Hallgatók, netezők, pedagógusok

  • Mikecz Dániel
  • 2016. március 31.

Liberális szemmel – Republikon

A jelenlegi tiltakozási ciklust megértéséhez és esélyeinek felméréséhez érdemes összehasonlítani a korábbi Orbán-ellenes utcai mozgósításokkal.

Nem maradt válasz nélkül Pukli István március 15-i felhívása a polgári engedetlenségnek nevezett megmozdulásra. Országszerte több száz iskolában tiltakoztak tanárok, diákok, szülők, szimpatizánsok. A szerdai oktatásügyi demonstráció után Pukli István bejelentette, hogy újra akcióba lépnek, amennyiben két héten belül nem ül le velük tárgyalni a kormány. Mindezt a Köznevelési Kerekasztalon kívül, kétoldalú tárgyalások formájában képzeli el a Tanítanék mozgalom. Borítékolható, hogy erre nem lesz hajlandó a kormány, így következhetnek az újabb, nagyobb szabású akciók. Három év alatt ez a harmadik országos tiltakozási hullám – a 2012–13-as hallgatói és a 2014-es netadós tüntetések felemás eredményre vezettek. A jelenlegi tiltakozási ciklust megértéséhez és esélyeinek felméréséhez érdemes összehasonlítani a korábbi Orbán-ellenes utcai mozgósításokkal.

A politikai tiltakozások azért tudnak hatást elérni, mert a résztvevők száma képet ad a politikusoknak egy ügy támogatottságáról, ami a demokrácia logikájának megfelelően végül a választási eredményekben is megnyilvánul. Mindez a hatás nem feltétlenül közvetlen történik, elegendő, ha a tüntetések nyomán lemorzsolódnak a kormánypárt támogatói, és határozottabb álláspontot foglalnak el a bizonytalanok. Ennek a hatásnak a korlátja az, hogy a választásokon nem csupán egy ügy, szakpolitika alapján döntünk. Azok a kormánypárti szavazók, akik úgy gondolják, hogy valóban problémák vannak a közoktatás központosítása miatt, a jelenlegi eseményektől függetlenül 2018-ban még a Fideszre szavazhatnak. A hallgatói tüntetések kapcsán az ügy a keretszámok és a röghöz kötés kérdése maradt, nem lehetett kiemelni a tiltakozást a felsőoktatásból. A netadós tüntetések pedig alapvetően egy nagyon szűk szakpolitikai ügyben szerveződtek. A közoktatás kérdése mint szakpolitikai ügy nagyságrendileg több diákot, szülőt és dolgozót érint, ráadásul az iskolák szervesebb kapcsolatban vannak a helyi közösségekkel. A mélyrehatóbb változásokban és az általános rendszerkritika sikerében bízóknak az adhat reményt, ha az oktatás ügyét össze lehet kapcsolni más szakpolitikákkal, elsősorban az egészségügyével. Sándor Mária csoportját leszámítva azonban más ágazatok képviselői nem csatlakoztak az akciókhoz.

Kölcsey

Kölcsey

Fotó: Sióréti Gábor

 

A tiltakozások másik logikája, hogy különleges, új helyzetet teremtenek, felborítják a hétköznapok rutinját. A korábbi tüntetések kapcsán láthattuk, hogy a napi rutin megbontása olyan szituációt teremthet, ahol a kormány nem ura a történéseknek, nem képes a maga szájíze szerint keretezni az eseményeket. A hallgatói tüntetések erejét az adta, hogy egy új, addig ismeretlen és így a közvélemény számára hiteles generáció lépett be a politikába. Nem csoda, hogy a későbbi politikai akciók során (Az Alkotmány Nem Játék) a kormány megpróbálta beleerőltetni a mozgalmárokat az ismert kategóriákba (vö. Bajnai-gárda). A netadós tüntetések elején az események gyorsasága, az ismeretlen tömeg okozott meglepetést. A kormány bénultságát erősítették a váratlan nemzetközi események (Ukrán-válság, kitiltási botrány) és a tüntetők szokatlanul magas száma, ami erősítette azt a feltételezést, hogy közöttük Fidesz-szavazók is vannak. A pedagógusok tüntetései annyiban teremtenek új helyzetet, hogy egy korábban nem igazán mozgósítható csoport vett politikai pozíciót. Mindez azonban jelenleg egy könnyebb, szakpolitikai keretben történik. A meglepetés erejét csökkenti, hogy a tiltakozások mögött, mellett a már korábban megismert szervezők, csoportok állnak. Emiatt a kormány már kalkulálhat a tiltakozások hatásaival, a bevonható szervezetek, társadalmi csoportok körével.

A korábbi tüntetési hullámok sokak számára csalódással végződtek. A hallgatói szerződések rendszere megmaradt, bár a HÖOK sok ponton eredményt ért el a kormánnyal szemben. A távközlési különadó kiterjesztésétől elállt a kormány, de nem tűntek fel a tüntetések révén új, hiteles, „karizmatikus” vezetők. Demokratikus keretek között minden mozgósítási ciklus véget ér, a célok korlátozottsága, a szereplők kifáradása, az ügy okafogyottsága révén. Nem mindegy azonban, hogy mit érnek el az aktivisták. A jelenlegi tüntetések fenntarthatósága szempontjából fontos, hogy a szakszervezetek révén van intézményes háttere. A hallgatói mozgalom nem volt képes arra, hogy egy viszonylag szűk aktivistakörön kívül is fenntartsa a mozgósítási potenciált, és nem célozta meg a HÖK–HÖOK infrastruktúrájának felhasználását. Az érettségik és a nyári szünet miatt májustól véget ér a pedagógusok számára a tiltakozási „szezon”, azonban a szakszervezetek révén sikerülhet a már létező hálózatokat később is mozgósítani, azaz igazi mozgalmat szervezni.

A pedagógusok tiltakozását nagyban befolyásolja az is, hogyan alakul a követelések szakpolitikai, illetve politikai jellege. A Civil Közoktatási Platform 12 pontja első ránézésre tisztán szakpolitikai követelésnek tűnik, azonban több olyan kérdés is van, ami a kormányzás általános gyakorlatát, azaz a központosítást érinti. A hasonló pontoknak több funkciója is van egyszerre: meghatározzák a mozgalom céljait, valamint lehetőséget adnak a célokkal való azonosulásra. A két funkció alapján egyszerre kell konkrét követeléseket meghatározni, valamint általánosabban is visszatükrözni a közvélemény elvárásait. Ez a kettősség azonban kihívást is jelent, nem minden esetben sikerül lényegre törő, de egyben szélesen is mozgósító pontokat megfogalmazni. Ez az ellentmondás tulajdonképpen a szakpolitika-politika viszonyban érhető tetten. A szakpolitikai követelés konkrét és egyben korlátozottabb is, amiért kisebb konfliktussal jár. A hallgatói mozgalom 6 pontjában többek között egy szűk területet érintő, de egyáltalán nem konkrét, tehát nem beszámoltatható követelésekkel állt elő (Követeljük a köz- és felsőoktatás átfogó reformját!). A tanárok 12 pontja rejt olyan követelést is (Követeljük a tankönyvválasztás tényleges szabadságát!), amely szakpolitikai sikerként a kormánynak súlyos politikai kudarcot jelentene. A politikai elem erősödése a szakpolitika rovására ugyanakkor több konfliktussal jár, ami kihat az adott tantestületekre is, veszélyeztetve a mozgósítás fenntarthatóságát.

A konkrét szakpolitikai, politikai következményeken túl a közoktatási tüntetéseknek lehet még egy hozadéka. Pukli István MSZP-s múltjával többször hozakodott elő a kormánypárt és médiája, valamint közvetlen politikai haszonszerzéssel vádolják meg a tüntetések szervezőit. Ez a stratégia egyre kevésbé tűnik hatásosnak, és hosszú távon a kormány ezzel maga legitimálja a pártpolitikát és részben a régi baloldali pártokat is. Az utóbbi években sok diskurzus folyt a helyes civil stratégiáról, a politizálás elkerülhetőségéről, a pártok és civilek közötti együttműködés formáiról, a megkülönböztetés értelméről. Ha közvetlen és mélyreható változásokat nem is fog elérni a közoktatási mozgalom, közelebb leszünk annak megértéséhez, hogy mi Magyarországon a hatékony, hiteles politikai cselekvés záloga.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.