Alexis, egy görög tragédia

  • 2012. október 26.

Snoblesse

2008-ban Athénban egy rendőr meggyilkolt egy 15 éves fiút. Egy olasz társulat pedig feldolgozta a gyilkosság körülményeit. Folytatódik a Gyújtópont színházi sorozat a Trafóban.


„A Trafó Gyújtópont becenévre hallgató, ötrészes sorozata csupa provokatív, az európai társadalmak neuralgikus pontjaira tapintó darabot kínál, rasszizmus, gazdasági válság, a legújabb görög tragédia és a politikai manipuláció szörnyűségei tárgyaltatnak majd színház-technikailag is innovatív módon.” Ezt a sorozat első bemutatója, a Societas Raffaello Sanzio társulat Az arc fogalma Isten fiában című előadása kapcsán írtuk (kritikánk róla itt olvasható), s azóta Mundruczó Kornél is megmutatta ugyanitt, ugyanebben a sorozatban, hogy milyen megalázott és megnyomorított entellektüelnek lenni Dél-Afrikában (a Szégyen című J. M. Coetzee-adaptáció kritikája itt olvasható). Mundruczó után ismét az olaszok következnek; a Motus társulat Alexandros-Andreas Grigoropoulos meggyilkolásának körülményeit járja körül. A 15 éves Alexist 2008. december 6-án Athén Exarchia negyedében lőtte le egy rendőr, s a gyilkosság híre hatalmas demonstrációhullámot keltett Görögországban. A Motus színházi eszközökkel, de a szemtanúk vallomásaira, interjúkra, beszélgetésekre alapozva rekonstruálja az eseményeket. Az Alexis, egy görög tragédia kétszer egymás után (november 3., 4. 20.00 óra) a Gyújtópont sorozat keretében látható a Trafóban.

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”

Kamukéró

A lakástámogatási program a Fidesz-kormányok nagy találmánya. Ha az embereknek nincs pénzük lakást venni, akkor adjunk nekik támogatott hitelt – nagyjából ez a minta huszonöt éve.

„Így változik meg a világrend”

Miért tört előre a populista jobboldal a nyugati világban, és hogyan alakította át Kelet-Európát? Milyen társadalmi változások, milyen félelmek adták a hajtóerejét, és milyen tartalékai vannak? És a liberális demokráciának? A tájhaza egyik legeredetibb politikai gondolkodóját kérdeztük.

Nemtelen helyzetben

Egy hónapja éhségsztrájkol a vizsgálati fogságban Budapesten a német szélsőbaloldali aktivista, Maja T. A német média kifogásolja az ellene folyó eljárás és fogva tartásának körülményeit.