Moziban a Queen

  • 2012. szeptember 20.

Snoblesse

Freddy Mercury digitálisan felújítva énekli a Tavaszi szelet.


1986-ban a Queen benézett a vasfüggöny mögé, és olyannyira megtetszett neki, amit látott, hogy Freddie Mercury a Parlament épületéről is megkérdezte, eladó-e és van-e elég hely a szolgálóknak. Hogy ki és mennyire eladó a Parlamentben, az csak néhány év elteltével derült ki igazán, de ez nem tartozik szorosan a tárgyhoz, mint ahogy az sem, hogy Freddy után egy évvel már Arnold (Schwarzenegger) is Budapest utcáin bomlasztotta a rendszert a Vörös zsaru forgatásán. Az viszont nagyon is a tárgyhoz tartozik, hogy a Tavaszi szél vizet áraszt is elhangzott Freddy Mercury szájából a budapesti koncerten, amibe a legvidámabb barakk falai egy emberként remegtek bele. Ez persze képzavar, azaz olyasvalami, ami a koncertről készült egész estés mozifilm (rendezte Zsombolyai János, operatőr Ragályi Elemér) frissen felújított, digitálisan tisztába tett változatában nem fordulhat elő. A felújított koncertfilmet, melyet annak idején Magic – A Queen Budapesten címmel mutattak be a mozik, ezúttal az Urániában vetítik.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.