Bezárhatnak a magyarok nélkül

Az Osztrák Statisztikai Hivatal (STAT) adatai szerint már több mint 63 500 magyar él Ausztriában, csak tavaly 8600-an mentek ki szerencsét próbálni. A „kitelepülés” fordulópontja valószínűleg 2011 májusa volt, amikor megnyílt a munkaerőpiac a magyar állampolgárok előtt is, innentől kezdve a nehezen megszerezhető munkavállalási engedélyre már nem volt szükség, ha valamelyik 2004-ben csatlakozott EU-tagállam polgára Ausztriában akart dolgozni. Nem csoda, hogy 2011 óta megduplázódott a magyar munkavállalók száma, bár ehhez kellettek osztrák munkaadók is.

Száz kilométerek

Az apróhirdetési és álláskereső portálokon egymásba érnek a magyarul is olvasható hirdetések: Söldbenbe keresnek bárpincért, Salzburgba konyhafőnök-helyettest, Bécsbe konyhai kisegítőt, tiroli szállodába recepcióst, és így tovább… „Burgenland tele van, úgyhogy ma már egész Ausztriába mennének a magyarok: az egyik bécsi Facebook-csoportunk hónapok alatt futott fel 40 ezer tag fölé” – meséli Török Tibor, az ausztriaimunkak.hu tulajdonosa, aki négy éve hozta létre a társával az oldalt, leginkább azért, „mert nem volt olyan mértékadó, magyar nyelvű szájt, ami az ausztriai munkavállalással foglalkozott volna”.

Képünk illusztráció

Fotó: Kászoni László / MTI

Ma már több is van. Találtunk olyan szombathelyi irodát, amely bizonyos összegért elkészíti német önéletrajzunkat, napi szinten figyeli a nekünk megfelelő álláshirdetéseket, de még nyelvi szintfelmérést is kérhetünk tőlük. Persze nem csoda, hogy itthon egyre többen foglalkoznak a közvetítéssel. „Rengeteg betöltetlen szakmunkásállás van az egész országban, a nyugati részen a szállodákban és az éttermekben is munkaerőhiány van” – mondja Török.

A jelenség nem új, a rendszerváltás után is jártak át dolgozni a nyugati határszélről, de most már az ország bármely pontjáról mennek, van, aki napi 200 kilométert ingázik.

Eszter csak 100-at, ő Szombathelyről jár át dolgozni Güssingbe, hetente háromszor. „A motiváció a pénz volt, gyakorlatilag négyszer annyit lehet keresni, mint itthon” – jegyzi meg, ám ehhez némi szerencse kell és strapabíró képesség. Eszter évekkel ezelőtt Tirolban kezdte, eleinte csak „szezonozni” járt ki, ami azt jelentette, hogy télen, a síidényben keresett magának valamit. „Két-három szezont voltam kint, utána találtam végre határ melletti munkát – emlékszik vissza. – Akkor kellett még munkavállalási engedély, sokáig nem kaptam, úgyhogy feketén dolgozgattam. Végül találtam egy kocsmát, ahol kiváltották az engedélyemet is.” Eszter később – miután elege lett az éjszakázásból – egy benzinkútnál vállalt munkát, majd elment szülni. Most megint kutas, hetente csak három napot van kint, és így is 850 euró körül keres. „Nem azt mondom, hogy innen megyek nyugdíjba, de hosszabb távon is Ausztriában maradnék dolgozni” – teszi hozzá.

Hat munkanap, nincs karácsony

Eszter nem felejtette el azt sem, hogy milyen volt a „szezonozás”, amikor szó sem lehetett arról, hogy csak heti három napot dolgozik. „A hétből hatot végigdolgoztam a szállodában vagy az étteremben, a hetediken meg csak pihentem, de ez így is volt kalkulálva, a »szezonozás« csak a pénzkeresésről szól. Kint úgysem költesz semmire, nem mész sehová, így miután pár évet lehúzol, van egy bizonyos összeg – pár millió forint –, amit nettóban a zsebedbe tehetsz, ha ügyes vagy” – mondja. Ez valóban jelentős motiváció. S a példák végtelenek, egy masszőrnek hiába volt teljes állása egy neves sárvári hotelben, inkább úgy döntött, felmond a „szezonozás” kedvéért. De hallottunk olyan Vas megyei nyugdíjasokról is, akik elmennek szobaasszonynak vagy szállodai karbantartónak, és így egészítik ki a jövedelmüket.

A vendéglátóiparban 1200–1500 euró az átlagos nettó bér, de ennél is fontosabb, hogy hol keres valaki munkát. Burgenlandban a nagy érdeklődés miatt általában alacsonyabbak a bérek, ahogy nyugatabbra megyünk, egyre magasabbak. Csakhogy ilyenkor már nincs ingázás, de az említett sárvári masszőrnek szabadnapja is alig van, karácsonykor sem tudott hazajönni, a családja ment ki hozzá; vagyis a vonzónak tűnő állásajánlatok mögött általában kemény, megfeszített munkatempó van a magasabb fizetésért, és a remény, hogy a szezon végére talán összejön pár millió, amit haza lehet hozni.

Török Tibor azt mondja, hogy rendszeresen két nagy „érdeklődési hullám” indul a munkák iránt; egyik az év elején, a másik ősszel, amikor a téli szezonmunkákra lehet jelentkezni. „Idén januárban napi 30-50 ezres látogatottság volt az oldalainkon, háromszor-ötször annyi, mint általában” – mondja, ám hozzáteszi, hogy hiába a rengeteg állás, jelentkezőből még több van, úgyhogy nem fog mindenki munkát találni. Pláne szaktudás és/vagy a német nyelv legalább alapfokú ismerete nélkül. Török szerint a munkaadók azt sem tudják értelmezni, ha valaki azt mondja, „mindenhez értek, és bármit megcsinálok”.

A legnagyobb érdeklődés természetesen a szakképesítést nem igénylő munkák iránt van. „Volt olyan hotel, amelyiknek kiraktuk a szobalányt kereső hirdetését, és 40 perc múlva kétségbeesetten hívtak, hogy 600 jelentkező felett járnak, kifeküdt a levelezőszerverük, nem tudnak foglalásokat fogadni, vegyük már le” – mondja Török. Ráadásul ezeket a munkákat Magyarországon hirdetik, így „egész Közép- és Kelet-Európa rámegy ezekre”, és mivel máshol nívósabb a németnyelv-oktatás, mint nálunk, a magyar jelentkezők többségének esélye sincs. „Sokan azt hiszik, az osztrákok tárt karokkal várják őket, de ez egyáltalán nem így van” – mondja a közvetítő.

A neten sokszor olvasni olyan történeteket, amelyekben a dolgozók negatív tapasztalatokról számolnak be: többen panaszkodnak a kizsigerelésre, az elképesztő munkatempóra, de vannak ennél borúsabb sztorik is átverésekről, fizetéselmaradásokról. Török Tibor szerint a legnagyobb probléma a hiányos nyelvtudás, illetve az, hogy a szezonozás előtt sokan nem gondolják végig, hogy november és május között nem lehet hazajönni, ráadásul borzasztó hajtás van. De átverések leginkább a feketemunkánál fordulnak elő.

„Összességében azt lehet mondani, hogy a magyarnál hajtósabb, keményebb munka- és gazdasági környezetbe kerülnek, akik kimennek, és aki nem tudja felvenni a tempót, rosszabbul beszéli a nyelvet, annak nehezebb a dolga. Az osztrákot egy dolog érdekli: az adott munkát és feladatot végezd el maradéktalanul. Ha ezt veszélyben érzi, hamar paraszt tud lenni” – véli Török.

„Ötödik éve vagyok itt, és továbbra is szeretnék Bécsben maradni. Ami egyáltalán nem hiányzik Magyarországból, az a munkastílus, itt egészen más a hozzáállás és a munkaszervezés, otthon én például folyamatosan stresszben voltam. Ez egy bizalomalapú társadalom: éld az életed normálisan, csak tarts be minden szabályt, hogy más is normálisan élhesse az életét” – mondja Niki, aki egy bank alkalmazottjaként dolgozik a fővárosban. Ő már ott tart, hogy szerinte a nyugalom és jólét „néha kicsit unalmas”. „Bécs a családosoknak, a nyugalomra vágyóknak remek választás, de akik izgalmat és a kalandot keresnek, nem itt fogják megtalálni.”

A „szezonozóknak”, ingázóknak persze nem ez a legnagyobb bajuk, ám amikor arról kérdeztük őket, hogy akarnak-e valaha Magyarországon dolgozni, mintha nem is értették volna.