A Gondnokság II/2.

  • 2012. november 17.

Snoblesse

Keleten a helyzet változatlan, a nemzetközi helyzet fokozódik, a Gondnokság pedig – Dankó István, Kocsis Gergely, Ötvös András, Rajkai Zoltán és Pálos Hanna főszereplésével – a második évadjába lépett.


„Sajnos – számunkra szerencsére – mostanság eléggé zajlik itthon az élet: kábé mindennap történik valami, amit beilleszthetünk a gondnokok ténykedésébe” – ezt még az induláskor mondta a Narancsnak Dömötör András, a Katona színházi sitcomjának rendezője, és az azóta eltelt idők minden tekintetben a készítőknek kedveztek; Magyarország egy napi hírekre reflektáló abszurd sorozat számára maga az aranybánya. Mindazonáltal a napi hírek igen szűrten és meglehetősen átdolgozva szüremlenek be a Gondnokság nevű, erősen ősanyázó (és ősapázó) társaság zavaros mindennapjaiba, melyek során a legnagyobb gondjuk arra volt a gondnokoknak, hogy eljusson az Ősapa az Ősanyába, és beteljesítse a szent mag a küldetését. „A Gondnokság egy alapérzetet fogalmaz meg arról, ami ebben az országban van. Nem a kormány ellen megyünk, sokkal inkább a politikai anarchiát tűztük ki célul” – fogalmazott a rendező. Keleten a helyzet pedig változatlan, a nemzetközi helyzet fokozódik, a Gondnokság pedig – Dankó István, Kocsis Gergely, Ötvös András, Rajkai Zoltán és Pálos Hanna főszereplésével – második évadjába lépett. Előadáskezdés: 19.00 és 21.00 óra.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.