Arctic Monkeys – lemezpremiernap

  • 2013. szeptember 4.

Snoblesse

Arctic Monkeystól az Arctic Monkeysig – éljen az új album!
false

Már csak egyre kevesebbet kell aludni, és itt az Arctic Monkeys új, sorrendben az ötödik stúdióalbuma, mely – fölösleges is bizonygatni, miért – úgy kell, mint egy falat kenyér. Alighanem az év (egyik) lemezéről van szó, a megkülönböztetett figyelem teljességgel indokolt, így az is, hogy Budapest még létező lemezboltjainak legmenőbbike, a musicland.hu egy teljes napot szentel az AM című (vigyázat, Velvet Underground-utalás!) lemez bemutatásának. Itt hívnánk fel a figyelmet Josh Homme-mal készített interjúnkra, már csak azért is, mert Bill Ryder-Jones és Pete Thomas mellett a sivatagi vonzalmairól is ismert Homme (Queens of the Stone Age) is a vendégművészek között van. A lemezbemutató napon a Rotten Roots ad koncertet saját és Arctic Monkeys-számokkal (kezdés: 17.30). Az esemény ingyenes!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.