Jamie Roberts nem is olyan régen még a „megint jönnek, kopogtatnak” típusú, 2/4-es zenékkel hódító bass music-, UK funky- és garage-hullám ünnepelt alakja volt. Dobosként szerzett tapasztalatait a Hessle Audio kiadó keretében kamatoztatta, remek felvételek sorát publikálta, s a fent méltatott, post-dubstepnek is nevezett, magában is öszvér műfaj egyik legkedveltebb producereként utazta be a világot. Azután gondolt egyet, s az elektronikus zenei szcénán belül korántsem szokatlan módon hirtelen műfajt váltott – látszólag a vissza a gyökerekhez jelszó jegyében. Élete első telivér, négynegyedes trackjének megírásakor rabjává vált a technónak, ráadásul új keletű szenvedélye gyümölcsözőnek is bizonyult, amit a színtéréren aratott viharos, gyors leforgású sikerei tanúsítanak legjobban (s gondolhatunk még producertársával, Pariah-val létrehozott élő attrakciójára, a Karennre is). Az előzmények és párhuzamok tükrében jól értelmezhető (részleges) műfaji pálfordulás, no és a folyamatosan magas színvonalú zenekészítői munkája, a remek maxik, E.P.-k sora tekintélyes rajongótábort szerzett számára. Folyton akadnak, akik fintorognak – árulást emlegetnek, vagy éppen techno-purista alapon kötnének belé (szerencsére az ilyen csöves rockos tempóknak kevés értelme van az elektronikus zenében). Blawan zenéjét éppen a kettősség teszi oly izgalmassá: a brutális erejű, nyers és kifejezetten sötét négynegyedeket a basszuszenéből áthozott játékos ritmikák, elképesztő mélyek és a technóban szokatlan produceri megoldások egészítik ki szerves egésszé. Zenéje eme post-dubstep áthallásaival egészséges módon feszegeti a technohagyomány kereteit, és a tradíciókon és hagyományos formákon átgázolva teremti meg a két műfaj közös archetípusát. És pont az az izgató benne, hogy az eredmény bármely műfaj felől megközelíthető – reméljük, ezt tapasztalja majd a hajó szép számú, basszusoktól félalélt publikuma is.
