Velük az ország

  • Reiner Roland
  • 2016. március 30.

Liberális szemmel – Republikon

Minden esély megvan arra, hogy a március 30. nemcsak a Fidesz születésnapjáról lesz híres a magyar politikatörténetben, hanem a legszélesebb körű civil sztrájk napja is lesz.

Pukli István március 15-i bejelentését követően szinte folyamatosan napirenden maradt a 30-i megmozdulás híre: a politikai napirend ilyen jellegű befolyásolása már önmagában figyelemreméltó. Az év elején a miskolci Hermann Ottó Gimnázium nyílt levelével kezdődött tiltakozási hullám mára az ország megkerülhetetlen ügyévé vált, ami még akkor is jelentős eredmény, ha továbbra sem az oktatás jelenti az emberek számára a legnagyobb problémát, és az oktatási rendszerrel régóta nem elégedettek a magyarok. Míg az elmúlt hat év során a kormány a számára kínos ügyeket jellemzően rövid úton rendezni tudta (akár részleges vagy teljes meghátrálással, mint az internetadó, illetve a felsőoktatási tiltakozások esetében, akár egy új ügy bedobásával). Az oktatás ügye ugyanakkor már harmadik hónapja téma, ráadásul a tiltakozók száma és láthatósága folyamatosan nőtt: nyílt levélből támogató aláírások (már nem csak a pedagógusszférából), majd helyi tiltakozások, melyek a Kossuth téren országossá duzzadtak. És tovább: kockás inges tiltakozás, otthon maradó iskolások, majd a március 15-i vonulás és újabb, a korábbinál is nagyobb létszámú tüntetés.

Mindez alapvetően más, mint a korábban látott akciók, ahol sokkal inkább az volt a jellemző, hogy egy nagy és sikeres tüntetést követően fogyatkozó létszámú közönséggel találkoztunk a következő alkalmakkor (az első és a második internetadó elleni tüntetés részben ellenpélda, hiszen a második tüntetéskor többen voltak, ám a visszavonást követő „ünneplés”, majd a későbbi tiltakozóakciók már ismét a folyamatos fogyás képletét mutatták).

A március 30-i tüntetés legfontosabb kérdése, hogy képes-e tovább szélesíteni a tiltakozóakciót. Borús előjel, hogy a március 15-i tüntetést követően mintha megingott volna a töretlen támogatás, ami Pukliék mozgalma mögött addig állt: a szakszervezetek kihagyása a bejelentésből, illetve a mozgalom és a szakszervezetiség szembeállítása (Pukli István: „nem a mozgalomnak kell beállni a szakszervezetek mögé, hanem fordítva” [http://nol.hu/belfold/ok-mar-megbuktak-pukli-ugy-kiosztotta-az-orban-kormanyt-mint-senki-mas-1606485]) érezhető feszültséget hozott. Erre rakódott rá a polgári engedetlenség mint akció, illetve a szakszervezet által támogatott és kezdeményezett sztrájk különbségtétele: a pedagógusok túlnyomó többségét képviselő Pedagógusok Szakszervezete és Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete kezdetben egyaránt a hozzájuk köthető, hivatalos sztrájkformát preferálták, hiszen a 15-i bejelentés időszakában is tárgyalásokat folytattak a kormánnyal. Pukliék mozgalma azonban a sztrájktörvény lehetetlenségére és betarthatatlanságára hivatkozva hirdetett ellenállási akciót, ami ebben a formában sokkal inkább politikai, mint érdekvédelmi tett.

Amitől viszont Pukliék akciója mindenképp több mint egy hivatalos pedagógussztrájk, az a nyitottság: az egy órás munkabeszüntetéshez ágazattól függetlenül bárki csatlakozhat. Már most is látszik, hogy a közoktatás mellett számos felsőoktatási intézmény szolidaritási akciót hirdet, és hogy tanáraikat a diákok is támogatják. Biztosra vehető, hogy számos, az oktatástól független helyről, civil szférából és piaci helyekről egyaránt kapunk majd híreket arról, hogy reggel egy órára felfüggesztették munkájukat.

Mindez a tiltakozások új formáját jelentheti: míg az elmúlt években jellemzően az egy helyen megjelent sok ember jelentette egy tüntetés sikerességét (emlékezzünk csak vissza a 2002-es Kossuth téri „kétmilliós” tüntetés óta zajló állandó számháborúra a résztvevők számát illetően), a március 30-i megmozdulás erejét a sok helyen, egy időben szempont adhatja. Ehhez természetesen szükséges egy kritikus tömeg, ugyanakkor a térbeliség látszata és az oktatási szférán túli tiltakozások együtt mindenképp azt a hangulatot fogják erősíteni, hogy most az egész ország megmozdul. Az akció sikeressége ugyanakkor el is távolítja a kezdeti mozgalmat annak szűken vett, oktatásról szóló fókuszából: a pedagógusszakmán túlmutató tiltakozásokat egyre kevésbé lehet kizárólag szakpolitikai fellépésként értelmezni – ehhez meg kellett volna maradni a szakszervezetek által koordinált sztrájknál.

Ahogy a március 15-i tüntetésen felszólalók mutatták, az egészségügy, a felzárkóztatás mind-mind az oktatással és az ország jövőjével összefüggő kérdések, (kölcsön)hatásuk felismerésével Pukli Istvánnék mozgalma hozzájárulhat ahhoz, hogy a társadalom és az ellenzéki, kormánykritikus választók őszintébben lássák a lehetőségeiket: nem lehet izolált darabokból és témákból újragondolni az országot, ehhez a különböző csoportok közös gondolkodására és cselekvésére van szükség – ahogy március 30-án 8 és 9 óra között.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.