Büntetni szükséges

Kötelezővé tétel, szankció, szülői felelősség: ezek a kulcsszavai a gyermekvédelmi törvény legújabb módosításának, na meg egy gumifogalom, az együtt nem működés. A döntéshozók így reagálnak a közelmúlt gyermektragédiáira, reformok és pluszforrás nélkül viszont esélytelen az előrelépés.

„Egyéb jelzés hiányában is súlyos veszélyeztető oknak minősül, ha a gyermeket gondozó szülő, más törvényes képviselő megtagadja az együttműködést az egészségügyi alapellátást nyújtó szolgáltatóval, (…) illetve a gyermek gondozása tekintetében a bölcsődei ellátást nyújtó szolgáltatóval, intézménnyel és a köznevelési intézménnyel.” Ez az egyik sarkalatos pontja a gyermekvédelmi törvény azon módosításának, amit még decemberben fogadott el az Országgyűlés. A fideszes Selmeczi Gabriella és Horváth László által beterjesztett módosító javaslat értelmében kötelezővé válik a védőnői ellátás igénybevétele, illetve annak megtagadása szankcióval jár, ahogyan az óvodákkal, iskolák­kal való együtt nem működés is. A szülő ellen ezentúl ügyészi jóváhagyás nélkül is indítható kény­szer­­intézkedés, ha a gyámhatóság szerint a gyerek védelmében azonnali cselekvésre van szükség. A szűrővizsgálatok közül is több lesz a kötelező, valamint a gyermekvédelmi szakellátás néhány pontja is szigorodik: a testvérek ügyét együtt kell kezelni, a tartósan beteg vagy súlyos fogyatékkal élő gyerekeket nevelőszülőknél kell elhelyezni, és megjelenik a helyettes gyermekvédelmi gyám intézménye is. Hogy mindez a kormány reakciója az elmúlt időszak tragédiáira – amikor gyerekek a saját otthonukban, a saját családjukban haltak éhen, hűltek ki vagy szenvedtek végzetes sérüléseket –, az nem kérdés. Az viszont igen, hogy mindez valódi változást hoz-e, vagy megmarad látszatintézkedésnek?

Inkább üzenet

„Egyfajta kommunikációs terméknek tartom ezt a módosítást, ami a közelmúlt gyermektragédiáira ad választ, és nem a rendszerszintű problémák orvoslására, amelyek elvezettek a tragédiákig” – mondja Tausz Katalin, a magyar UNICEF gyermekjogi igazgatója. Szerinte a rendszerben eddig is számos eszköz rendelkezésre állt ahhoz, hogy jól működjön, mégsem tudtak mindig élni velük a benne dolgozók. A szankcionálás helyett inkább azt kellene megvizsgálni, miért nem. „Ebben a kérdésben a civil társadalom felelőssége is iszonyú nagy: az éhen halt gyerekek közül egyik sem elszigetelten élt, a szomszédoknak is látni kellett, ha valami baj van. Őket nyilvánvalóan nem lehet jogszabályokkal kötelezni semmire, de éppen ez lenne a fontos: a személyközi kapcsolatok erősítése, mintsem a hatóságé.” A törvény új szövege ugyanis egy segítő szakembert helyez hatósági pozícióba: ha a szülő nem működik együtt a házi gyermekorvossal vagy a védőnővel (illetve az óvodával, iskolával), akkor szankciók léphetnek érvénybe. De mit ért a törvény együttműködés alatt?

„Azt nem definiálja a törvény, nagy szabadságot ad az értelmezésben, ami önkényes döntésekhez vezethet: az adott szakember dönti el, hogy ez még belefér vagy már együtt nem működésről van szó” – véli Boros Ilona, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) romaprogramjának a jogásza. Van olyan szakember, aki kisebb ügyért is a hatósághoz fordul, míg a türelmesebb segítő minden követ megmozgat, hogy ezt elkerülje.

Azt már megtudhattuk Czibere Károly szociális ügyekért felelős államtitkártól, hogy a kormány mit gondol az együttműködés fogalmáról: nem a gyerek nevelése, hanem gondozása szempontjából kell érteni az együttműködést, vagy­is nem egy-egy kihagyott szülői értekezlet a gond, hanem az, ha a gyerek elhanyagolt, koszos a ruhája, lyukas a cipője. Boros Ilona szerint ezzel a megközelítéssel két probléma is van: az egyik, hogy a nevelést és a gondozást nem lehet elkülöníteni, a másik, hogy ha egy koszos ruha miatt szólnak, akkor a már így is bevett gyakorlatot erősítik: a szegény, látványosan rossz körülmények között élő gyerekek vegzálását. Az együtt nem működést az új törvény szerint súlyos veszélyeztetésnek kell minősíteni, ami alapot ad az ideiglenes hatályú elhelyezésre, a gyerek kiemelésére. „Félünk, mert az általunk ismert kiemeléses esetekben eddig is meghatározó ok volt, hogy a szülő nem együttműködő. Most még inkább erre helyezik a hangsúlyt, még inkább rátolják a felelősséget a szülőre, mintha a szakembernek nem is kellene együttműködnie. Ezért rossz ez az irány, és ezért gondoljuk, hogy így könnyebb lesz kiemelni egy gyereket a családjából” – teszi hozzá.

A Város Mindenkié (AVM) csoport szintén sok kiemelési üggyel találkozik, tapasztalataik szerint általános, hogy anyagi vagy lakhatási okok miatt veszik el a szülőtől a gyereket, amit aztán szakmai­lag a nem megfelelő szülői kompetenciákkal magyaráznak. „Ha az anya egyszer kölcsönkér, akkor már kéreget, ha a munkásszálló tele van poloskával, az anya pedig poloskairtóval pró­bálja megoldani a problémát, mert az intézmény nem tesz semmit, akkor az anya veszélyezteti a gyerek egészségét és biztonságát” – meséli Ámon Kata, az AVM aktivistája.

„A hibás általánosítás és az átgondolatlanság mellett egyértelműen a felelősségtől való menekülés húzódik meg egy ilyen jogszabály mögött – véli Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő. – Az igaz, hogy a zárt családokban történik a bántalmazások nagy része, de ha valaki nem akar együttműködni, nem jelenti azt, hogy rögtön bántalmazó is. Lehet, hogy valaki azért nem megy el egy szülőire, mert szégyelli a ruházatát, a hiányos fogazatát, vagy mert elmaradt az osztálypénzzel. Ezer oka lehet, melyeket meg kellene vizsgálni, mielőtt szankcionálni kezdek, hatóságként kezdek viselkedni és a hatalom nyelvén kommunikálok a segítés helyett. Aminek a végén mindig a gyerek issza meg a levét. Az pedig külön szomorú, hogy egy elvileg családbarát kormány hoz ilyen intézkedést. Ha szerencsénk van, a szakemberek nem fogják alkalmazni.” Hozzáteszi: a szülőt felelősségre lehet vonni, de hányszor hallottunk arról, hogy egy gyermekvédelemben dolgozót számon kértek, mert feleslegesen döntött a gyerek kiemelése mellett?

Bizalmatlanság

Gond az is, hogy sokszor nincs kivel együttműködni. A statisztikai adatokból is látszik, hogy több száz házi gyermekorvos hiányzik a rendszerből, sok gyerekre így felnőttháziorvos jut, akinek hiányzik az ehhez szükséges rutinja, a gyerekek ellátásához szükséges speciális tudása, ráadásul az orvosok jelentős hányada 65 év feletti. Szintén sok a betöltetlen védőnői körzet, a túlterheltségről nem is beszélve: egy védőnőnek nemegyszer 280–340 ellátottja van, ami iszonyatos teher. „Úgy kötelezővé tenni valamit, hogy a családnak nincs joga a háziorvos vagy a védőnő szabad kiválasztásához, elég problémás” – véli Gyurkó Szilvia. Szerinte ez a módosítás a segítő szakmának ad jó nagy pofont, hiszen az ilyen kapcsolat többek között a bizalomra épül – ám ha egy segítő előtt az egyik hónapban azt kell bizonyítania valakinek, hogy ő nem bántalmazó szülő, akkor a következő hónapban nem fogadja majd szívélyesen a szakembert. „Ez vesztes szituáció, szankciókkal nem lehet a segítségnyújtást előrelendíteni. Ez olyan, mintha azt mondanánk, gyere, segítek neked, de ha nem fogadod el, nyakon verlek. Hibás a logika.”

Boros Ilonának is hasonló a tapasztalata: a családok sokszor rettegnek a szakemberektől, mert ellenőrző hatóságnak vélik őket, és ezért bizalmatlansággal, félelemmel közelítenek feléjük.

Érzik ezt a rendszerben dolgozók is: amikor a védőnő kimegy egy családhoz, el kell mondania, mire terjed ki a kompetenciája, mit tud nyújtani a gyerek fejlődésének nyomon követése érdekében, mit vár el a családtól, és hogy az esetleges rizikóhelyzetet kötelessége jelezni a szakhatóságnak. „A családok sokszor nehezen fogadják, hogy valami kötelező, ez frusztráltságot okozhat, a bizalom csorbulhat. Ez a védőnőkön fog csattanni, hiszen a jogszabályt be kell tartani, akkor is, ha hátrányosan érinti a dolgozókat” – mondja Csordás Ágnes, a Magyar Védőnők Egyesületének (MAVE) elnöke. A problémát abban látja, hogy a gyermekvédelmi jelzőrendszeren belül nem zökkenőmentes az együttműködés. „Az, hogy egy család miért utasítja el az ellátást, igen összetett probléma. Az ellátásban részt vevő szakmáknak is össze kellene fogni, de ha, például, egy védőnő jelez a gyermekjólét felé, sokszor nem, vagy csak nagy sokára érkezik válasz, hogy történt-e beavatkozás a szociális oldalról. A védőnő és az orvos az egészségügyi ellátásért felelős, mindent nem lát egyben.” A társszakmák kooperációját ugyancsak kevéssé inspirálja a szankcionálás intézménye; az ugyanis nem segít, ha a segítő szakembert soft police-ként, hatóságként definiálják, ha erőből kell kommunikálnia, vagy ha az ellátottak érdekei elvesznek a rendszerben. „A szakma magára hagyottan dolgozik: nincsenek szakmai útmutatók, protokollok. Egy-egy törvénymódosítás kapcsán bennünket, gyermekjogi szakértőket nem kérdeznek meg, nincs széles körű szakmai konszenzus” – összegez Gyurkó Szilvia.

És persze az állandósult probléma: az elegendő forrás hiánya. „Egy tollvonással nem lehet csodát csinálni. Németországban például feltérképezik az ellátott éle­tét, meghatározzák a beavatkozási pontokat, mellé anyagi forrásokat rendelnek, és beárazzák a szükséges szolgáltatásokat. A beavatkozás végén szakmai és pénzügyi kiértékelés történik, hogy valóban megvalósult-e például a szükséges beszédterápia, ha már egyszer arra adtak pénzt. Nálunk ehhez képest mi van? Fix költségvetés, amibe ha nem férsz bele – márpedig nem férsz bele, jó, ha a működési költségeket és béreket fedezi –, marad az az egy toll” – mondja egy gyermekvédelemben dolgozó szakember. Hozzáteszi, hogy az államnak azt kellene belátnia, ezzel hatalmas károkat okoz: ha a gyerekekbe nem fektet be, annak a hátrányai később mindenhol jelentkeznek, úgy az oktatásban, a munkaerőpiacon, mint az ellátórendszerben. Több jelentés számol be arról, hogy a gyermekvédelemben az 1997-es törvény elfogadása óta soha nem állt rendelkezésre elég forrás a feladatokra, például a védőnői szolgáltatás költségvetése hosszú évek óta alultervezett.

Van benne jó is

A decemberi módosítás pozitívuma, hogy az együtt nevelkedő testvérek ügyét egy gyámügyi iratban kell kezelni, a külön nevelkedő kiskorú testvérekről pedig feljegyzést kell készíteni – ezt a változtatást minden szakember üdvözölte. Ez az olyan tragédiáknál, mint a gyöngyösi (2016 májusában egy másfél éves kislány halt éhen a saját otthonában), sokat tud segíteni, hiszen az áldozat testvére hasonló probléma miatt egyszer már a gyermekvédelem látókörébe került. A fogyatékkal élő gyerekek nevelőszülőknél elhelyezése szintén jó irányú módosítás; a gyermekjogi egyezmény is kimondja, hogy mindenkinek joga van családban felnőni, elsősorban a sajátjában, de ha ez nem valósulhat meg, akkor azt helyettesíteni kell. A nevelőszülők egyre nyitottabbak a tartósan beteg vagy fogyatékkal élő gyerekek nevelésére, viszont erre extra forrás kell. A helyettes gyermekvédelmi gyám kijelölése szintén jó megoldás, bár szakemberek szerint ez inkább a munkaszervezést könnyíti. A gyám helyettesítését eddig úgy oldották meg, hogy ún. eseti gyámot rendeltek ki, ha az eredeti beteg lett vagy szabadságra ment; az eseti gyám azonban inkább különleges szakértelmet igénylő ügyeknél fontos (például ha egy gyereknek nagy vagyona van, eseti gyámként kirendelnek egy ehhez értő ügyvédet).