Egységes belváros, összevont kerületek, megszüntetett kétszintű közigazgatási rendszer Budapesten. Ezúttal a Tarlós főpolgármestersége utáni időszakra készülő Magyar Liberális Párt vette elő a fővárosi citykoncepciót. Az elképzelés nem új; bő másfél évtizede a néhai SZDSZ vetette fel, de néhány éve még a Fidesz fővárosi közigazgatási reformjavaslatai között is szerepelt.
A citykoncepció forrása valójában a józan ész. Elég, ha csak a 23 részre szabdalt város abszurditására, vagy épp a Budapesten tevékenykedő önkormányzati képviselők nehezen védhető számára gondolunk.
Nem sok jóra lehetett számítani a Fidesz kétharmados többségétől 2010-ben, de a fővárosi közigazgatási rendszer észszerűsítése az önkormányzati törvény módosításával a kevés kellemes csalódás közé tartozhatott volna.
Természetesen nem így lett. A kevesebb önkormányzat kevesebb pártember elhelyezését teszi lehetővé a bürokráciában, az ilyen kezdeményezések tehát vagy eleve halva születnek, vagy igen gyorsan elbuknak. Nagyobb baj, hogy a kisebb „vérfürdővel” járó javaslatokat sem gondolták tovább, pedig Budapest működésének hatékonyságán már a fővárosi és a kerületi hatáskörök észszerű átcsoportosítása is sokat javított volna.
| ||
A hatáskörök újraosztása végül is megtörtént, csak nem az észszerűség szerint. A kétszintűnek hívott, valójában inkább kétágú – a fővárosi és a kerületi önkormányzatok között ugyanis valójában nem alá- és fölérendelt, hanem mellérendelt viszony áll fent – közigazgatási rendszer fennmaradt. A rendszerváltás lázában „túltolt” decentralizáció kiigazítása helyett a hatáskörök teljes káosza jött.
Ahelyett, hogy az összbudapesti feladatokat – mint például a közlekedésfejlesztés és az építéshatósági jogkörök – felemelték volna a főváros szintjére, a helyben jobban átlátható és megoldható „szoft” ügyekkel (például a szociális feladatok, bizonyos egészségügyi hatáskörök) pedig a kerületeket bízták volna meg, gyakorlatilag kiüresítették a főváros önkormányzatát.
Hatásköreinek egy részét, mint a kórházak fenntartását és az oktatást (és persze az ezekhez tartozó forrásokat) az állam emelte magához, míg más feladatokat – köztük az idegenforgalmi adó beszedését – a kerületek kapták meg. (És akkor még nem beszéltünk a Városliget, a Dagály és más fővárosi értékek államosításáról, a Főgáz önkormányzati tulajdonú részvénycsomagjának áron alul való állami megvásárlásáról stb.)
Budapest Főváros Önkormányzata jelenleg önmaga súlytalanságától szenved, vezetése gúzsba kötve táncol. Nem lát rá azokra a területekre, ahol bár jogi hatásköre már nincs, felelőssége azonban van (egészségügy, oktatás), fejlesztési terveit csak a kormány jóváhagyásával valósíthatja meg, a város üzemeltetését pedig csak a város vagyonának felélésével biztosíthatja. Budapestet felfalják, Budapest önmagát falja fel.
Mindez azt jelenti tehát, hogy ha az erős, egységes és önállóan lélegezni képes Budapest megteremtése a cél, akkor a belső kerületek cityvé alakítása, a külső kerületek 4-5 nagyobb kerületbe rendezése önmagában kevés. Ismét újra kell gondolni a főváros és – akármennyi legyen is belőlük – a kerületek önkormányzatainak jogait, feladatait, és persze az általuk felhasználható források elosztását is.
Ehhez pedig a főváros kevés, Tarlóssal és nélküle egyaránt. Ehhez olyan kormány is kell, amely tiszteletben tartja az önkormányzatiságot, a szubszidiaritás elvét és nem irodalmi kérdésnek tekinti Budapestet – az ország igazgatási, gazdasági és kulturális központját. Ha tehát az ellenzék (illetve természetesen bárki) szabad Budapestet akar, akkor nemcsak a Tarlós utáni időkre kell felkészülni, hanem az Orbán utániakra is.
