” kommunikáció azonban csak akkor működik jól, ha mind a márkának, mind a személyiségnek tiszta a pozíciója, továbbá, ha a két márka személyisége és célcsoportja is hasonló.

Akad erre jó példa, a Nespresso és George Clooney kiválóan működnek évek óta, alapvetően női a célcsoport, Clooney vonzó sármja jól passzol a „Nespresso-élményhez”.

A világon minden és mindenki márka. Ugyanúgy pozicionáljuk és egyszerűsítjük az ismert személyiségeket, ahogy a kereskedelmi brandeket. Kiszel Tünde a ciki celeb, Christiano Ronaldo a szépfiú focista, Schwarzenegger mindenkit legyőz, Lady Gaga botrányhős és sorolhatnánk.

És éppúgy át lehet pozicionálni egy embert is, ahogy egy márkát, végiggondolt stratégiával és nagyon sok pénzzel, lásd Miley Cyrus esetét, ami, őszintén szólva, mestermunka.

Magyarországon újabban egyre több személyiséget vesznek kölcsön márkák. A Vodafone nemrég egyszerre négyet is használt (Nagy Viktor, Fenyő Iván, Fluor Tomi, Péterfy Bori), a Negrónak Palya Bea és Mező Misi kellett, a Reál pedig épp Badár Sándorral nyomul (pici árak, iszonyú ciki).

A legszebb példa azonban az évek óta Szabó Győzővel hirdető Blikk. Szabó Győző egyszerre lábszagú macsó (Valami Amerika), alternatív művész (Beugró) és botrányosan őszinte ember (drog): márkája épp a sokoldalúság. Azzal, hogy a Blikk ostoba filmjeinek ő a kampányarca, csak magának árthat (még ha bankszámlakivonata ennek ellenkezőjét is mutatja), mert a sokoldalú, izgalmas művész helyett könnyen a celeb kategóriájában találhatja magát, ha még nincs ott teljesen.

A két márka közül ugyanis a Blikké az erősebb. Ha Szabó Győző a Magyar Narancsot hirdette volna, azt se furcsállta volna senki, ha akarom, ahhoz is passzol. Csak nem akarom.

A Blikk-spotok amúgy borzalmasak, de nem Szabó Győző miatt. Ő tényleg belead apai-anyai ripacskodást ezekbe az új születésnapi izékbe is, csak épp ötlet nincs, halovány se.

Minek is? A kreatívok nyugodtak, hogy majd Győző megoldja, majd felfúj egy lufit, ugrabugrál kicsit, a kutya se kell hozzá, legutóbb is csak odaszart a stúdióba. Ha meg majd Győzőre ráunnak, jöhet a Rogán Tóni meg a csaja, azok úgyis bírják a forgatást, meg a szobor miatt is tartoznak neki még.
Ha személyiségre vágysz, találj ki egyet inkább.

Mert amilyen szar volt Geszti grandózása, annál zseniálisabbra sikerült a jófogás.hu Zsozsója. Él, szerethető és csak az övék.

Ritka pillanat, becsüljük meg.

Még több reklámblokkra vágysz? Lájkold a blog Facebook-oldalát! https://www.facebook.com/reklamblokk

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.