5. Esztergomi Liszt Hét

  • 2012. augusztus 17.

Snoblesse

Lisztománia egy héten át.


Liszt magyar rapszódiáinak forrásai után kutakodik mind a nép-, mind a népies zenében a Jánosi Együttessel karöltve a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzene tanszaka – hogy mire jutottak, kiderül a Széchenyi téren előadott hangszeres-énekes műsorukból, mely egyben az ötödik Esztergomi Liszt Hét nyitórendezvénye is. Liszt Ferencnek van már szobra Esztergomban, így még egy szobor állítása érdemben nem sokat dobott volna az esztergomi bazilika felszentelésére misét komponált géniusz kultuszán. A Liszt-hét azonban több szoborral is felér; egy héten át Lisztről szólnak a koncertek, melyek elsősorban a zeneszerző kevéssé ismert egyházi muzsikáját hívatottak közelebb hozni a közönséghez. Király Csaba orgonahangversenye, Konyicska Renáta zongorahangversenye, a ferences templom kórus- és orgonahangversenye, Nicholas Clapton dalmesterkurzusának záró hangversenye, illetve a Ránki család (Klukon Edit, Ránki Dezső és Ránki Fülöp) zongorahangversenye mind ezt a célt szolgálják. És hogy ne csak felsorolásból álljon az ajánló, idézzük itt Brahms levelének Liszt nagyságáról értekező részletét: „Hogy milyen példátlan vonzerőt gyakorolt Liszt a nőkre, gyakran borzongva láttam. És ez öregségére sem hagyott alább… Lovagiassága volt az egyik tulajdonsága, ami a női nemet hozzá vonzotta – s egyben bizonyíték volt nemes jellemére… Sajnos túl gyakran láttam, hogy zaklatták a nők, az ember azt gondolhatta volna, felcserélődtek a szerepek."

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.