Különösen a legutóbbi választások óta hangzik fel egyre gyakrabban az a félelem, hogy hazánk folyamatosan Kelet felé sodródik, kikerül Európa nyugati (és ha már nyugati, akkor nyilván civilizáltabb) felének országai közül. Egyrészt érthető ez az aggodalom, másrészről végül is mégiscsak etnocentrista, amikor meghúz egy vonalat a nyugati civilizált és a keleti, ill. balkáni elmaradott kultúrák, életmódok között. Harmadrészt éppen az aggodalomra okot adó ügyek azok, amelyek mutatják, hogy mára Magyarország igenis európai problémákkal küzd, és a kormánypárti politikusok nem sokban különböznek a gyakran hivatkozott nyugati szomszédok döntéshozóitól.
| ||
Bár sokan úgy gondolják, hogy Orbán Viktor az európai politika páriája, a magyar miniszterelnök nincs egyedül a bevándorlás ügyében hangoztatott véleményével. A sok tévedés és tárgyi torzítás mellett valóban helyesen hivatkozott Sarkozy egykori és talán újrázó francia elnökre. Nem kell messzire menni azonban, hogy megerősítést nyerjen a miniszerelnök, hiszen az orbáni vízió az Európát fenyegető veszélyekről és a helyes válaszokról egybecseng a bajor CSU és az osztrák Szabadságpárt véleményével. Ez utóbbi pedig a 2000-es évek óta folyamatosan növeli népszerűségét Ausztriában.
A radikális jobboldali pártok sikerét a tavalyi európai parlamenti választásokon még lehetett az EP-választás másodrangúságával, az európai elitekkel szembeni protesthangulattal magyarázni, de mindez még az idei bevándorlási, menedékkérelmi hullám előtt történt. A válaszok megfogalmazásában nem áll jól az európai baloldal sem, amit kitűnően mutat a Magyar Narancs összeállítása (Vásárhelyi Júlia: Menekülés a menekültektől). Jól szemlélteti, hogy mennyire nem áll messze Orbán Viktor a korszellemtől, hogy a német nyelvű lapok kommentelői rendre elismerik miniszterelnökünk véleményét és teljesítményét a bevándorlás ügyében.
| ||
Külön érdekesség ennek kapcsán, hogy a Fidesz mennyire hasonló utat járt be, mint más európai pártok. Az osztrák Szabadságpárt vagy a skandináv jobboldali populista pártok is liberálisként kezdték. Míg azonban a Fidesz a magyar politika kétosztatú logikája miatt lett egyre markánsabban jobboldali, az említett skandináv pártok vagy éppen a holland jobboldali populisták az európai liberális demokráciákat féltik az arra kulturálisan éretlen, alkalmatlan bevándorlóktól.
Nem kérdés, hogy a bevándorlás ügyét nem lehet a szőnyeg alá söpörni, nem is célja ennek a bejegyzésnek, hogy bagatellizálja a kérdést. Az európai életforma megvédése azonban nem lehetséges, ha nem sikerül olyan megoldást adni a problémára, ami összhangban van azokkal az elvekkel és célokkal, amiről azt gondoljuk, hogy az Európai Unió alapját is jelentik. Téved, aki azt hiszi, hogy az európai integráció tisztán csak a gazdasági haszonról, pragmatizmusról és túlzásba vitt standardizálásról szólt. Az európai politika valóban tanácstalan a bevándorlás ügyében, de nem azért, mert foglya lenne valamilyen ideológiának, hanem mert egy eddig nem tapasztalt kihívás előtt áll. A közösen vallott európai értékek követése, az emberi jogok tiszteletben tartása nem öncél, hanem annak útja, hogy holnap is a tükörbe nézhessünk. Máskülönben nem marad más a politikából, mint puszta hatalomtechnika és végtelen cinizmus.
A magyar ellenzék által is hangoztatott „európai megoldás” tehát nem feltétlenül mellébeszélés vagy ötlettelenség – valódi célnak kell lennie. Az már más kérdés, hogy léteznek-e itthon a baloldalon olyan intellektuális tartalékok, amelyek segítségével az ellenzék részt tudna venni ezeknek az európai megoldásoknak a kifejlesztésében, vagy az EU és Magyarország jövőjéről, a közösségi és a nemzeti érdekről szóló diskurzusban nem kíván részt venni.
