A Titanic bemutatja: Budapest Horror Show

  • 2012. október 24.

Snoblesse

A csapból is horror folyik: a fesztivál nem ígér mást, mint vért, verejtéket, könnyet, és még több vért, és még több vért (18).


Aki kettőnél több hollywoodi filmet is látott már életében, az biztosan értesült az olyan speciálisan amerikai ünnepekről, mint a hálaadás vagy a halloween. Míg az előbbire igen nehéz filmfesztivált szervezni, hiszen meglehetősen hálátlan feladat hálaadáskori családi vígjátékokat vetíteni több napon át, a halloween szinte megköveteli, hogy valahol a nagyvilágban horrorfilmfesztivállal köszöntsék a jeles nap beköszöntét. Idén a Titanic fesztivál sem hagyja ki a ziccert, s történetük során először zsánerfesztivált, pontosabban – igen, kitalálták! – horrornapokat tartanak. És nem is kell várni sokat, hogy egy abszolút kuriózum, egy „csak itt, csak most” gyöngyszem kerüljön elő: egy szocialista magyar horror Márkus Lászlóval! Az 1977-es Defekt című filmben (rendező: Fazekas Lajos) rájár a rúd a magányosan autózó magyar nőkre, sorozatosan tűnnek el ugyanis a hölgyek, de épp azért vannak a fiatal és ambiciózus rendőrök, hogy eljárjanak az ilyen rejtélyes ügyekben. A svédeknél is elég zavaros a helyzet, ám az északi végeken (és a Marianne című filmben) a skandináv folklór egy ismerős szörnyetege borzolja a kedélyeket. Továbbá: egy naiv HR-es (ki más!) zombik közé keveredik (Egy picit zombi), egy furcsa fiú megismerkedik egy furcsa lánnyal, de nem tud lejönni a vérivásról (Az éjfél gyermeke), két norvég takarító egy nőnemű lénybe botlik (Thale), egy spanyol portás bekattan (Amíg alszol), egy ausztrál ház bizarr események helyszíne lesz (Crawl), rákszerű lények bukkannak fel az amerikai Vermontban (Suttogás a sötétben), a vámpíroknál a vallási fanatikusok sem jobbak (Stake Land), Skóciában pedig feltűnik egy vallásos pszichopata (Sawney – Flesh of Man). Happy halloweent mindenkinek!

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.