Velük az ország

  • Reiner Roland
  • 2016.03.30 07:49

Liberális szemmel – Republikon

Minden esély megvan arra, hogy a március 30. nemcsak a Fidesz születésnapjáról lesz híres a magyar politikatörténetben, hanem a legszélesebb körű civil sztrájk napja is lesz.

Pukli István március 15-i bejelentését követően szinte folyamatosan napirenden maradt a 30-i megmozdulás híre: a politikai napirend ilyen jellegű befolyásolása már önmagában figyelemreméltó. Az év elején a miskolci Hermann Ottó Gimnázium nyílt levelével kezdődött tiltakozási hullám mára az ország megkerülhetetlen ügyévé vált, ami még akkor is jelentős eredmény, ha továbbra sem az oktatás jelenti az emberek számára a legnagyobb problémát, és az oktatási rendszerrel régóta nem elégedettek a magyarok. Míg az elmúlt hat év során a kormány a számára kínos ügyeket jellemzően rövid úton rendezni tudta (akár részleges vagy teljes meghátrálással, mint az internetadó, illetve a felsőoktatási tiltakozások esetében, akár egy új ügy bedobásával). Az oktatás ügye ugyanakkor már harmadik hónapja téma, ráadásul a tiltakozók száma és láthatósága folyamatosan nőtt: nyílt levélből támogató aláírások (már nem csak a pedagógusszférából), majd helyi tiltakozások, melyek a Kossuth téren országossá duzzadtak. És tovább: kockás inges tiltakozás, otthon maradó iskolások, majd a március 15-i vonulás és újabb, a korábbinál is nagyobb létszámú tüntetés.

Mindez alapvetően más, mint a korábban látott akciók, ahol sokkal inkább az volt a jellemző, hogy egy nagy és sikeres tüntetést követően fogyatkozó létszámú közönséggel találkoztunk a következő alkalmakkor (az első és a második internetadó elleni tüntetés részben ellenpélda, hiszen a második tüntetéskor többen voltak, ám a visszavonást követő „ünneplés”, majd a későbbi tiltakozóakciók már ismét a folyamatos fogyás képletét mutatták).

A március 30-i tüntetés legfontosabb kérdése, hogy képes-e tovább szélesíteni a tiltakozóakciót. Borús előjel, hogy a március 15-i tüntetést követően mintha megingott volna a töretlen támogatás, ami Pukliék mozgalma mögött addig állt: a szakszervezetek kihagyása a bejelentésből, illetve a mozgalom és a szakszervezetiség szembeállítása (Pukli István: „nem a mozgalomnak kell beállni a szakszervezetek mögé, hanem fordítva” [http://nol.hu/belfold/ok-mar-megbuktak-pukli-ugy-kiosztotta-az-orban-kormanyt-mint-senki-mas-1606485]) érezhető feszültséget hozott. Erre rakódott rá a polgári engedetlenség mint akció, illetve a szakszervezet által támogatott és kezdeményezett sztrájk különbségtétele: a pedagógusok túlnyomó többségét képviselő Pedagógusok Szakszervezete és Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete kezdetben egyaránt a hozzájuk köthető, hivatalos sztrájkformát preferálták, hiszen a 15-i bejelentés időszakában is tárgyalásokat folytattak a kormánnyal. Pukliék mozgalma azonban a sztrájktörvény lehetetlenségére és betarthatatlanságára hivatkozva hirdetett ellenállási akciót, ami ebben a formában sokkal inkább politikai, mint érdekvédelmi tett.

Amitől viszont Pukliék akciója mindenképp több mint egy hivatalos pedagógussztrájk, az a nyitottság: az egy órás munkabeszüntetéshez ágazattól függetlenül bárki csatlakozhat. Már most is látszik, hogy a közoktatás mellett számos felsőoktatási intézmény szolidaritási akciót hirdet, és hogy tanáraikat a diákok is támogatják. Biztosra vehető, hogy számos, az oktatástól független helyről, civil szférából és piaci helyekről egyaránt kapunk majd híreket arról, hogy reggel egy órára felfüggesztették munkájukat.

Mindez a tiltakozások új formáját jelentheti: míg az elmúlt években jellemzően az egy helyen megjelent sok ember jelentette egy tüntetés sikerességét (emlékezzünk csak vissza a 2002-es Kossuth téri „kétmilliós” tüntetés óta zajló állandó számháborúra a résztvevők számát illetően), a március 30-i megmozdulás erejét a sok helyen, egy időben szempont adhatja. Ehhez természetesen szükséges egy kritikus tömeg, ugyanakkor a térbeliség látszata és az oktatási szférán túli tiltakozások együtt mindenképp azt a hangulatot fogják erősíteni, hogy most az egész ország megmozdul. Az akció sikeressége ugyanakkor el is távolítja a kezdeti mozgalmat annak szűken vett, oktatásról szóló fókuszából: a pedagógusszakmán túlmutató tiltakozásokat egyre kevésbé lehet kizárólag szakpolitikai fellépésként értelmezni – ehhez meg kellett volna maradni a szakszervezetek által koordinált sztrájknál.

Ahogy a március 15-i tüntetésen felszólalók mutatták, az egészségügy, a felzárkóztatás mind-mind az oktatással és az ország jövőjével összefüggő kérdések, (kölcsön)hatásuk felismerésével Pukli Istvánnék mozgalma hozzájárulhat ahhoz, hogy a társadalom és az ellenzéki, kormánykritikus választók őszintébben lássák a lehetőségeiket: nem lehet izolált darabokból és témákból újragondolni az országot, ehhez a különböző csoportok közös gondolkodására és cselekvésére van szükség – ahogy március 30-án 8 és 9 óra között.

Neked ajánljuk