"Erről nem mi tehetünk" - hajtogatta sajnálkozva Radnai Péter, a BB producere távozóban a pszichiátriai osztályról, ahol P. Évát, a műsor első részének eladósodott, távolba meredő és összefüggéstelenül motyogó nyertesét látogatta meg. "Évi nem fogadott el tanácsokat, vagy ha igen, akkor is rosszakat. Hiába próbáltam a megfelelő útra terelgetni" - magyarázkodott Radnai a bulvársajtónak.
"A médiában szeretnék dolgozni"
Ha megkérdezték a válogatáson, miért jössz ide, a többség azt mondta: "mert nem történik semmi az életemben." Az elsők közül Györgyi ruhabolti eladó, rapszodikus művészlélek. A családjától különvált Oki épphogy csak köszönt lányának, ha összefutottak. Leslie, a beilleszkedési problémákkal küzdő színes bőrű srác nem győzött magyarázkodni nemi hovatartozásáról. Renátónak a keresztanyja volt a legközelebbi rokona az országban. "Nézd meg a társaságot. Mindenki defektes így vagy úgy" - mondta egyikük. Tény, hogy stabil állása, családi háttere vagy biztos párkapcsolata többségüknek nem volt. Sokan jöttek peremhelyzetből, identitászavarral. Más nemzetiségű szülők, hosszabb külföldi tartózkodás, homoszexuális orientáció, csonka család.
Mások viszont nagyon is tudták, hol a helyük az életben: elöl. "Apám, neked benn a helyed!" - biztatták őket a haverok. Bizonyára úgy képzelték, aki jó az osztály bohócának, elszórakoztat egy országot is.
A kisebbrendűségi érzéssel küzdők adták a másik végletet. Klárik, Mártik, Danik és Ferik, akiknek arca, hangja mára összefolyik. Még egy valamirevaló becenevet sem sikerült összeszedniük húsz-egynehány év alatt. Nem kevesebbet reméltek, mint egy kis értelmet az életüknek.
De milyen szempontjai voltak a készítőknek? "Legyen nagyon jóképű vagy extrém és vad. Jó, ha van benne exhibicionizmus, és legyen benne titok, amit a néző csak később fejt meg. Kell egy elkényeztetett kis picsa, egy mindenki jó barátja, egy viccfigura, egy visszafogott arc, egy vadállat" - magyarázza egyikük. Amióta Okival a műsorban kellett közölni lánya halálhírét, arra is ügyelnek, hogy "ne legyen a családban olyan, akinek az állapota komolyra fordulhat".
Odabent sokféle, sokszor ellentmondó elvárásoknak próbálnak megfelelni. "Bevállalós vagyok, bármit megcsinálok" - ígérték beszavazáskor. "Nem hozok szégyent rátok" - üzenték haza. "Mindig magamat adom" - mentek elébe a vélt nézői igénynek. Az efféle fogadkozás oda vezet, hogy végül nincs mihez igazodni. Benne vannak minden őrültségben, sírnak-rínak, ordítoznak, produkálják magukat medencében, ágyban, táncparketten. Ha a hangulat kezd leülni, beküldenek nekik néhány rekesz alkoholt. Alig kapnak visszajelzést, kénytelenek a műsorkészítői entitásba mint egyetlen külvilágból jövő jelzésbe kapaszkodni. Különös, gazda-háziállat viszonyra emlékeztető kapcsolat épül ki, amit erős ráutaltság jellemez - a gazda ráadásul kiszámíthatatlan pszichopata. "Saját gyerekeinkként kezeltük őket. - emlékszik Árpa Attila, a Való Világ 1. és 2. producere. - Amikor azt láttam, hogy az egyik idegileg nem bírja, behívtam a riportszobába beszélgetni, kicsit helyrepofozni, vagy benyomtuk a kedvenc zenéjét. Ami tilos, mert ennek a műsornak pont az a lényege, hogy valaki kiboruljon, dráma legyen, tragédia."
A négyszemközti beszélgetések a szeparált szobákban csak növelik a tehetetlenségérzetet. A bentlakó nem látja partnerét, de úgy érzi, az jót akar. Emiatt nehéz ellenségként tekinteni a sakkfigurákat mozgató arctalan hatalomra. A játékosok megpróbálnak érzelmi kapcsolatba kerülnia készítőkkel. Rendszeresen a becenevén szólítják Stohl Andrást, miközben ő - a feszültség növelése érdekében - szándékosan szenvtelenül, olykor durván kommunikál.
Rezervátumból rezervátumba
A lefutott szériák forgatókönyve szerint középtájon egyre több játékosnak kezd derengeni: nem ő nyer. Ettől fogva csak arról álmodnak, milyen jó lesz, ha vége az egésznek. Kint a nagy élet vár, végtelen bulizás. Hajszálra ugyanazok a vágyak, mint beköltözéskor.
Kint nemhogy nagy élet nincs, de még az a kicsi sem, amit egykor otthon hagytak. Sértődött szerelmeseket, csalódott szülőket, kezdetben ajnározó, majd rosszindulatú szomszédokat találnak. Rajtuk ragad a szerep, amit még csak nem is ők formáltak. Panaszkodnak, hogy képtelenek normális életet élni, noha előtte épp azt nem akartak.
A kiesettek egy idő után már nem kapják meg az egykori figyelmet a tévécsatornától, ami nem csoda, hiszen kereskedelmi vállalkozásról van szó. A szereplők legtöbbjében pedig onnantól nincs már profitlehetőség. Ám egyesek további magánéleti és egzisztenciális segítséget várnak. Megszokták, hogy fontosak. Arra mindkét csatornánál volt lehetőség, hogy "tévépszichológustól" kérjenek segítséget - de a telefonos lelkizés után terápiás kapcsolat sehol nem jött létre.
Esély vagy hátrány
A csatornák meghatározott idejű szerződést írtak egy, illetve három évre. A játékosok úgy érezhetik, terveznek velük, holott ez nem automatikus, a produkció gazdái - papíron legalábbis - nem ígértek ilyesmit. "A beköltözés előtt nem, a játék után annyit mondunk, hogy ha valakinek vannak tervei, és úgy látjuk, van bennük fantázia, támogatjuk. Többször előfordult, hogy menedzserek még a műsor alatt fel-figyeltek valakire" - mondja Dobsi Adrienn, az RTL Klub sajtófőnöke. Az már más kérdés, hogy ezek miféle menedzserek, és valójában ki jár jól a felbukkanásukkal. Árpa Attila megerősíti, hogy senkit nem hitegettek. "Majd bolondok lettünk volna. A csatorna annál sokkal pénz- és sikerorientáltabb, mint hogy jótékonyságból ajánljon állást. Mint ahogy azt sem mondtuk mindenféle elborult arcnak: Viccelsz velünk? Te a médiában? Ne nevettesd ki magad. A valóságshow egyébként nagyon is karriercsináló, csak éppen nem azoknak, akik benn vannak."
A csatornák ugyanakkor meghagyják a lehetőségét, hogy ha valaki (akit ők ástak elő a nyilvánosság számára) viszi valamire, részesüljenek a produktumból - közvetlenül vagy reklámértékben. Adódtak haknik, de ezek bevételéből az adott tévé csak néhány esetben vont százalékot. Az sokkal rejtélyesebb, hogy egy ilyen alkalommal vajon mi történik a színpadon. "Attól függ, ki mit tud, és mire van igény. Ezt és a fellépti díjat mindig a játékosok egyeztetik a meghívóval. Akinek jó hangja van, előad egy-két számot. Szabolcs például, aki nem egy magamutogató fajta, mixerkedik. Laci sokkal jobban kommunikál, úgyhogy ő vicces történeteket ad elő, mindenki autogramot osztogat, a lányok táncolnak" - mondja Dobsi Adrienn.
Működik egy informális indíttatású gondoskodás is; írói, énekesi, műsorvezetői ambíciókat támogattak akkor is, ha az illető feltehetően nem szerepelt a tévések hosszú távú elképzeléseiben. Zsolti szakácskönyve, Béka mulatós lemeze siker, de senki nem gondolhatta komolyan, hogy az Én és Györgyi című önéletrajzi könyvre vagy az Iti a földönkívüli című cédére bárki kíváncsi lesz.
A sajtóérdeklődés évek elteltével is jól jön, hiszen minden Békáról, Elvisről, Éviről szóló tudósításban szerepel az érintett műsor címe. Ebből a szempontból Majoros Péter (Majka) bizonyult a legnagyobb dobásnak. A sajtófőnök szerint "vele kapcsolatban bármi - főleg szerelmi életének alakulása - bármikor eladható". Még mindig napirenden vannak Párkányi Éva, Renátó Pavesi vagy Molnár Anikó életeseményei. Más szereplők idegösszeomlás árán sem tudnák fenntartani az érdeklődést. "Mi egyformán figyelünk mindenkire, nem mi döntjük el, hogy ki eladható, hanem elsősorban a közönség. Nem véletlenül szavaznak ki valakit az első körökben. Ha még a tévében sem szeretnék őketnézni, akkor nyilván olvasni sem akarnak róluk" - teszi hozzá Dobsi Adrienn.
Van olyan is, aki maga nem kér az istápolásból. Varga Andrea (Kismocsok) és Rita, a másság diadalát hirdető páros nem áll szóba a tévésekkel. Horváth Zsanett sem adta meg nekik új telefonszámát. Lassan Zoltán (Pongó), Molnár Anikó és Vitkó László látványosan rúgta össze a port egykori "kenyéradójával" - súlyos milliókat kockáztatva ezzel.
Az üzlet az üzlet
A mérleg megvan, az első két-két rész szerződői ma már tudják, mennyit nyertek a bolton. A csatornák bevétele - sajtóinformációk szerint - bruttó tízmilliárdosra becsülhető (ez 70 százalékban a direkt reklámból, 20 százalékban a telefondíjakból - legalább ötmillió SMS-ből - származik). Hogy a szereplők mennyit kerestek, változó. A Big Brother gyártója havi fizetést (kb. bruttó 80 000 forint) adott a bent töltött időszakra. A VV olcsóbbra hozta ki: ugyanennyit fizettek, de csak egyszer, kijövetelkor. A népszerűbb játékosoknak további tízezrek jutottak a fellépésekért, néhányuknál egy-két alkalmi reklámszerződés és állásajánlat is beesett. Az egyenleg már nem ilyen szép, ha beszámítjuk a kieső munkabéreket. A nyertesek közül azok jártak jól, akik tárgynyereményt is kaptak, igaz, a kizárólag készpénzt nyerő két Big Brother-es is fel tud mutatni két Debrecen környéki telket, egy pesti garzont és egy adósságokkal terhelt, félkész házat.
A készítők megpróbálnak valamit visszahozni a játékosokra áldozott alapból; többmilliós szankcióval, illetve kártérítés megfizetésével sújtották vagy készülnek sújtani egykori partnerüket. Két esetben megindult az eljárás, további kettőnél rezeg a léc. Javában zajlik az a per, amiben a Big Brothert készítő kft. összesen hétmillió forintot követel az RTL Klubtól és a Pongó művésznéven futó Lassan Zoltántól, amiért az a TV 2-vel kötött szerződését megszegve átpártolt a konkurenciához. Vitkó Lászlótól, a VV2 nyertesétől megvonták a nyereményéből még ki nem fizetett hárommillió forintot, mert a győztes így nyilatkozott: "Nem adom az arcom a VV3-hoz." Az még kérdéses, hogy a hárommilliós veszteség tetéződik-e ötmillióval "a csatorna jó hírének veszélyeztetése" miatt.
Csak még egy percet!
Nem mondhatni, hogy mindenki rosszul jár, aki szereplést vállal a reality műfajban. Az országosan ismertté vált negyvenöt emberből öten most is rendszeresen dolgoznak a sajtónak, néhányan - Stohlék és Pélyék nyomdokain - párkapcsolatukat, sőt gyermeküket is a műsorkészítőknek köszönhetik. A többség úgy nyilatkozik, nem bánta meg, hogy jelentkezett, bár nem biztos, hogy újra megtenné. Csak néhányan vannak, akik a mai napig nem tudnak megbocsátani, ők úgy érzik, kihasználták őket. Minden résztvevő beszámol küzdelmekről, csalódásokról és hátrányokról, amit a közszereplés miatt szenvedett el. Elismerik emellett, hogy fontos tapasztalatokra és önismeretre tettek szert, de - a most is képernyőn lévők kivételével - egy kívánságuk közös: felejtsék már el végre és hagyják élni őket.
A pénzügyi mérleg mellett a műsorkészítők morálisan is próbálják a helyére tenni ezt a megbízásukat. A leggyakrabban felbukkanó motívumok: a "felnőtt emberek", az "aláírták", a "csak tőlük függ, hová jutnak", illetve a "soha senkit nem akadályoztunk abban, hogy kijöjjön" kezdetű mondatok. "Amikor az első valóságshow elkészítésére felkértek, sokat gondolkodtam, hogy elvállaljam-e, de azt is tudtam, hogy egészen új dologban vehetek részt - magyarázza Müllner Dóra szerkesztő (Bár, Farm, Big Brother). "Egy dolgot már az elején eldöntöttem, sosem teszek olyat, amit később, ha szemtől szemben állok egy játékossal, ne vállalnék. Azt pedig semmiképp sem szabad elfelejteni, hogy ezekben a műsorokban nem korlátozott képességű, magukról mit sem tudó, bábként mozgatott emberek szerepeltek. Az már más kérdés, hogy a kinti folyamatokat - például a bulvársajtó viselkedését - nem mindig lehetett kontrollálni. Egészen biztos, hogy a feldolgozáshoz segítségre van szükség, de hogy kinek kell nyújtania azt, nehéz kérdés." "Elegem van már a témából -csattan fel Árpa Attila. - Kereskedelmi szempontból létjogosultsága van mindennek, ami nézettséget generál, és nem sodorja veszélybe a sugárzási engedélyt. Mi mindenkinek fogtuk a kezét, aki kijött a villából. Egy pszichiátriai kezeléshez a műsorkészítőnek semmi köze, felnőtt emberekről beszélünk. Jó, nyilván vannak pontok, amikor a csatorna kihasználja a tudatlanságukat. Szerződéskötéskor beveti a jogi hátterét, ravaszságát, tapasztaltságát, és a játékos aláír egy megállapodást, amit egy normális ember soha nem írna alá. De aki ügyes, az hasznára tudja fordítani a dolgot."
Azok jöttek ki jól a dologból, akik bekerülésük előtt már letettek valamit az asztalra, így volt hová visszamenniük. Egy üzlet, egy állás, egy családi vállalkozás. A tévészereplés nem okozott lelki megrázkódtatást Popeynek, aki hazament Szegedre, és folytatta a képzettségének megfelelő munkát a családi cukrászatban. Elvis már a második tetoválószalonját nyitja. Nem volt kiépített egzisztenciája Majkának, Zsoltinak vagy Bálintnak, ők viszont valóban meglévő képességeket fedeztek fel magukban, és volt elképzelésük azok kamatoztatására. Bajba azok kerültek, akik azelőtt sem tudták igazán, mihez kezdjenek, és erre odabent sem ébredtek rá, vagy irreális ötleteket dédelgettek. Leginkább ők próbáltak a tévétársaságokba kapaszkodni, és ma sérelmezik, hogy azok nem oldották meg az életüket. A nyilvánosság nem javított a helyzetükön, inkább csak láthatóvá tette hiányaikat. És azoknak, akik leszerepeltek, senki nem ad többé öt perc nyilvánosságot a szépítésre.
Kempf Zita
| "Ez a játék összetört egy kicsit" Kovács Orsolya (Solya, VV2) a főváros XVIII. kerületéből származik. Mielőtt jelentkezett a műsorba, szolárium-szalonban dolgozott, és igyekezett megszerezni az érettségit. Kovács Orsolya: Egy szobában laktunk anyukámmal és az öcsémmel. Édesapám meghalt, szegények voltunk. Nem volt semmi arra utaló jel, hogy ebből van esélyünk kiszakadni. A válogatás előtt három héttel halt meg a nagymamám, és költöztem el az akkori páromtól. Rossz idegállapotban voltam, úgy éreztem, nincs mit veszítenem. MN: Úgy gondolta, hogy egy tévéshow jót fog tenni? KO: Csak annyi volt bennem, hogy összedőlt a világ, változás kellett. Meg hazudnék, ha azt mondanám, nem vágytam arra, hogy ismerjenek, hiszen ötéves korom óta arra készülök, hogy színpadon legyek. Mégis elbizonytalanodtam - már a beszavazóshow-n. Két lánnyal voltam együtt, és magamban azért drukkoltam, hogy a tornyuk menjen magasabbra az enyémnél. Addigra belegondoltam ebbe az egészbe, hogy mi lehet utána, de már fogott a papír. MN: Miről szólt a szerződés? KO: Három évet írtam alá. MN: Vagyis a televízió alkalmazottja lett? KO: Nem, mert anyagi juttatást nem kapok. Egyszerűen a tévétársasághoz tartozom. MN: A csatorna arca? KO: Igen, mondhatjuk így. MN: Ez miben nyilvánul meg? KO: Voltam többször a Delelőben meg a Reggeliben. A Balázs-show mindenkinek kötelező volt, "Beszólok Solyának" ez volt a címe. A közönségből néhányan megvádoltak, hogy kétszínű vagyok. Mások meg megvédtek. MN: Nem várta meg a szolárium? KO: Nem akartam visszamenni, mert ez a játék összetört egy kicsit, nem voltam teljesen tisztában magammal. Nem tudtam volna elviselni, hogy az emberek azért járjanak oda napi tizenhat órában, hogy engem meglessenek. Épp eléggé zavar, ahogy némely ember bámulni tud. MN: Mihez kezdett? KO: Mondtam a lányoknak, hogy kacsingatok az éneklés felé. Mondta Mónika, hogy ő is. Akkor Csöpke, hogy ő is. Megbeszéltük kupaktanácsban, hogy akkor hogy lesz. Móni mondta, hogy neki van egy ismerőse, egy szövegíró. Meghallgatott minket, és azt mondta, oké, ez használható. Elég jól fel volt építve a koncepció. Felhívott egy menedzser is, az mondta, hogy csinál nekünk lemezt. MN: Ő is ismert név a szakmában? KO: Igen, Kismocsokkal foglalkozott előttünk. Lettek dalok is, egyszerű poposak, a szerelemről. "Ha vár rád, ki úgy ölel át, mint a szél..." Ezért márfizetnünk kellett ötszázezer forintot. Az édesapám örökségéből vettem el, Móninak az anyukája adott. Mo-Soly lett a nevünk: Mónika és Solya. Ott hagytuk a demót az összes kiadóban, de sehonnan nem hívtak vissza. Ma már azt mondom, igazuk volt. Sajnos nem volt valami művészi produkció. Megfizettem a tanulópénzt, de senkit nem hibáztatok. Egyetlen dolgot köszönhetek a műsornak, hogy elkezdtem hinni magamban, mert nyolcezer ember közül sikerült bekerülni. Csak azt sajnálom, hogy igazi érdemek nélkül lettem ismert. Azelőtt ötvenfős baráti társaságom volt, mostanra hárman maradtak. Azt mondták, a tévében nem az az ember voltam, akit megismertek. Ha tehetném, átplasztikáztatnám a fejem, fekete hajam lenne és Katalinnak neveznének. |
| "Nem bántam meg" Sokan irigyelték a komáromi Nagy Juditot, mert ő volt az, aki először tévés munkát kapott, miután elsőként szavazták ki a BB1-ből. A kieső játékosok menedzsere lett, ő úgy fogalmaz: koordinátor voltam. "Az volt a dolgom, hogy megszervezzem a játékosok programjait, interjúit, és elkísérjem őket mindenhová. A sajtóreferens, a producer és a marketingigazgató sokat segített, mert ilyesmit nem csináltam azelőtt. Határozott idejű vállalkozói szerződésem volt a második széria végéig. Szerettem jönni-menni, rendes fizetésem volt, állták a szállásköltséget, egy cégtől kaptam autót, elkezdhettem Kandász Andrea médiaiskoláját. Aztán a BB2 után a dolgok kezdtek elromlani, mert az a rész már nem volt olyan sikeres. Sorra mondták vissza a fellépéseket: 'Unjuk ezeket a valóságshow-kat, inkább meghívunk egy zenekart.' A játékosok csalódottak voltak, hogy nincs körülöttük az a felhajtás, amit az első résznél láttak. Nagyon gyorsan vége lett mindennek, lejárt a szerződésem, albérletet és járulékokat kellett fizetnem, kezdett rosszul menni. Nem kértem, hogy adjanak más munkát, akkoriban tapasztalt tévések is munka nélkül maradtak. Hazaköltöztem, és a neheze akkor kezdődött. Gúnyneveim söpörtek végig a városon, kárörvendőn néztek rám: 'Na, nem jött össze neki Pesten.' Sokszor olyan depresszióm volt, hogy nem bírtam kimenni az utcára. Próbáltam elhelyezkedni, de rettentő nehéz volt, mindenhol elutasítottak. Számtalanszor jutott vissza a fülembe 'ide egy valóságshow-s picsát nem veszünk fel'. Bár azóta van állásom (amiért nagyon hálás vagyok), még mindig érzem az előítéleteket. Csak mert két évvel ezelőtt kettő hetet töltöttem a házban. Lassan másfél éve nem találok párt. Ezzel együtt nem bántam meg, mert lett egy komoly kapcsolati tőkém. A múltkor például szerettem volna koncertre menni, és csak egy telefonomba került." |
