A Bástya Millenium tündöklése

A Fradi erős oszlopa

  • Keller-Alánt Ákos
  • 2016. szeptember 18.

Riport

Hasít a közbeszerzéseken a Bástya Millenium Zrt., amelyet semmilyen botrány nem állít meg; mindig akad egy baráti önkormányzat, amelytől megrendelésre számíthat. A milliárdos bevételek mögött Kocsis Máté és Kubatov Gábor személye is felsejlik.

Év elején fizetésképtelenné vált, így felszámolás alá került a Fradihoz több szálon kapcsolódó, a közbeszerzéseken 2014-ig jól szereplő Ligetsor-Bau Kft. (a cégről lásd a Volt másik című keretes írást). A társasághoz köthető üzleti kör azonban egy új cégen keresztül tarol ismét a közbeszerzéseken, és a botrányok ellenére sorra húzza be a tendereket. A Bástya Millenium Kft. (sőt, tavaly óta már Zrt.) a 2009-es alapítás óta eltelt hat évben több mint megszázszorozta bevételeit; ez 2015-ben már meghaladta az 1,6 milliárd forintot. A cég életében a fordulópont 2012 volt, akkor nyerték el az első, rögtön százmilliós nagyságrendű munkákat. A Bástya Millenium elsősorban épületfelújításban utazik, rossz állapotú iskolából és óvodából pedig akad bőven az országban, elsősorban Heves megyében és a fővárosban. A társaság még Szabó Zsolt polgármestersége idején lett Hatvan városának kedvenc kivitelezője, de kivételezett helyzetük egy ideig megmaradt az után is, hogy Szabó országgyűlési képviselő, valamint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára lett. A többnyire hirdetmény nélkül kiírt tendereket sokszor a becsült értéknél magasabb áron nyerte el a cég. A Bástya Millenium így kapott lehetőséget gyerekorvosi rendelő felépítésére (78 millió forint), új bölcsőde megtervezésére (38 millió forint), iskola és művelődési ház felújítására is (316 millió forint), de a cég részt vett a botrányokról elhíresült Öveges József iskolafelújítási programban is (lásd: Egy tanterem kettő árából, Magyar Narancs, 2016. február 25.).

A Bástya Millenium sikereire magyarázatot adhat a cég tulajdonosának jól ismert fideszes kötődése. Urbán Szabó Sándor 2006 és 2014 között fideszes önkormányzati képviselő volt a XIII. kerületben. Urbán Szabó irányítója és tavalyig tulajdonosa is volt az FTC Brand Management Kft.-nek (egy ideig épp a Bástya Milleniumon keresztül). A cég végzi a Fradi reklámtevékenységgel összefüggő feladatait, valamint az FTC-vel közösen birtokolja a FTC Kézilabdasport Nonprofit Kft-t. Urbán Szabó emellett elnökségi tagja a Fradi kézilabda-szakosztályának is. A szakosztály társelnöke Pesti Imre, a fővárosi Fidesz egyik fontos embere, elnöke Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója és Józsefváros polgármestere, az egyesületet pedig Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója elnökli. Urbán Szabó alapította a Fradi utánpótlását támogató Albert Flórián Alapítványt is, amelynek élére ő maga kérte fel Kubatovot, a kuratóriumba pedig Pesti és Kocsis mellé Tarlós István főpolgármestert is beválasztották.

 

Bedőlő Szárazmalom

Az NFM Szabó vezette fejlesztési államtitkársága 2014 decemberében úgy döntött, hogy Hatvan 800 millió forintos uniós forráshoz jut. A Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretéből megítélt támogatás célja az volt, hogy a városban létrehozzanak egy, az energiatakarékosságot és a környezetbarát megoldásokat népszerűsítő központot. Szabó Zsoltnak már ekkor magyarázkodnia kellett, hiszen nem csupán a megítélt támogatás összege volt jóval magasabb a szokásos KEOP-pályázatoknál, de az is, hogy a tenderen kizárólag egyetlen város önkormányzata indulhatott. Noha a „Környezeti és energetikai nonprofit információs központ” megvalósításának első fázisára a hatvani önkormányzat csak január 27-én írta ki a pályázatot, a Bástya Milleniumnál valamiért nagyon optimisták voltak. Erre utal legalábbis, hogy már február 2-án nyitottak egy hatvani fióktelepet a Radnóti tér 2. alatt, pont abban az épületben, ahol a hatvani Fidesz irodája is megtalálható. A központ helyszínének a volt cukorgyári Szárazmalom épületét jelölték ki (amely szintén a Radnóti téren áll). Noha a felújítására kiírt közbeszerzés ta­vasszal még messze nem zárult le, a Bástya Millenium már áprilisban felállványozta az épületet. Az önkormányzat ugyanis úgy döntött, hogy a Szárazmalom életveszélyesnek tartott részeit sürgősen el kell távolítani – a teljes felújítás előtt pár hónappal. A kárelhárítási munkálatok elvégzésére szerződést kötöttek Urbán Szabó cégével, amely a vállalt határidőre el is végezte a munkálatokat. A Bástya Millenium július végére elbontotta az állványzatot, pedig ekkor már tudni lehetett: ők nyerték meg a Szárazmalom felújítására kiírt pályázatot. A beruházás becsült értéke 442 millió forint volt, de a Bástya Millenium ajánlata ennél mintegy 140 millió forinttal többről szólt. Az NFM ugyan nem járult hozzá a többletforrás biztosításához, a fideszes Horváth Richárd vezette hatvani önkormányzat mégis kitartott a Bástya Millenium mellett. Az amúgy is adósságokkal küzdő önkormányzat úgy döntött, hitelből biztosítja a szükséges többletforrást. Hatvan augusztus 26-án szerződést kötött a Bástya Milleniummal, amely vállalta, év végére készen lesz a Szárazmalom. Az önkormányzat ezután hetente ellenőrizte a Bástya Millenium munkáját, amely folyamatos csúszásban volt. Az önkormányzat szerint ők többször próbáltak egyeztetni a céggel, ám a Bástya Millenium nem volt erre nyitott, sőt november 19-én felfüggesztette a munkavégzést. Az NFM november 24-én rendkívüli helyszíni ellenőrzést tartott, és azt állapította meg, hogy a készültség mindössze 30 százalékos, míg az önkormányzat által felkért igazságügyi szakértő 25-30 százalékosra becsülte a készültséget – derül ki az önkormányzat egy tavaly decemberi előterjesztéséből. Decemberben aztán a minisztérium úgy döntött, nem látja megvalósíthatónak a projektet, ezért a támogatás visszafizetésére kérte az önkormányzatot. Ennek megfelelően december végén súlyos szerződésszegésre hivatkozva az önkormányzat felmondta a Bástya Milleniummal kötött megállapodást, mivel a cég az önkormányzat szerint elfogadható indoklás nélkül vonult le a munkaterületről. A város a már kifizetett 250 millió forintot és annak kamatait is követeli a cégtől. A Bástya Millenium nem ismeri el a szerződésszegést, így az ügy bíróság elé került.

A heol.hu-nak nyilatkozó Szabó Zsolt az önkormányzatot hibáztatta a kudarcért. „Azt hiszem, hogy míg a térség több mint tucatnyi települése 51 épület vonatkozásában meg tudta azt valósítani, amit a hatvani önkormányzat nem, ezért aligha okolható akár a kivitelező, akár mondjuk más, például az irányító hatóság.” A helyi önkormányzat által kiadott (és a Fidesz arculati elemeivel működő) Hatvani Hírlap szerint viszont „az önkormányzat mindent megtett annak érdekében, hogy megvalósulhasson a Szárazmalom-projekt, a Bástya Millenium lehetetlenné tette a beruházás befejezését”. Kérdéseinkkel megkerestük Urbán Szabó Sándort is, ám a cégnél úgy döntöttek, nem kívánnak nyilatkozni.

 

Egymás torkának

A 800 millió forintos projekt bedőlésének hátterében feltehetően a helyi fideszes belharcok állnak. Amikor a 2014-es választások után Szabó Zsolt az Országgyűlésbe került, a helyére megválasztott Horváth Richárd nem fogadta el, hogy továbbra is Szabó irányítson Hatvanban. Az újonnan megválasztott polgármester ezért eltávolította kabinetjéből a Szabóhoz köthető embereket, tavaly szeptemberben pedig a helyi Fidesz élé­ről le is váltották az államtitkárt. A belharc részleteiről a HVG számolt be: a már régóta esedékes tisztújítást akkorra írták ki, amikor azon Szabó Zsolt súlyos autóbalesete miatt nem tudott részt venni. A lap szerint a közgyűlés előtt Tóth Csaba, Szabó egykori kabinetfőnöke, a Heves Megyei Közgyűlés egyik alelnöke kicseréltette a zárat a helyi Fidesz-irodán, így a Szabó leváltásáról szóló döntést végül az egyik közeli általános iskolában hozták meg.

A Szárazmalom körüli balhé azonban nem törte meg a Bástya Millenium lendületét. Noha a korábban szinte hazai terepnek számító Hatvantól egy ideig biztos nem kapnak megrendelést (helyi fióktelepüket is megszüntették), bőven akad még önkormányzat, amely megbízik a Bástyában. Különösen Terézváros, ahol a cég 14 hónap alatt 25 közbeszerzést nyert el több mint másfél milliárd forint értékben (ebből 1,2 milliárdot konzorciumban), elsősorban óvodák és iskolák karbantartási munkálataira. Tavaly októberben pedig néhány nap leforgása alatt a Kocsis Máté vezette önkormányzat kilenc szerződést kötött Urbán Szabó cégével. A Fradi kézilabdaelnöke és elnökségi tagja 186 millió forintról írtak alá megállapodásokat önkormányzati tulajdonú bérházak felújítására, míg a Fővárosi Kormányhivatalnak egy kormányablakot építenek 134 millióért. A Bástya Millenium 67 közbeszerzést nyert meg összesen 4,5 milliárd forint értékben (a botrányos Szárazmalom-beruházás nélkül), ebből 53 szerződés és 3 milliárd jutott az elmúlt másfél évre. Valószínűleg idén is folytatódik a Bástya Millenium jó szériája.

Volt másik

A Ligetsor-Bau Kft. tulajdonosa Kosztolni József és Tóth József, de korábban felbukkant a cégben, illetve jogelődjében Bába Iván (a külügyminisztérium államtitkára 2014-ig), valamint Urbán Szabó Sándor, Urbán Szabó Zoltán és Urbán Szabó Andrea is. A cég 2011 és 2014 között szerepelt különösen jól a közbeszerzéseken, és a Bástya Milleniumhoz hasonlóan szintén intézményfelújítás volt a fő profilja. Ebben az időszakban igen jók voltak a cég mutatói, 2012-ben 1,2 milliárd forint volt a bevételük, több mint kétszerese az egy évvel azelőttinek. A Ligetsor egyik legnagyobb megrendelését még a fideszes Papcsák Ferenc vezette Zuglóban nyerte el, a 750 millió forintba kerülő bölcsőde- és óvodafelújítási program azonban botrányba fulladt. Mivel az önkormányzatnak nem volt pénze kifizetni a teljes összeget, ezért a finanszírozásba bevontak egy faktoráló céget (Cre-Viza Zrt.). Noha a szerződés kikötötte, hogy az önkormányzat a kifizetéseket a Cre-Viza számlájára utalja, több nagy tétel is közvetlenül a Ligetsorhoz került. Közben a Ligetsor nem fizette ki a munkát ténylegesen elvégző cégeket, ráadásul a közbeszerzési törvényt megsértve a munkát az alvállalkozók alvállalkozói végezték el. Ekkor már annyira megromlott a cég és Papcsák viszonya, hogy a polgármester nyíltan szerződésszegőnek nevezte a Ligetsort.

A százmillió forintot meghaladó tartozásról a Ligetsor nem akart tárgyalni az alvállalkozókkal. A velük való kapcsolattartást a pár hónappal korábban alakult Nelson Securityre bízta, végül a munkát valóban elvégző vállalatok pénzüknek csak töredékét kapták meg (lásd: Repedések a Papcsák-bástyán, Magyar Narancs, 2012. november 29.). A Nelson Security egyik tulajdonosát Urbán Szabó Gábornak hívják, a másikat pedig Fölgye Pálnak, aki a Fradi Security egyik vezetője. A Ligetsor ekkoriban szponzora is volt az FTC kézilabdacsapatának, a Fradi Security emberei pedig az utóbbi években többször is segítettek a Fidesznek, ha izomerőre volt szükség. 2013-ban a céghez köthető emberek rakták ki a tüntetőket a Fidesz Lendvay utcai székházának udvaráról, és ők álltak be idén év elején a választási irodánál Nyakó István elé, hogy a szocialista politikus ne tudja leadni a vasárnapi boltzár eltörléséről szóló népszavazási kezdeményezését.

Figyelmébe ajánljuk