„Hát már az is baj, ha – tételezzük fel – jobb metrót kapunk a pénzünkért, mint számítottunk rá?" – tette fel a költőinek szánt kérdést Tarlós István az Origo újságírójának, aki azt akarta megtudni a főpolgármestertől, hogy igaz-e az a hónapok óta terjedő és az első metrószerelvény hazaérkezésével csak felerősödő pletyka, miszerint az oroszok nem felújítják a 3-as metró régi szerelvényeit, hanem valójában újakat szállítanak helyettük.
A főpolgármesternek – saját bevallása szerint – „nincs olyan információja”, amely a fenti feltételezést bizonyítaná, ami valójában azt jelenti, hogy Tarlós István nyitva hagyta a kérdést. A főváros és vezetésének folyamatos súlyvesztését figyelembe véve egyébként nincs semmi meglepő abban, hogy a főpolgármesternek nincs információja egy fővárosi nagyberuházás részleteiről. Ezzel együtt is legalábbis furcsa, hogy a fentiek szerint Budapest első embere nincs tisztában azzal, pontosan miért is fizet a főváros 69 milliárd forintot.
Nem, természetesen nem az a baj, hogy – „tételezzük fel” – jobb metrót kapunk, „mint számítottunk rá”. A baj az, hogy ezek szerint mindeddig nem tudtuk, mit kapunk a pénzünkért, legfeljebb számítottunk rá, és még most is csak feltételezzük, hogy a szerződésben szereplőnél jobb metrót kaptunk, valójában azonban nem tudjuk. Ennyi erővel kaphattunk volna rosszabb metrókat is.
| ||
A közbeszerzés célja minden esetben éppen az, hogy a megrendelő az elérhető legjobb minőséget kaphassa a lehető legjobb áron – legyen szó metróvásárlásról vagy -felújításról. Az eljárás során a pályázók a technikai részletek teljes megadásával adnak ajánlatot, hogy a megrendelő minden információval rendelkezzen, amikor dönt arról, mire költi a pénzét. Legalábbis normális esetben.
Ha elhisszük azt, hogy a főpolgármesternek nincs elegendő információja, az azt jelenti, hogy Budapest vezetése csak akkor tudta meg, mit kapott adófizetőinek pénzéért, amikor már megkapta. A baj éppen az, hogy a budapestiek most kénytelenek beérni azzal, hogy vagy hisznek Tarlós Istvánnak, vagy nem. Nem mondja meg senki, hogy a régi metróinkat pofozzák-e ki vagy tényleg újakat kapunk, esetleg a kettő vegyítéséből születnek meg a 3-as metró vonalán a következő három évtizedben közlekedő vonatok. Nincsenek tények, amelyek önmagukért beszélhetnének.
A főpolgármester ebben a szituációban nem lehet őszinte, azzal ugyanis sokkal kínosabb kérdéseket vetne fel. Ha azt állítaná, hogy a korábban Budapesten közlekedő és romos állapotban kivitt metrószerelvényünket kaptuk vissza nemrég felújítva, az nyílt hazugság lenne, hiszen a prototípusról még a Budapestre érkezett orosz mérnök is elismerte, hogy a vezetőfülke ajtaján kívül nincs a vonaton egyetlen olyan alkatrész sem, amely a BKV által Oroszországba kiküldött metróról származna.
Ha viszont elismerné, hogy valójában új metrót kaptunk, az felvetné: a közbeszerzést miért felújításra, miért nem új járművek beszerzésére írták ki. Ezután igen nehéz lenne más magyarázatot találni, mint azt, hogy a cél eleve a metrókat eredetileg is gyártó orosz vállalat versenybe hozása volt, amelynek új, de korszerűtlen termékei egy nyílt tenderen jó eséllyel elbuktak volna a piac más, Magyarországon is ismert, a mai elvárásoknak sokkal inkább megfelelő szereplőivel szemben (Alstom, Siemens, CAF, Bombardier, Skoda, stb.).
Az, hogy az első felújítandó metró januárban indult el Oroszországba, az első „felújított” szerelvény pedig mindössze négy hónappal később már vissza is érkezett Budapestre, erősíti a gyanút, hogy a magyar főváros már kész, de az elmúlt hónapokban a budapesti igények szerint átalakított járműveket kap. S hogy ezt felújításként lehessen elkönyvelni, a meglévő új metrók egy-egy alkatrészét az általunk kiutaztatott roncsokéra cserélik.
Ez utóbbi módszer jellemzi talán a legjobban a budapesti metróügyet. Nyomokban szovjet megoldásokat tartalmazhat.
