Danny Boyle az Urániában

  • 2016. november 7.

Snoblesse

A Gettómilliomos és az olimpia nyitóünnepségének rendezője a londoni Nemzeti színpadán a Frankensteinnel hozta a frászt a közönségre. Színházi közvetítés felvételről.
false

A londoni színházműsor sosem szűkölködött sztárokban, Kevin Spacey, Keira Knightley, Ewan McGregor, Ralph Fiennes, Daniel Radcliffe, Judi Dench – csak néhány azok közül, akiket az elmúlt években színpadon láthattak a szerencsés londoniak és a színházturisták. A 2011-es évad egyik szenzációja volt a National Theatre Frankenstein-produkciója: Jonny Lee Miller és Benedict Cumberbatch adták a főszerepeket, ám mégsem miattuk özönlöttek a népek doktor Frankenstein és szörnyetegének drámájára (2011-ben Cumberbatch még csak ifjú reménység volt, és nem az a világsztár, akinek ma ismerjük). A népek  elsősorban Danny Boyle rendező nevére tódultak a pénztárakhoz, és úgy tűnik, a többség elégedetten is távozott a 110 perces, szünet nélkül játszott előadás után. A színikritikusok – egy-két örök elégedetlen kivételével – kórusban zengték a még a huhogók által is szuperlátványosnak ítélt előadás dicséretét, s csak azt nem tudták eldönteni, ki a jobb szörnyeteg – merthogy Miller és Cumberbatch előadásonként cserélgették a szerepeket.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.