A roamingdíjak eltörlése

Hívódíj

  • Keller-Alánt Ákos
  • 2016.11.02 07:10

Riport

Jövőre a nyaraláson már nem kell kikapcsolni a mobilokat, hiszen 2017. június 15-től megszűnnek az európai roamingdíjak. Amennyire jól hangzik, legalább annyi kérdést is felvet az intézkedés, amely az uniós döntéshozatal nehézségeire is rávilágít.

Az eurózóna válsága, a Brexit és a szintén máig meg nem oldott menekültválság közepette nagy szüksége volt az uniós vezetőknek egy olyan népszerűség-javító intézkedésre, amely arra emlékezteti az állampolgárokat, hogy megéri az unió tagjának lenni. Jókor jött Andrus Ansip, a digitális egységes piacért felelős uniós biztos szeptember végi bejelentése arról, hogy 2017. június 15-től eltörlik az európai roamingdíjakat. Jövő nyártól tehát ha átlépjük is az országhatárt, a beszélgetésekért, az internetezésért (vagy az SMS-ekért) ugyanannyit kell fizetni a szolgáltatóknak, mintha itthon maradnánk. A szabályozás ráadásul nem csupán az Európai Unió tagországaiban, hanem Norvégiában, Svájcban és Liechtensteinben is érvényes. Ezzel egy közel évtizedes kemény politikai küzdelem érhet véget, melynek kimenetele még a bejelentés előtti héten is bizonytalan volt – nem csoda, hogy maradt bőven megválaszolatlan kérdés.

Viviane és Neelie mindenki ellen

A roamingdíjak eltörlésének indokoltságát a szolgáltatókon kívül senki nem vitatja, hiszen azok a legutóbbi időkig megmagyarázhatatlanul magasak voltak Európa-szerte. Amikor egy SIM-kártya elhagyja saját hálózatát, a kártyához tartozó szolgáltatónak el kell számolnia azon külföldi partnerével, amelynek a hálózatára az ügyfél rákapcsolódott. Így ha például magyarországi telenorosként hazatelefonálunk Olaszországból a TIM hálózatán, a hálózathasználatot az olasz cég kiszámlázza a magyar szolgáltatónak. E tarifákat kétoldalú szerződések szabályozzák, így az elszámolási rendszer meglehetősen bonyolult, hiszen elvileg minden szolgáltatónak kapcsolatban kell lennie az összes többivel, ha biztosítani akarja ügyfeleinek a külföldi telefonálás lehetőségét. Igaz ugyan, hogy a mobilinternet- és telefonhálózatok fenntartása alig valamibe kerül, de a magas frekvenciadíjak és az egyre nagyobb kapacitású hálózatok kiépítése miatt ez meglehetősen drága műfaj. Ráadásul az erős verseny miatt folyamatosan fejleszteni kell: alig lett teljes a 4G-lefedettség, a szolgáltatók már az ötödik generációs hálózatok elterjesztésén dolgoznak, és ezeket a költségeket kénytelenek a szolgáltatásokba építeni; és mivel az árazási gyakorlat nem költségalapú, a tarifa alakítása minimum a szürkezónába tartozik. Noha a roamingdíjak a szolgáltatók bevételének alig öt százalékát teszik ki, a haszonkulcs itt jóval nagyobb, mint a belföldi hálózaton bonyolított hívásoknál.

A roamingdíjak indokolatlanul magas árát sokáig semmi nem szabályozta, melynek eredményeként az utazók 94 százaléka nem használja külföldön a mobilját: a legtöbben ingyenes wifit keresnek, aki pedig sokat akar telefonálni, jobban jár, ha vásárol egy kinti SIM-kártyát. Az árak letöréséért az első lépést Viviane Reding, az információs társadalomért és a médiáért felelős uniós biztos tette meg még 2007-ben. Ekkor nyilvánították a mobilszolgáltatókat jelentős piaci szereplőnek, hiszen saját hálózatukban monopolhelyzetük van, és egy-egy ország piacán is kevesen osztoznak. Ekkor maximalizálták a roamingszolgáltatásért elkérhető díjakat, és írták elő a felhasználók megfelelő informálását (ezért kapunk üzenetet, ha külföldi szolgáltatóra váltunk). 2009-től évről évre csökkentették a maximális árat, kiterjesztették a szabályozást az adatforgalomra is, és előírták, hogy értesíteni kell az ügyfeleket, ha számlájuk elér egy bizonyos határt, melyet csak a felhasználó kifejezett kérésére lehet átlépni. Korábban ugyanis elég gyakran előfordult, hogy komoly meglepetést tartogatott a nyaralás utáni első telefonszámla. 2010-ben Neelie Kroes vette át a digitális területet Redingtől, és elődjéhez hasonlóan ő is kitartóan küzdött a roamingdíjak eltörléséért a szolgáltatók erős lobbijával szemben, akik nyilván azt szerették volna elérni, hogy minél tovább kérhessenek pénzt a roamingért. Kroes a hivatalba lépése­kor, még 2015-re szerette volna elérni a roamingdíjak teljes eltörlését (roam-like-at-home), ám a tagállamokkal és szolgáltatókkal szembeni küzdelem miatt két évet csúszott a szabályozás. Az uniós szabályozás eddig is eredményes volt, hiszen 2007 és 2016 között 92 százalékkal csökkentek az átlagos roamingdíjak. Noha már most is viszonylag alacsony a roamingért elkérhető extra díj (az otthoni tarifán felül plusz öt eurocent egy perc indított hívásért, egy a fogadottakért, két cent az SMS-ért, öt egy megabyte adatforgalomért), van még hova fejlődni. Az Európai Bizottság jelentésében idézi az Európai Fogyasztóvédelmi Szervezet (BEUC) egyik felmérését, mely szerint egyes szolgáltatók még mindig a belföldi percdíjak hússzorosát kérik el egy külföldről indított hívásért. Ezek a különbségek mind megszűnnének 2017 nyarára.

Probléma viszont, hogy a mobiltarifák jelentősen eltérők az európai országokban, Írországban hatszor annyit kell fizetni ugyanazért a szolgáltatásért, mint például Lettországban. Ezt az Európai Bizottság is felismerte. Ansip arról beszélt, szeretnék megakadályozni, hogy élelmes emberek „bevásároljanak az egyik olcsó ország SIM-kártyáiból, és azokat árulni kezdjék egy magasabb díjakkal dolgozó országban”. Ezért aztán a roamingdíjak eltörléséről szóló első tervezetben azt javasolta a bizottság, hogy a mobilszolgáltatók felszámolhatnak extra díjat azoknak a felhasználóknak, akik egy évben 90 napnál többet, vagy egyhuzamban 30 napnál tovább használják telefonjukat külföldön. Egy átlag uniós polgár ugyanis mindössze 12 napot tölt külföldön egy évben, 90 napnál többet pedig csak minden ezredik európai utazik. A tervezetre ennek ellenére össztüzet zúdítottak az Európai Parlament és különböző fogyasztóvédelmi szervezetek, mondván, ezek a korlátozások értelmetlenné teszik az egész szabályozást. Így a hangulatjavító intézkedés ezen verzióját Jean-Clau­de Juncker, az Európai Bizottság elnöke pár nappal később visszaküldte alelnökének, Ansipnak, hogy még dolgozzanak kicsit rajta. Az alig két hét alatt elkészült új változat korlátozásai már nem kavartak akkora hullámokat, mint a 90 napos verzió, ám a tervezet sok felmerülő kérdésre nem ad választ. Egy megfelelően részletes tervezettel nem is lehetett volna előjönni a rendelkezésre álló 12 nap alatt: ezen idő alatt kevés iparági szereplővel egyeztettek Brüsszelben, ami miatt sok biztos elégedetlen is a végeredménnyel – állítja a Politico című brüsszeli lap bizottsági forrásaira hivatkozva.

Senki ne járjon rosszul

Az új szabályozás tehát nem tartalmaz idő- vagy adatkorlátot az ingyenes roaming esetében, de lehetőséget ad a szolgáltatóknak, hogy „közbeavatkozzanak, ha visszaélést tapasztalnak” – fogalmazott Ansip. Ez nagyjából azt jelenti, hogy a szolgáltatók fel­számolhatnak extra díjat, ha azt tapasztalják, hogy valaki külföldről jóval többet használja a telefonját, mint otthon, de az is „gyanús”, ha valaki roamingolás közben sűrűn váltogatja SIM-kártyáit. Ugyanakkor azok, akik külföldön dolgoznak, nyugodtan vihetik magukkal munkába a telefonjukat, hiszen az ő esetükben nincs szó visszaélésről – biztosította a határ menti ingázókat az Európai Bizottság alelnöke. Ha valaki mégis úgy érzi, hogy jogtalanul kellett roa­mingdíjat fizetni, saját országának hatóságánál reklamálhat (Magyarországon ez az NMHH).

Ha mindez valakinek kissé zavaros elsőre, megnyugtatjuk, nincs egyedül. A szolgáltatók maguk sem tudják, mit kellene tenniük például egy féléves ösztöndíjjal külföldön tanuló diákkal. Elkérhetik az egyetem igazolását, hogy valóban csak féléves az ösztöndíj? Ingázók esetében ellenőrizhetik az állandó lakhelyet? Mi köze van mindehhez a mobilszolgáltatóknak, és hogyan ellenőrizhetik az adatok valódiságát? Továbbá azzal, hogy a vitás kérdések eldöntését nemzeti hatáskörbe utalta a bizottság, további bizonytalanságot varr a szolgáltatók nyakába, hiszen ugyanazt a gyakorlatot eltérően ítélhetik meg a különböző országok hatóságai.

Ráadásul míg a szolgáltatók nem számlázhatnak extra díjat az ügyfeleknek a roamingolásért, nekik továbbra is fizetni kell a külföldi hálózatok használatáért. Nem tudni, hogy a szolgáltatók a megnövekedett költségeiket miként fogják kompenzálni, kénytelenek lesznek-e emelni hazai tarifáikat, vagy inkább a beruházásaikat halasztják el. Ha ugyanis valóban „ingyen” lesz a roaming, akkor a jelenlegi hat százalékról szinte biztosan majdnem száz százalékra nő azok száma, akik külföldön is bekapcsolják telefonjukat, amivel a szolgáltatók költségei is ugrásszerűen nőni fognak. Az új szabályozás fenntarthatósági záradéka lehetővé teszi, hogy azok a vállalatok, melyeknek komoly vesztesége keletkezne a roamingdíjak eltörlése miatt, kimaradjanak az új rendszerből. A derogációval élő cégek ezzel viszont azt kockáztatják, hogy ügyfeleik átmennek ahhoz a szolgáltatóhoz, amely eltörli a roamingért felszámított extra díjakat. Az Európai Bizottságnak szeptember végéig kell válaszolnia az Európa Parlamenti képviselők kérdéseire, majd az EP maga is megvitatja a tervezetet. Októberben az Európai Elektronikus Hírközlési Szabályozók Testülete (BEREC) is véleményezi a szabályozást, amely december közepére nyerheti el végleges formáját. Ahhoz, hogy a fenti kérdéseket megnyugtatóan rendezzék, a bizottság a szolgáltatókkal és tagállamokkal is egyeztet. Andrus Ansip is úgy nyilatkozott e folyamatról, hogy maga sem tudja, miként lehet megnyugtatóan kizárni az esetleges visszaéléseket, és talán mégis valamiféle volumenkorlátot kell majd bevezetni.

Az igazán nagy küzdelem a hálózatközi árak – különösen az internethasználati díjak – megszabása körül várható. A sok turistát fogadó, jellemzően déli országok (Görögország, Olaszország, Franciaország) azzal érvelnek, hogy a hozzájuk látogató sok külföldi kiszolgálása miatt kellett robusztusabb infrastruktúrát kiépíteni, ami meglehetősen sokba került. Az ottani hálózatokat valóban sok turista is használja, a díjcsökkenés miatt jelentős bevételkieséstől tartanak, ezért a magasabb díjak fenntartásában érdekeltek. Az északiak viszont minél alacsonyabb árakat szeretnének kiharcolni. Az ottani szolgáltatók jóval olcsóbb percdíjakat és sokszor korlátlan internetet nyújtanak, ezért azt állítják, hogy kénytelenek lesznek a hazai áraikat is emelni, hiszen másképp nem tudnák kigazdálkodni a magas hálózatközi díjakat.

Ha mindenben sikerül megállapodni jövő nyárig, akkor sem dőlhetnek hátra a bizottságban, hiszen Juncker már ki is adta a következő feladatot: ingyenwifit minden uniós település közterére! A Wifi4EU projektet 2020-ig kellene megvalósítani, az új terv sikerét azonban a felmerülő hatalmas beruházási költségek teszik kérdésessé, szükségességét pedig éppen az ingyenes roaming csökkenti jelentősen.

Neked ajánljuk