Cézanne – utoljára

  • 2013. február 15.

Snoblesse

Különleges nyitva tartás a kiállítás utolsó napján.


A katari királyi családon kívül csak keveseknek van otthon Cézanne-juk (ők viszont 250 millió dollárt fizettek ki a Kártyajátékosok című képért), de még ha lógnának is elvétve itt-ott, egynémely nappaliban kisebb művek a posztimpresszionizmus szupersztárjától, egy Cézanne-kiállítás akkor is eseményszámba menő attrakció, a múzeumi szezon biztos slágere. És ami várható volt, az be is következett: a Szépművészeti Múzeumban tavaly ősszel megnyílt Cézanne és a múlt című kiállításra már a 180 ezredik látogató is megváltotta jegyét, mi több, a kritika is lelkesen nyilatkozott a kiállításról – recenzensünk (a teljes kritika itt) például így: „A kiállítás legfőbb értéke, hogy ezt a paradoxonokkal áterezett pályát, ha módszerében olykor túlbeszélt módon is, de pontosan és nagy műveken keresztül, eredeti szemlélettel mutatja be.” És minden jó, ha jó a vége: ma, vagyis a kiállítás utolsó napján, reggel kilenctől este tízig látogatható a slágertárlat.

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.