75 éves lenne John Lennon

  • 2015. október 6.

Snoblesse

Give Peace a chance és gyere el a beszélgetésre!

A történész (Csunderlik Péter – Politikatörténeti Intézet), a blogoló politológus (László Róbert, a „Beatles50” blog szerzője) és a zenész-újságíró (Németh Róbert, ex-Heaven Street Seven, Pegazusok nem léteznek) beszélgetnek egy jót John Lennonról, s hogy nem (vagy nem csak) a könnyed anekdotázgatásé lesz a terep, azt már a beharangozó nagy szavai is garantálják:

false

„Elképzelhető a 20. század második fele John Lennon nélkül? Csak annyira, mint a világ vallás nélkül. Ha a Beatlesben Paul McCartney volt a szív, George Harrison a lélek és Ringo Starr a dobos, akkor John Lennon az agy. A Brit Birodalom India elvesztését követő koronagyémántját, a Beatlest John Lennon forradalmasította: 25 éves korára már mindene megvolt, talán ezért is gondolta úgy, hogy mindez nem ér annyit, mint mások élete. Miután »népszerűbb« (és nem »nagyobb«) lett Jézusnál, a baloldal emblematikus ügyei, a női emancipációért vívott harc, a rasszizmus elleni küzdelem, az antimilitarizmus képviseletére használta fel, hogy neki meghallják a hangját. Mert Lennont – látszólag – csak egyvalami idegesítette jobban annál, mintha gratulálnak neki McCartney Yesterdayéhez: az igazságtalanság.”

A beszélgetést Czutor Zoltán színesíti Lennon szerzeményeivel.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.