Berlin felett az ég

  • 2012. október 24.

Snoblesse

25 évesek Wenders angyalai.


Ha máshonnan nem is, Alanis Morissette Guardian című számának klipjéből azért illik rájönni, hogy valamilyen évfordulója van Wim Wenders filmjének. És valóban: épp negyedszázada készült el a nagy mű, amelyből aztán amerikai remake is készült, amihez az énekesnő szerzett is egy számot, de az Angyalok városa majd csak 2023-ban ünnepli 25 éves fennállását. Most tehát még nem Nicolas Cage-re, hanem az alsó hangon is nagyszerű Bruno Ganzra emlékezünk, a szerelmes angyalra, aki egy cirkuszi trapézművésznőért még a földi élet nyűgeit is vállalja. És nem hagyható ki az emlékezésből a saját magát alakító Peter Falk sem, aki bizony, mint azt Wenders a Narancsnak is megerősítette, az utolsó utáni pillanatban került a filmbe. Mester, hogyan is történt mindez? „Akkor már két hete forgattunk, méghozzá forgatókönyv nélkül. Az éjszakáim azzal teltek, hogy a másnapi jeleneteket ötöltem ki az asszisztensemmel, Claire Denis-vel . Egyik este azzal jöttem neki, hogy túl komoly lesz ez a film, egyetlen igazi komikus szereplőnk sincsen. Arra jutottunk, hogy kell egy új szereplő. Már nem is emlékszem, hogy jutott eszünkbe, hogy egy exangyal legyen az emberünk, de az lett, és még aznap este sikerült elérnem Peter Falkot telefonon. Tudom, hogy hihetetlenül hangzik.” 25 éve történt tehát, hogy Wenders telefonja kicsöngött Peter Falknál: „Ő és én együtt írtuk meg a szerepet, azon a hétvégén, amikor megérkezett. Hétfőn már forgatott” – emlékezett Wenders (a teljes interjú itt) a közös munkára.

 

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.