Budapest Bár

  • 2012. március 5.

Snoblesse

„Kávéházi divatretro, emelt szintű nosztalgiazene” – A Budapest Bár utoljára a Katonában.


Az albumkezdő Kiss–Németh-duett (Szívemben bomba van) olyan jól szól, hogy akár libabőr-generátorként is szabadalmaztatni lehetne – ilyen és még ilyenebb szavakkal áradoztunk a Budapest Bár első lemezéről, és lelkesedésünk a második lemeznél sem hagyott alább (kritikánk róla itt), s bár a harmadik nekifutásnál egy kis üröm is vegyült a kritikusi örömbe (kritika itt), a mérleg még így is messzemenően pozitív. Farkas Róbert és együttese két koncerttel búcsúzik egykori nagy sikerük színhelyétől, a Katona József Színház nagyszínpadától: Tánc című koncertszínházi előadásukat adják elő újra, melyet a Katonában mutattak be 2009-ben. Koncertkezdés: 19.00 és 21.30.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.