Az egészségügyi háttérdolgozók helyzete

Utolsó sorban

szerző
Fülöp Zsófia
publikálva
2018/2. (01. 11.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Van az egészségügyi ellátórendszernek egy különösen mostohán kezelt rétege: karbantartók, takarítók, adminisztrátorok, akiknek a munkája elengedhetetlen a zavartalan működéshez. Ők hosszú évek óta kimaradnak az ágazati bérrendezésből.

„A kórház állapota siralmas, a csövek a falban ezerévesek, bármikor eltörhetnek, csak toldozgatjuk-foldozgatjuk őket, nincs pénz anyagra. Ha valami sürgős és a kórház működését veszélyezteti, akkor kerítenek rá pénzt és megoldják. Egyébként sokszor csak több hónapos késéssel tudja az intézmény kifizetni az anyagokat, én már nem is szeretek átutalásos számlát vinni, csak készpénzest. Az eladók meghitelezik az anyagokat, nagy vevők vagyunk, nem akarják ezt elveszíteni. Legkésőbb az év végi kompenzációból megkapják a pénzüket. Láttam már olyat, hogy egy 300 ezres számlát 9 hónapig nem tudtunk kifizetni. De ez nem csak a műszaki osztályon van, a tejért és a kenyérért sem tud rögtön fizetni a kórház” – meséli egy fővárosi kórházban dolgozó fűtő. A feladatai közé tartozik a műszaki anyagok beszerzése, a kazánok karbantartása. Reggel 7-től délután 3-ig tartó munkaideje mellett műszaki ügyeletet is ellát, olyankor 24 órát tölt a kórházban, a kisebb szerelési munkákat elvégzi, a nagyobbakat bejelenti a szerelőbrigádnak. Majdnem 30 év munkaviszony után a garantált bérminimumot kapja, amely idén január 1-jétől nettó 123 ezer forint (tavaly ez 107 ezer volt). Az ebédre 50 százalékos kedvezménnyel fizethet be a munkahelyén, de cafeteria nem jár neki. A férfi az egészségügyben dolgozó nem egészségügyi végzettségű munkavállalók kategóriájába esik, akik minden évben kimaradnak az ágazati béremelésből.

 

Pótolhatatlanok

Ebbe a kategóriába tartozik a kórházak technikai személyzete: takarítók, karbantartók, a konyhán dolgozók, gazdasági és informatikai szakemberek, adminisztrátorok. Azok, akik nem valamely külsős cég, hanem a kórházak alkalmazásában állnak, nagyjából 15–20 ezren vannak. Fizetésüket a közalkalmazotti bértábla és a bérminimum alakulása határozza meg, és hosszú évek óta kimaradnak az egészségügyi ágazati béremelésből. „Pedig speciális területen dolgoznak. Ha egy utcában nincs világítás, sötétben is hazatalálnak az ott lakók, viszont ha egy műtőben kiég egy lámpa, ott szó szerint megáll az élet. Ezek a dolgozók pótolhatatlanok, ha ők nem teremtik meg a megfelelő körülményeket a munkavégzéshez, a legmenőbb sebészprofesszor is tehetetlen. Nélkülük az egészségügyi ellátórendszer órákon belül leállna” – mondja Kiss László, az 5.12 Szakszervezet, a Tiszta Egészségügyért elnöke, aki maga is ápoló. Hozzáteszi, sokszor veszélyes munkakörökben dolgoznak ezek a munkavállalók, a mosodákban vagy sterilizálókban éppúgy fertőzéseknek vannak kitéve, mint az ápolók vagy az orvosok – a takarítókról nem is beszélve.

Egy nyugat-magyarországi kórházban dolgozó forrásunk 15 éve takarító az intézményben, s bár a munkája miatt kaphatna, nem jár neki veszélyességi pótlék. „Leginkább arra kell figyelni, hogy tűbe ne nyúljon bele az ember. Kapunk kesztyűt és szájmaszkot, kézfertőtlenítő is van, erre nem lehet panasz” – meséli. Délelőtti műszakban, reggel 6-tól délután 2-ig dolgozik, illetve két hétvégén, ez kötelező, de szabadnapok járnak érte. A fekvőbetegosztá­lyokat takarítja, most már többet is, mert egyre kevesebben vannak. „Régen nem volt túlóra és egy osztály jutott egy takarítóra, most viszont kevesen vagyunk, sokan elmentek nyugdíjba, és bár maradtak volna utána is, erre nem volt lehetőség (az 1700/2012-es kormányhatározat korlátozza a közalkalmazottak nyugdíj melletti továbbfoglalkoztatását – F. Zs.), így most több osztályon takarítunk egyszerre. A kötelező hétvégéken túl a szabadnapokon is be lehet vállalni a munkát, és kell is, ahogy a túlórát is, kevés az ember.” Emellett, ha idejük engedi, besegítenek az ápolóknak is, dobozokat hajtogatnak, elviszik a vért a laborba, lehúzzák a távozó betegek után az ágyneműt. Ő a kórház alkalmazásában áll, munkaruhát nem kap, de az osztályon van egy mosógép, ott kimoshatja a fehér nadrágot és pólót. Ha van rá pénz, kapnak mosószert is, ha nincs, azt már maguk veszik. Azt mondja, az intézmény higiénés feltételei rendben vannak, de ez igen nagy logisztikát igényel. „A tisztítószereket a főnővér rendeli és osztja ki, egy hónapban egy takarító háromszor kap fél-fél litert. Ez nagyon ki van számolva, épphogy csak elég. Amíg egy osztályt kellett takarítani, jobban kijöttünk, így, hogy több a feladat, már nehéz, nem kapunk több tisztítószert.” A nő 92 ezer forintot kap kézhez 15 év munkaviszony után úgy, hogy egy éve a kórház megemelte egy kicsit a fizetését. „Aki sokat volt táppénzen, annak nem járt, megszabták a feltételeket. Azt ígérték, idén is raknak rá egy kicsit, majd meglátjuk.” Másfél évtized alatt mindössze 17 ezer forinttal emelkedett a bére.

Dél-alföldi kollégája kevésbé szerencsés, ő három és fél éve dolgozik egy kórház takarítójaként, külsős cég alkalmazásában, ahol elmondása szerint sokszor fenyegetik őket a szabadság „elvesztésével” és a bérlevonással, a cégen belül semmiféle megbecsülést nem érez. Heti 42 óráért 84 ezer forintot visz haza úgy, hogy majdnem minden hétvégén dolgozik. A kórházi osztályt viszont szereti. „Nem mondom, hogy minden rendben van, de ettől sokkal rosszabb helyek is akadnak. Ha az ember a gyalázatos bérezés mellett viszonylag emberi bánásmódban részesül, és élhető a légkör, sok áldozatot képes vállalni. Akár az alacsony fizetést is.”

Kiss László szerint helytelen az a megközelítés, hogy az egészségügyi intézmények technikai dolgozói bármikor pótolhatók és munkájukhoz nincs szükség speciális szakismeretre. „Lehet, hogy nincs egészségügyi végzettségük, de szakismeretük van és kell is. Sokszor hosszú betanulás után tudják csak megfelelően elvégezni a feladatukat, amit el kellene ismerni – a bérezésben is.”

 

Pénzhiány

Az egészségügyi államtitkárság 2016 nyarán állapodott meg a reprezentatív szakszervezetekkel (MSZ EDDSZ, MÖSZ) és a szakmai kamarákkal (MESZK, MOK, MGYK) az orvosok és szakdolgozók négylépcsős béremeléséről. Ebből ismételten kihagyták a technikai munkatársakat, bár a MESZK akkor hangsúlyozta: értük is harcoltak, ám az utolsó körben mégis kimaradtak a béremelésből, Balog Zoltán emberminiszter annyival emlékezett meg a dologról, hogy „a technikai dolgozók bérrendezése a kórházak feladata”. Hogy mindezt milyen forrásból tegyék az intézmények, és hogy várható-e a közeljövőben kormányzati döntés a szektor béremeléséről, nem tudni, mert kérdéseinkre az Emmi lapzártánkig nem válaszolt. Kiss László szerint a kórházak finanszírozása nem elégséges, egyértelműen központi megoldásra van szükség, ezzel a problémával az intézmények magukra vannak hagyva. „Nagy a felháborodás a technikai munkatársak körében is, és bár nincs önálló szakszervezetük, szükség volna rá, úgy talán hathatósabban tudnának fellépni. Nem tudom, mit hoz a tavasz, de abban biztos vagyok, ha sztrájkról vagy bármiféle megmozdulásról lesz szó, ők is ott lesznek a frontvonalban.”

Már csak azért is, mert az egészségügy problémái befolyásolják az ő munkájukat is: mindennapi munkavégzésüket lelassítja, ellehetetleníti a pénzhiány. „Munkaruhát kapunk, kétévente két garnitúrát, ha közben elszakad, néhány hét múlva pótolják, addig a sajátodban dolgozol. A szerszámokkal több a probléma, ma már általában minden van, ami kell, de volt, hogy saját szerszámokkal dolgoztunk. Ha van anyag, mindent megoldunk, de ez olyan, mintha szarból építenénk várat. Ritkábban, mint régen, de még mindig előfordul, hogy otthonról hozunk be csavart, villanykapcsolót, hogy menjen a munka” – meséli a budapesti kórházban dolgozó fűtő. Egy másik fővárosi forrásunk évekig festőként dolgozott egy kórházban, ő is a pénzhiányra emlékszik vissza. „Szűkös kerettel dolgoztunk, sokszor nem érkezett olyan mennyiségű és minőségű anyag, amilyen kellett volna. Ilyenkor megmondták, mi a prioritás, mi pedig mindent megtettünk, amit tudtunk abból, ami volt. Kreativitással és rátermettséggel sok mindent meg lehet oldani, de egy idő után terhes lett, hogy hiába mondtunk bármit, nem lehetett mást csinálni, annyi volt rá a forrás. És láttam, ahogy a beteghordók a gumikesztyűkkel üzletelnek, mert abból sem volt elég, meg a beteg hozta a pelenkát.” A másik férfi hozzáteszi: az ápolókkal jó a viszony, nekik sokat segítenek, de úgy érzi, az orvosok lenézik őket. „Nem járunk fehérben, mi csak a kékköpenyesek vagyunk. Pedig nélkülünk nem menne a kórház.”

Erre panaszkodott néhány általunk megkérdezett adminisztrátor is. Egy szintén dél-alföldi intézmény (immár volt) dolgozója sokszor hallotta betegektől és orvosoktól, ápolóktól egyaránt, hogy ő „csak az irodista, ő csak a papírmunkát csinálja”. Több osztályon is dolgozott, zárójelentéseket és vizsgálatkérőket írt, az ambulancián az orvos mellett volt írnok. „Soha nem a munkával volt a bajom, hanem a motiváció hiányával. Azzal, hogy nincs egészségügyi végzettségem, ezért nem kaptam pótlékokat, de ugyanúgy bementem a kórtermekbe a vizitekre, mint az ápolók és az orvosok, ugyanúgy ott ültem a sürgősségin a rühes beteg mellett. Hogy majdnem 50 évesen bruttó 176 ezer forintot kerestem, és hogy hiába ígérték be a cafeteriát, azt sem kaptuk meg” – meséli és megjegyzi, a kórház felújításáig a körülmények is hagytak némi kívánnivalót maguk után. „Télen nem bírták felfűteni az ügyeleti szobát, így 18 fokban ücsörögtünk, nyáron nem volt légkondi, akkor 40 fokban dolgoztunk – és feküdtek néhány szobával arrébb a szerencsétlen betegek is. Bár 7-től délután 3-ig dolgoztam, ha ambuláns nap volt, sokszor csak 5-kor szabadultam el, a túlórát sosem fizették ki, igaz, legalább le lehetett csúsztatni.”

Máshol erre sincs mód: egy nyugat-magyarországi kórház adminisztrátora arról számolt be, hogy bár sokszor kell túlórázni, se pénz, se lecsúsztatás nem jár érte. „Mindenre kevés a pénz, van, hogy elfogy a papír, kifogy a patron a nyomtatóból, nem tudunk fénymásolni vagy nyomtatni, van, hogy a főnővér maga veszi meg, amíg nem lesz rá újabb forrás, vagy kérünk másik osztályról, ha nekik még maradt” – meséli egy harmadik adminisztrátor. A túlterheltséget ők is érzik, több munkaerőre lenne szükség. „A kórházban, ahol dolgozom, néhány évvel ezelőtt a mostani műszaki állomány háromszorosa-négyszerese dolgozott” – teszi hozzá Kiss László. A mentőknél szintén emberhiány van a technikai dolgozókból: egy 28 éve ott dolgozó forrásunk szerint egy-egy szerelőműhelyben két-három ember dolgozik, nekik kell rendben tartani a mentéshez szükséges olyan alapfelszereléseket, mint a hord­ágy, vagy magát a mentőautót is. „Benne vagyunk a mentésben, még ha csak közvetetten is, a biztonságos kivonuláshoz nekünk is közünk van, és bár a beteggel nem érintkezünk, nélkülünk sincs mentés. Ehhez képest mindig az utolsók vagyunk a sorban” – mondja. Ő ennyi év után is a bérminimumot keresi és kap évente 6 ezer forintnyi cafeteriát. „Ha a közalkalmazottak sztrájkolnak, azt mondják, mi nem oda tartozunk, hanem az egészségügyhöz. Ha az egészségügyi dolgozók béremelést kapnak, abból viszont kimaradunk. Kik is vagyunk mi egészen pontosan?”

szerző
Fülöp Zsófia
publikálva
2018/2. (01. 11.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...