Zakatoló Zenemozi – Új koncert

  • 2013. január 16.

Snoblesse

Lolka és Bolka is fellép a Zakatoló Zenemozi új koncertjén.

 


Gyerekeknek játszani jóval hálásabb, mint felnőtteknek – állítja a Syntax Cinema Orchestra: „Kicsiknek játszunk mesére, és persze sokkal durvább zenét, mint amit a felnőttek képesek elviselni. Tapasztalatunk azt mutatja, hogy a felnőttek fáradtak, nyűgösek és nem nagyon akarnak beülni egy koncertre, csak akkor, ha jó sokat lehet közben piálni meg szívni és persze locsi-fecsizni meg csajozni, pasizni.” Persze a felnőttek is szívesen látott vendégek a zenekar mesekoncertjein, de a Zakatoló Zenemozi elsősorban a gyerekek bulija; Magyarország első és egyetlen mozizenekara régi mesefilmeket zenél alá, de diafilmet is vetítenek élőzenei kísérettel. Az improvizációt sem nélkülöző mesekoncerten olyan rajzfilmfigurának hangzó hangszerek is előkerülnek, mint a kazoo, a vihardob, a tilinkó és a kalimba. Koncert után ismerkedés a furcsa zeneszerszámokkal és a mozizenekari zenészekkel. A program 3 és 10 év között kötelező, 10 és 100 év között erősen javallott.



Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.