Egy ország alkotmánya a politikai közösség legalapvetőbb dokumentuma: kifejezi e közösség alapvető értékeit és azonosulási pontot kínál az állampolgároknak. Magyarország öt éve elfogadott új alaptörvényét sok konkrét ponton is lehet kritizálni; legfőbb problémája azonban, hogy e legfontosabb feladatát nem teljesíti. Az alaptörvény csak a politikai közösség egy része számára kínál azonosulási lehetőséget, értékei csak a közösség egy részének értékeit képviselik. Pontosan ebből adódik az alkotmány legitimációs problémája is.
A kormányoldal értelmezésében az új alaptörvény azért jobb, mint elődje, mert rendelkezik „demokratikus legitimációval”. Az érvrendszer lényege, hogy míg az előző alkotmányt a rendszerváltó, többségében nem demokratikus választáson mandátumot nyert képviselőkből álló parlament fogadta el, addig az alaptörvényt demokratikusan megválasztott parlament kétharmada szavazta meg.
| ||
Csakhogy egy alkotmánynak pontosan abban kellene különböznie minden más, a kormányzás „napi” menetének irányt szabó törvénytől, hogy nem egyszerűen az aktuális – bármilyen erős – kormányoldal, hanem a politikai közösség egészének véleményén alapszik. Az előző alkotmány, minden problémája dacára, sokkal inkább megfelelt e feltételnek: a rendszerváltás után a parlamentbe kerülő politikai pártok – akik a választók több mint négyötödének támogatását bírták – elfogadták a korábbi alkotmányt. Az új alaptörvény választói legitimációja sokkal szűkebb. A magyar választók jelentős része már 2010-ben sem a Fideszre szavazott, 2014-ben pedig – amikor a Fidesz–KDNP 44 százalékkal nyerte a választást – már csak a választók kisebbsége állt ki a kormányoldal mellett. A Fidesz – talán a saját maga által alkotott választási rendszerből következő hatalmas parlamenti többség okán – hajlamos azt gondolni, a magyar választók elsöprő többségének akaratából kormányoz, ám ez 2014 óta biztosan nincs így. Bizonyos értelemben ezt Orbán Viktor is elismerte, amikor az ünnepi ülésen azt mondta: „Az alkotmány egy politikai csatában született, és akik ott vannak az ünnepi ülésen, a győztesei ennek a csatának.”
| ||
Az alaptörvény így nem Magyarország, csak a Fideszt választók értékeit és elveit tükrözi, ami érzékelhető volt az ünnepi ülésen is. Rengeteg szó esett vallásról, nemzetről és hitről. Ezek az értékek rendkívül fontosak a politikai közösség egy része számára. Ám az ünnepi ülés semmilyen módon nem reflektált arra, hogy a magyar polgárok jelentős részének más értékek is fontosak: a szabadság, a szolidaritás, az európaiság. Az olyan univerzális – és egyébként az alaptörvényben is szereplő – értékek és gondolatok, mint az alapvető emberi jogok, a demokratikus elszámoltathatóság vagy a hatalom korlátozása, egyáltalán nem szerepelt az egyoldalú ünnepi ceremóniában.
Az alaptörvény egyoldalúságát jól jelezte az ellenzéki pártok bojkottja. Érdemes emlékezni rá: az ellenzéki pártok a parlamentben kisebbségben vannak, ám a választók többsége „egy most vasárnapi” választáson valamelyik ellenzéki pártra voksolna – ami egyben azt is jelent, hogy az elvileg nemzeti konszenzust megjelenítő alaptörvény jelenleg csak egy kisebbség számára kínál azonosulási pontot.
Trócsányi László helyesen állapította meg az ünnepségen, hogy bár a felszín nyugodt, a mély forrong. Az alaptörvénnyel kapcsolatos viták csillapodása nem az alaptörvény legitimációjának elfogadását jelenti. Jelen pillanatban Magyarországon a Fidesz nagyobb többséget tud teremteni terrorellenes javaslatainak, mint az alaptörvénynek, ami 2018-ban komoly legitimációs problémákat jelenthet. Az ellenzék egyelőre kerüli azt a kérdést, hogyan viszonyulna az általa el nem fogadott alkotmányhoz választási győzelme esetén. Ám az biztos, hogy az egypárti alkotmányozás hosszú távon nem a stabil politikai helyzet biztosítéka: 2018 közeledtével az alaptörvénnyel kapcsolatos viták is kiújulhatnak.
