Cézanne-ra hangolva

  • 2012. július 30.

Snoblesse

Bemutatkozik egy frissen restaurált Cézanne, és az újrarendezett állandó kiállítás.


Eleinknek nagyon ment a (mű)gyűjtés, nemrégiben például Nemes Marcell legendás gyűjteményét járta körül egy kiállítás a Szépművészeti Múzeumban, ahol most egy Nemes-szerzeményt, Cézanne Tálalóját (1877) lehet megtekinteni, frissen restaurált állapotban (a festmény egyébként nem Nemes, hanem egy másik nagy gyűjtő, Hatvany Ferenc tulajdonából került a múzeumba, 1917-ben). A restaurált kép a nagy októberi Cézanne-kiállítás „előzeteseként” mutatkozik be egy kamarakiállítás keretében, s ugyancsak kedvcsináló lehet a múzeum állandó, a 19. század és a századforduló művészetét bemutató (Pisarro, Gauguin, Monet, Renoir, Corot műveivel tarkított) kiállításának újrarendezett változata.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.