Irén roma származású, már betöltötte az ötvenet. Szociális munkásként dolgozott egy hajléktalanszállón, de kirúgták, mert – ahogy mondja – „még egy ilyen helyen is agyonfúrják az embert”. A megélhetésért hol lépcsőházat, hol kocsmát takarít, olykor házakhoz jár, mindent elvállal, de takarítás is egyre kevesebb adódik. Idősgondozással foglalkozna, de nincs ilyen munka sem. Nyáron egy VII. kerületi romkocsmában volt takarító-kisegítő, de kirúgták, mert a tulaj egy rokont vett fel helyette. Újpesti földszinti, udvari lakásától meg kellett válnia, mivel néhány év áthidaló kölcsön után sem tudott állást szerezni, s a hitelt visszafizetni. Amikor jöttek a végrehajtók, negyedóra alatt kellett elhagynia a lakását. Munkásszállásra ment, napi ezerkétszáz forintért. „Ellopták a cigimet, bunkók voltak velem.” Most két meleg fiúval lakik a Józsefváros mélyén. Cikkeket, blogot ír baloldali, esélyegyenlőségi fórumokra, írásaiért sehol nem fizetnek. Mégse hagyja abba, hiszen ez tartja életben: hogy megírhatja történeteit, és megoszthatja a véleményét.
Kompromisszumok
„Sokan úgy választanak szakmát, hivatást, hogy nem nézik, mire van szüksége a piacnak, vagy hogy meg lehet-e ebből élni hosszú távon – mondja Csaposs Noémi, a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetségének elnöke. – Ez a jelenség egész Európára igaz, kevés a kétkezi szakember és sok a diplomás, így hiány, illetve túlkínálat van bizonyos szakmákban. A diploma ma már nem életbiztosítás, egy alap, ami jó, ha van, de ennél sokkal fontosabb a munkáltatók számára az illető kompetenciája, személyisége, gyakorlati tudása. Ebben a nehéz gazdasági helyzetben néha fel kell adni valamit az elképzelésekből, az ember kénytelen kompromisszumokat kötni.”
| ||
A 34 éves Mercedes igazán lejjebb adott eredeti elképzeléseiből. Napilapnál volt online vezető szerkesztő, ahol a munka mennyisége egyre nőtt, viszont a fizetés folyamatosan csúszott és csökkent. Később családi ismeretség révén online utazási magazint szerkesztett, teljesen feketén. Kiválóan beszél angolul, egy éve minden napját álláskereséssel tölti. Még szendvicskészítőnek is jelentkezett. Amikor egy check in-es állásra pályázott a reptérre, a HR-es megkérdezte tőle: újságíró mit keres egy ilyen helyen? Csak nem riportokat akar írni vagy beépített ember? Igyekezett válaszolni, hogy nem tud a szakmájában elhelyezkedni, de közölték, nem gondolkodó embert akarnak, hanem olyan munkaerőt, akit irányítani lehet. Amikor pedig féléves keresés után végre megállapodott egy magát hivatalos fórumokon hirdető, munkaadónak látszó valakivel, a szélhámos honlapkészítő induló vállalkozásához egy hónapon keresztül napi nyolc órában (plusz hét vége) magyar és angol szövegeket íratott vele, amikor pedig fizetni kellett volna, nem válaszolt se telefonra, se e-mailre. Azóta tartozik az egyhavi pénzzel. Mercedes édesanyjával él az újpalotai lakótelepen.
„Sokszor találkozom olyan álláskeresőkkel, akik válogatnak, igazából nem akarnak mindenáron elhelyezkedni, dolgozni. Diplomásan, nyelvtudással is el lehet menni titkárnőnek, asszisztensnek, még ha nem humán vagy kommunikációs területen sikerül is az elhelyezkedés. Láttam sok humán értelmiségit, aki megtalálta a számítását, mert nyitott volt, átképezte magát, talált egy olyan határterületet, ahol addigi tudását is felhasználhatta. Attól még az embernek nem kell önmagát feladnia, hiszen érdeklődése, hobbija, társasági köre igazodhat a klasszikus humán értelmiséghez” – mondja a HR-szakember, aki szerint el kell fogadnunk, hogy ilyen a gazdasági és munkaerő-piaci helyzet, a lényeg, hogy a tudásunk legyen naprakész és mobilizálható.
És ha mégsem ez a lényeg?
„A munkahely-keresési próbálkozások sorozatos kudarcai, a csalódások, a kétségbeesés hamar az igényszint eséséhez vezet. Nem csupán az érdeklődési kör, a tapasztalat vagy a képzettség tekintetében, hanem a fizetésben is” – mondja Gyimesi Szilvia krízispszichológus, aki szerint a munkanélküli könnyen elveszíti az önbizalmát, s ha ráadásul anyagi tartalékokkal sem rendelkezik, türelmetlenné, kapkodóvá és kétségbeesetté válhat. És a reményvesztettség kifejezetten gátolja az állásinterjúra igyekvő munkanélküli önmagába vetett hitét, önbecsülését. Rossz állapotban valószínűleg nem lehet jól szerepelni az interjún.
Kudarc és kudarc
Két amerikai kutató, William A. Borgen és Norman E. Amundson még a nyolcvanas években modellezte le azt „a lélektani hullámvasutat”, ami a munkahely elveszítése után indul. Az első kétségbeesést, szomorúságot hamar felváltja egy lelkes, reményteli időszak, és ha valaki ebben az időszakban újra munkát talál, nem kerül bele abba az ördögi körbe, mely frusztrációk, csalódások során át elvezet a rezignálás, az apátia szakaszába. Mindenki másképpen reagál a veszteségekre, de ez a folyamat mintegy fél éven belül lezajlik, s a szakemberek szerint fél év után az ember már nem küzd ugyanúgy. Különösen egy bizonyos kor felett.
Mariann 48 éves, egykori kulturális újságíró, PR-os és tolmács öt éve munkanélküli. Néhány éve még baráti áron tudott egy VII. kerületi garzont bérelni, majd eseti fordítási megbízásai egyre ritkultak, és már azt se. Kitették a lakásból. 45 évesen költözött vissza szüleihez vidékre, az ország két legtávolabbi pontjára. Hol az egyikhez, hol a másikhoz, a szülők ugyanis elváltak. Vidéken persze még nehezebb állást találni, főleg egy humán értelmiséginek, ez a világ ugyanis szinte teljesen a fővárosra koncentrálódik. Egy HR-szakember azt javasolta neki, jobb, ha nem is próbálkozik tovább, mert a folyamatos kudarcélmények olyan nyomot hagyhatnak a személyiségén, hogy azt már nehéz lesz elhordozni. Az akkor még kizárólag diplomásokkal foglalkozó Ráday utcai munkaügyi irodán viszont az ügyintéző hölgy értetlenkedő tekintetek közepette közölte vele: nem létezik, hogy külkereskedelmi diplomával és két nyelvvizsgával nem talál állást. Ekkor kötelezően beutalta egy cég call centerébe. Itt hatvanezer forintért dolgozott egy hónapon keresztül, napi nyolc órában. „Muszáj volt elfogadnom – ecseteli Mariann, noha ez a munka se diplomát, se nyelvtudást nem követelt –, ha ugyanis nem fogadom el, akkor beszüntetik az önkormányzati támogatás folyósítását, amiért nem működöm együtt a munkaügyi hivatallal. Egy helyesírási teszten kellett átmenni, ahol arra voltak kíváncsiak, le tudom-e írni a gólya és a papagáj szavakat. A munka abból állt, hogy Tesco klubkártyával rendelkező ügyfeleket kellett telefonon hívogatni, és az egyik bank hitelkártyáját eladni nekik. Noha nagyon magas volt a szóba állási rátám, a hónap végén kirúgtak, mert nem tudtam kellő számú hitelkártyát rájuk beszélni.”
Mariann öt éve nem dolgozik, évek óta havi 22 800 forintból és a szüleiből él. Legutóbb az önkormányzati támogatást is megvonták tőle, ahhoz ugyanis egyhavi háztartási munkát kellett volna igazolni, amit ő nem tudott.
„A személyiség pozitív megítélése is sérül az álláskeresési kudarcok során. Az önérvényesítés, a kreativitás, a rugalmasság, a magabiztosság fontos értékek a mai munkaerőpiacon. Ha ebből kevés van, nem várhatjuk el, hogy hirtelen a munkakeresés kétségbeesett kapkodása közben találunk rá ezekre a tulajdonságokra. Nagyon nehéz ebben a helyzetben segítséget találni a megrendült önbizalom kezelésére. A család kezdeti együttérzése egy idő után türelmetlenségbe, leértékelésbe fordul át. A barátokkal is megszakadhat a kapcsolat, hisz más életritmusban élnek, más problémákkal, más napi teendőkkel vannak elfoglalva” – mondja a szakember.
Mihály éppen kilenc hónapja munkanélküli. Segélyt nem kaphat, mert a korábbi állása megszűnésekor kimerítette a keretet. Legutolsó munkaviszonya – szabadidő-szervező koordinátor volt egy budai szakközépiskolában – mindössze tíz hónapig tartott, a munkanélküli-segélyhez tizenkét havi munkaviszony szükséges. Ugyanezért önkormányzati támogatásra se jogosult, mivel az csak azoknak jár, akik korábban munkanélküli-segélyt kaptak. Történelem–magyar szakos tanári diplomájával és kulturális menedzseri végzettségével év eleje óta több mint kétszáz helyre jelentkezett, ebből kettőre hívták be.
A maradék helyek nyolc százaléka adott valamiféle udvariassági vagy nemleges választ. Tavasszal vezetői protekcióval jutott be az MTVA DiPro közmunkaprogramjába, ahol az internetes Ki Kicsodát szerkesztette. Itt a diplomát igénylő szerkesztői munkával 65 ezer forintot keresett, de ez csak három hónapig tartott, mivel megszűnt a program. 43 évesen a szüleinél lakik, az idős, beteg nyugdíjas házaspár tartja el. Külön élő gyermekét az anyja neveli, akit támogatni évek óta nem tud, minimálisan se.
