Danny Boyle az Urániában

  • 2016. november 7.

Snoblesse

A Gettómilliomos és az olimpia nyitóünnepségének rendezője a londoni Nemzeti színpadán a Frankensteinnel hozta a frászt a közönségre. Színházi közvetítés felvételről.
false

A londoni színházműsor sosem szűkölködött sztárokban, Kevin Spacey, Keira Knightley, Ewan McGregor, Ralph Fiennes, Daniel Radcliffe, Judi Dench – csak néhány azok közül, akiket az elmúlt években színpadon láthattak a szerencsés londoniak és a színházturisták. A 2011-es évad egyik szenzációja volt a National Theatre Frankenstein-produkciója: Jonny Lee Miller és Benedict Cumberbatch adták a főszerepeket, ám mégsem miattuk özönlöttek a népek doktor Frankenstein és szörnyetegének drámájára (2011-ben Cumberbatch még csak ifjú reménység volt, és nem az a világsztár, akinek ma ismerjük). A népek  elsősorban Danny Boyle rendező nevére tódultak a pénztárakhoz, és úgy tűnik, a többség elégedetten is távozott a 110 perces, szünet nélkül játszott előadás után. A színikritikusok – egy-két örök elégedetlen kivételével – kórusban zengték a még a huhogók által is szuperlátványosnak ítélt előadás dicséretét, s csak azt nem tudták eldönteni, ki a jobb szörnyeteg – merthogy Miller és Cumberbatch előadásonként cserélgették a szerepeket.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.