Helyből húsz – júliusi programok

  • 2012. július 4.

Rólunk

Kedves Kártyatulajdonos!

Szeretnénk tájékoztatni partnerintézményeink júliusi kiemelt programjairól, melyekre az olvasókártya húsz százalék kedvezményt biztosít. További részletek az intézmények weboldalain és a jegypénztárakban találhatók.

5. Ördögkatlan Összművészeti Fesztivál – 2012. augusztus 1–5.
Nagyharsány–Kisharsány–Palkonya–Vylyan Terasz–Szoborpark

Az Ördögkatlan szervezői, Bérczes László, Kiss Mónika és barátaik a minőséget és az emberi léptéket állítják középpontba. Azt szeretnék, ha a mezítlábas fesztiválon fellépő művészek, a látogatók és a helyiek itt valóban találkoznának, együtt lennének, és az évnek legalább ezen az öt napján szép és jó lenne az a sok ezer ember, aki a Katlanba látogat. Szigetet akarnak létrehozni, a párbeszéd, a nyitottság, az emberség szigetét, ahol – a fesztivál örökös védnökét, Cseh Tamást idézve – jobbik-szebbik részükkel fordulnának egymás felé az emberek, miközben a derű és a szabadság mezején a másik védnököt, Törőcsik Marit követnék: „mi nem vagyunk normálisak!” Tavaly sok ezren kurjantották jókedvűen a színésznővel együtt ezt a mondatot, és közben cinkosan ugyanazt gondolták: „éppen hogy mi vagyunk normálisak, akik kiszakadunk a személytelen hétköznapokból, zenét hallgatunk, színházat nézünk vagy csak elheverünk a fűben, és örülünk, hogy élünk, hogy együtt vagyunk.”

Ott lesz: a Galapiat Cirque (Cirkuszszínház Franciaországból), Les Aphostrophés, Pintér Béla Társulat, Caligula helytartója, Rutkai Bori, Halász Judit, Quimby, Kiscsillag, Dresch Mihály, Lajkó Félix, Péterfy Bori, Szentháromság: Artner Sisso, Háy János és Beck Zoli, Böröcz András, Felvidék, Kaposvár, Szentes, orgonakoncertek, Mediawave-műhely, tánc-workshop, Gran Kino, Rendhagyó prímástalálkozó, Parti Nagy Lajos, és még…

3 napos hétvégi bérlet elővételben: 8000 Ft, Helyből húsz olvasókártya-tulajdonosoknak 7000 Ft
5 napos bérlet elővételben: 9000 Ft, Helyből húsz olvasókártya-tulajdonosoknak 8000 Ft
5 napos bérlet a helyszínen: 11 000 Ft, Helyből húsz olvasókártya-tulajdonosoknak 9000 Ft

A Ludwig Múzeum júliusi ajánlata
Société Réaliste: empire, state, building
2012. április 20.–2012. augusztus 5.
Gróf Ferenc és Jean-Baptiste Naudy 2004 óta működik együtt Société Réaliste néven. Tevékenységükben központi helyet kap az olyan vizuális kommunikációs eszközök gyűjtése és kritikus elemzése, amelyeket intézmények, kormányok, uralkodók, vagyis a hatalom képviselői fejlesztettek ki és használtak saját pozíciójuk erősítésére, kifejezésére – vallási, politikai, kulturális, művészi vagy pénzügyi területeken. Ezek az eszközök jelek, logók, térképek, szimbólumok, betűtípusok, szobrok vagy épületek is lehetnek, melyeknek reprezentációs-esztétikai szerepét a Société Réaliste egy tágabb idő- és térbeli összefüggésrendszerben helyezi el. A művész páros egy olyan kutató- és alkotómódszert fejlesztett ki, amely a graffiti, a tipográfia, a mintatervezés, a képvers örökségének, módszereinek ötvözésén alapul, és a képek, szövegek közötti elmosódó határokat vizsgálja. A rangos nemzetközi kiállításokon szereplő, provokatív művész párosnak ez az első retrospektív jellegű kiállítása Magyarországon.

Robert Mapplethorpe
2012. május 25.–2012. szeptember 30.
A kortárs fotográfia világhírű alakja, Robert Mapplethorpe otthonosan mozgott a konvenciók és a lázadás, a klasszicizmus és a nonkonform kultúrák által meghatározott területen, ahol minden kép a megharcolt identitások dokumentuma, egyszersmind társadalmi és művészeti viták kezdeményezője és lenyomata. Érdeklődésének középpontjában a test áll, annak szépsége, tökéletessége, ívei és arányai, különös figyelmet fordítva a művészeti szerepet ritkábban kapó testrészekre. Felforgató témák klasszikus módon, távolságtartó profizmussal előadva: képei lenyűgöző szépségűek, híres emberekről készített portréi éppúgy, mint virágcsendéletei vagy aktjai. A budapesti Ludwig Múzeum kiállítása Robert Mapplethorpe közel kétszáz munkáját mutatja be, korai polaroid képeitől az utolsó évekig. A Magyarországon első alkalommal látható, nagyszabású tárlat a New York-i Robert Mapplethorpe Foundationnel együttműködésben született.

A hős, a hősnő és a szerző
– válogatás a gyűjteményből –
2012. július 6.–2012. október 21.
A kiállítás a művész kettős szerepéből indul ki, abból a sajátos dialektikából, hogy a művész gyakran egyszerre létrehozója és főszereplője is saját műveinek. A különféle szerepfelfogások sokféle lehetséges viszonyulást eredményeznek, így a művész kerülhet a mágikus erővel felruházott alkotó, a szenvedő emberi lény, a társadalmi szerepében elfogadott férfi, illetve nő, vagy akár a társadalmat kritikusan, esetenként iróniával szemlélő tervező szerepébe. Néha mindezt egy személyes nézőpontból megjelenítve tárják a nézők elé az alkotók, máskor távolságtartással tekintenek témájukra, vagy szinte társadalmi víziót kínálnak számukra. A kiállítás ezeket a különböző művészi pozíciókat és stratégiákat kívánja bemutatni a Ludwig Múzeum gyűjteményének emblematikus, illetve kevésbé ismert művein keresztül.

Programok: 2012. július 8. Exkluzív tárlatvezetés Somogyi Hajnalkával a Société Réaliste kiállításán.

Az olvasókártya minden kiállításra érvényes. www.ludwigmuseum.hu

Az ODEON tékákban ingyenes a beiratkozás minden kártyatulajdonosnak!
Hollán Téka, 1136 Bp., Hollán Ernő utca 7., tel.: (06-1) 349-2776
Corvin Téka, 1082 Bp., Corvin köz 1., tel.: (06-1) 313-9896
Puskin Téka, 1052 Bp., Kossuth Lajos utca 18., tel.: (06-1) 318-6464
Tabán Téka, 1016 Bp., Krisztina krt. 87–89., tel.: (06-1) 213-7730
www.odeon.hu
Tékáink júliusi ajánlata

Július 4. A bűn hálójában
Rendezte: Steven Soderbergh
A műfajokkal és azok szabályaival is folyamatosan kísérletező Steven Soderbergh a Fertőzés után egy régi vágású, vérbeli akciófilmet rendezett, melynek főszerepére meglepő módon nem színészt, hanem a küzdősportok világából érkezett, többszörös MMA-bajnokot, Gina Caranót választotta, sőt, kifejezetten rá írta az egész filmet. Carano mellett a neves színészgárda tagjai (Antonio Banderas, Michael Douglas, Ewan McGregor, Michael Fassbender, Channing Tatum, Bill Paxton, Mathieu Kassovitz) csupán asszisztálni tudnak – és rendre alulmaradnak a kemény hölggyel szemben.
Kritika itt.

Július 11. Pszichoszingli
Rendezte: Jason Reitman
Négy évvel a Juno után ismét együtt dolgozott a filmért Oscar-díjat nyert forgatókönyvíró, Diablo Cody és a rendező, Jason Reitman. A magyar mozikat végül sajnálatosan elkerülő Pszichoszingli főhőse ezúttal is a gyermek- és a felnőttkor küszöbén mozog (ahogy erre az eredeti cím, a Young Adult is utal), igaz, papíron ő már érett, tapasztalt és komoly felnőttnek kellene hogy számítson. A lányregények írásából élő, friss válása után szülővárosába látogató, és ott egykori szerelmével újból találkozó hölgy szerepében Charlize Theron brillírozik.

Július 11. Veszélyes vágy
Rendezte: David Cronenberg
David Cronenberg filmje Freud (Viggo Mortensen) és Jung (Michael Fassbender) barátságát, illetve később elmérgesedő viszonyát vizsgálja – melynek középpontjában természetesen egy Nő (Keira Knightley) áll. A film Christopher Hampton A kúra (The Talking Cure) című színművéből készült, melyet hazánkban is bemutattak, Benedek Miklós és Szervét Tibor főszereplésével.
Kritika itt.

Július 11. A szégyentelen
Rendezte: Steve McQueen
A megrázó Éhség után Steve McQueen rendező második nagyjátékfilmjéhez is Michael Fassbendert választotta főszereplőnek. A szexfüggő férfiről szóló A szégyentelen elődjéhez hasonlóan felkavaró alkotás; a kamera előtt testileg és lelkileg is teljesen lemeztelenedő Fassbender alakításáért teljesen megérdemelten nyerte el a legjobb férfi színésznek járó díjat a tavalyi Velencei Filmfesztiválon. Kritika itt.

Július 18. Éjfélkor Párizsban
Rendezte: Woody Allen
Sok hónapnyi várakozás után kerül a tékákba Woody Allen tavalyi filmje, melynek hőse (Owen Wilson) különös és váratlan időutazást tesz a századforduló bohém és életörömtől kicsattanó Párizsában. Minden bizonnyal magát a rendezőt is meglepte, hogy ez lett több mint négy évtizedes karrierjének legsikeresebb filmje, forgatókönyvéért pedig idén Oscar-díjat kapott. Kritika itt.

Július 25. Válság a Wall Streeten
Rendezte: Curtis Hanson
A többek között a Szigorúan bizalmast és a Wonder Boyst is jegyző Curtis Hanson ezúttal a televízió világába tett kirándulást. Az HBO számára készített tévéfilmjében thrillerbe illő feszültséggel mutatja be a 2008 márciusa és októbere közötti időszakot, a Lehman Brothers bedőlésétől a válság Európába való begyűrűzéséig, átfogó képet adva a pénzvilág, az akkori Bush-adminisztráció és pénzügyi döntéshozói kétségbeesett és esetenként nem eléggé megfontolt döntéseiről, melyekkel útját akarták állni a folyamatnak. A film alapjául a New York Times újságírójának, Andrew Ross Sorkinnak 2009-ben megjelent tényfeltáró könyve szolgált.

Az A38 Hajón a következő programokra érvényes az olvasókártya júliusban

Július 4. 20.00 St. Vitus, Sunday Fury, Wall of Sleep, Magma Rise

Egy igazi nagy klasszikus, a stoner rock és a doom metál kaliforniai atyjai egyszerre szép és zúzós zenéjükkel hozzák lázba a Hajót.

Július 7. 22.00 Technokunst: Psyk (ESP), Isu, Dork

A Big Room hangzás nagymestere, Spanyolország büszkesége, a techno, a minimál és a house nagy ötvözője szédületes bulit csap a Hajón.

Július 11. 22.00 Balaton SoundWarm-up: Bart B More (NL), Boemklatsch (NL), Riptide (NL), Baskerville (NL), TMX & Popbitch, Bergi & Svindler

Hollandia legkiválóbb új exportcikke, Bart B More, a kiválóan őrült Boemklatsch dj-kollektíva, akiknek a mixével Baskerville megőrjítette a Sziget közönségét, és még hosszan sorolhatnánk egy egész sor kiválóságot, akik együtt fogják előizzítani a közönségüket az ország legmenőbb fesztiváljára, a Balaton Soundra a Hajón.

Július 13. 21.00 A38–MVM Fényműhely: Óriás, Zeropozitive, Kollaps

A zúzós, pörgős, beindító rock’n’roll nagymesterei ismét lecsapnak két kitűnő társzenekarral karöltve ezen az estén, lubickolva a Kiégő Izzók iszonyatos, alkalmi, sziporkázóan színpompás fényvetítésében.

Július 16. 20.00 D.R.I., Bandanas, LiberalYouth

A Dirty Rotten Imbeciles az egyik legsúlyosabb és legkihagyhatatlanabb metál-punk banda, amely hosszú ideig volt a Dead Kennedy’s előzenekara, de a Beavis and Butthead adásait is szétrobbantották már, hogy csak pár paraméterrel érzékeltessük, mennyire Koszos Rothadt Idiótákról is van szó az esetükben.

Július 26. 19.00 A38–Pesti Est Tetőterasz: Till WeDrop

Vidámság, ifjúság, erő – a Till WeDrop metalcore-ral kevert pop-punkja egy igazi éltető vitaminbomba!

A MODEM júliusi ajánlata

Nagyon speciális örömök. Tót Endre retrospektív 1971–2011 – 2012. június 2.–szeptember 9.

Az idén 75 éves, 1978 óta Németországban élő Kossuth-díjas Tót Endre retrospektív kiállítása látható június elejétől a MODEM második emeletén. A Nagyon speciális örömök az elmúlt évtizedek, illetve a folyamatos ismétlés során Tót sajátjává vált mondata eredményeit összegzi. Művészete a maga ironikus, látszólag könnyed módján a politikai hatalom, a hétköznapi kommunikáció és a művészet intézményrendszerét kérdőjelezi meg.

Idegen anyag. „Szürrealizmus” a valóság vonzásában. Válogatás az Antal–Lusztig-gyűjteményből – 2012. június 15.–december 31.

Magyarországon a szürrealizmust mindig fenntartásokkal fogadták, a második világháború előtt és az „újjáépítés” időszakában is. Nem épülhetett be a két világháború között formálódó nemzeti művészetbe, és a szocialista realizmus sem fogadta tárt karokkal, sőt kifejezetten irtotta. Talán ezért is lett a realizmus kérdésköre a hazai szürrealista törekvések egyik legfontosabb viszonyítási pontja. Az Antal–Lusztig-gyűjteményből készült válogatás a MODEM földszinti termében egészen év végéig látható.

Vadak, halak, madarak. Soltész István kiállítása – 2012. július 15.–október 7.

A kortárs magyar fotográfia különös alakja Soltész István. A fotóművészek azon táborába tartozik, akik szisztematikusan keresik a témában rejlő lehetőségeket, s ő témaként a természetet választotta. Nála nem elég, ha jókor jó helyen van, nem elkapni szeretné a pillanatot, legalábbis nem a riportfotós módszerével. Analitikus szemlélő, aki masinájával rögzíti a szűkebb környezetében számára izgalmasnak tűnő állapotokat. Szinte mindegy, hogy emberünk keresi-e ezt a látványt, előidézi vagy rábukkan, sokkal inkább lényeges az a kompromisszumot nem tűrő precízség, ahogyan észlelését továbbítja és ránk bízza. Témaválasztásainak szűk horizontját meggyőző vertikális mélységekkel ellensúlyozza, s mindezt tiszteletre méltó szakmai alázattal műveli. Képei tájképszerűek, de nem tájképek, vagyis hordozzák a tájkép alapkészletét, mégsem pusztán annak esztétikai jellegét akarják tükrözni. Egyik megközelítésben kompozíciói vegytiszta valóságot felmutató fotók, de a primer látvány mögött számos beszédes jelentésréteget hámozhatunk le. A Vadak, halak, madarak című tárlat Soltész István eddigi legjelentősebb kiállítása, egyben a fotós szcéna fontos viszonyítási pontja.

Az olvasókártya minden kiállításra érvényes. www.modemart.hu

A Kino júliusi programja

Kino retrospektív
Ezekben a hetekben újra műsoron lesznek a Kino legnagyobb filmsikerei: A próféta, Biutiful, Gomorra, Mediterrán finomságok, Libanoni keringő…

Nagy szükségünk lenne most a támogatásotokra, vegyetek jegyet rájuk újra, vagy hozzátok el azt a filmekre, akivel még nem láttátok!
Az olvasókártya valamennyi filmvetítésre érvényes. www.akino.hu

A Cirko-Gejzír júliusi bemutatói

Július 5. Kínai, elvitelre

Chinese Takeaway, argentin, 2011, 93 perc, rendező: Sebastián Borensztein

Roberto, a meglehetősen unalmas és magányos életet élő szerszámbolt-tulajdonos találkozik Junnal, aki éppen akkor érkezik Kínából. Jun egy szót sem beszél spanyolul, és a rokonait keresi meglehetősen kevés sikerrel. Roberto kénytelen befogadni Junt, aki fenekestől felforgatja az életét. Szereplők: Ricardo Darín (Aura, Szemekbe zárt titkok), Ignacio Huang, Muriel Santa Ana

Goya-díj, Legjobb Ibero-amerikai Film, 2012

Tizenkét éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott.

Július 12. Szauna Párizsban

Let My People Go!, francia, 2011, 96 perc, rendező: Mikael Buch

Reuben, egy francia tisztítócég-tulajdonos elkényeztetett csemetéje Finnországba utazik, hogy egyetemi tanulmányokat folytasson összehasonlító szauna tárgyában, végül egy falu postása lesz, hogy időközben megismert finn szerelmével maradhasson. Pár nappal pészach előtt egy sor félreértést követően a pár szakít, és Reuben visszatér Párizsba, ahol váratlan találkozása egy öreg zsidóval egy éjszakai bárban újabb kellemetlen kalandok sorozatát indítja el… Az elsőfilmes rendező, Mikael Buch alkotása vérbő abszurd komédia, mely bátran nyúl mind a zsidó, mind a meleg sztereotípiákhoz, hogy aztán leszámoljon velük. Szereplők: Nicolas Maury, Carmen Maura, Jean-François Stévenin

Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott.

Július 26. King Curling

norvég, 2011, 90 perc, rendező: Ole Endersen

Truls, az egykori curlingbajnok mániákus szokásai miatt elmegyógyintézetbe kerül, de amikor megtudja, hogy egykori edzője a halálos ágyán fekszik, nagy lépésre szánja el magát. Mivel az edzőn csak egy nagyon drága műtét segíthet, Truls összehívja a régi csapatot, és benevezi őket a curlingbajnokságra, hogy aztán az ott elnyert pénzből az edzőt támogassák. Csakhogy a csapatban nem Truls az egyetlen elmebeteg… Szereplők: Atle Antonsen, Linn Skåber, Ane Dahl Torp, Harald Eia, Bård Tufte Johansen

Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott.

Az olvasókártya minden filmvetítésre érvényes. www.cirkofilm.hu

ÍRÓK BOLTJA

Az olvasókártya minden könyv és folyóirat vásárlása esetén érvényes. www.irokboltja.hu

A Printa Design ajánlata

A boltban minden termék 20% kedvezménnyel vásárolható meg. www.printa.hu

Az alábbi partnereink nyári álmot alszanak. Legközelebb szeptemberben fogadják a látogatókat.

Nemzeti Színház

Pécsi Apolló mozi

Katona József Színház

Katona József Színház – Kamra

Trafó Kortárs Művészetek Háza

Figyelmébe ajánljuk