1914

  • 2015. április 14.

Snoblesse

Karl Kraus meets Jaroslav Hašek – Robert Wilson rendezése a Vígben.
false

Az előadás Karl Kraus Az emberiség végnapjai és Jaroslav Hašek Švejk című műveinek közös adaptációja. Míg a Švejk szerzőjét nem kell bemutatni, Karl Kraus a kevéssé ismert klasszikusok közé tartozik, pedig a szigorú és biztos értékítéletű bécsi közíró, a Fackel című folyóirat kiadója és egyedüli szerzője még napjaink legdivatosabb amerikai regényíróját, Jonathan Franzent (interjúnk vele itt) is megihlette – olyannyira, hogy Franzen maga fordította és helyezte kontextusba Kraus esszéit a The Kraus Project című könyv kedvéért. És akkor még nem is beszéltünk Krausról, a drámaíróról, idézzük is gyorsan a Nyugat szakvéleményét: „Saját kiadásában látott napvilágot, 1921-ben, Az emberiség utolsó napjai című gigantikus, megdöbbentő műve, nyolcszáz lapon, ötfölvonásos tragédia elő- és utójátékkal, amelynek előszavában ezt írja Karl Kraus: A dráma előadása, melynek terjedelme földi időmérték szerint körülbelül tíz estét tenne ki, marsbeli színházba van szánva. Die letzten Tage der Menschheit a világháborúról szól. Lángeszű pamflét. Szörnyű pamflét. Hatása sokszorta nagyobb, mint az, amit Barbusse Tüze, vagy Remarque Nyugaton a helyzet változatlana gyakorol.”

Hát, így állunk Krausszal, de a Vígszínház produkciójának van még egy húzóneve is a rendező, Robert Wilson személyében. Róla is egy híres amerikai, jelesül Susan Sontag mondta meg a tutit, amikor az egekbe dicsérte a rendezőt. A Wilson által rendezett többnyelvű előadásban Eszenyi Enikő mellett szlovák és cseh színészek szerepelnek.

Előadások: április 23., 24., 25., 19.00 óra

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.